Ha van játékos, akinek a karrierjét a sérülések tették tönkre, akkor az Jalen Hurd. A 49ers elkapója sorozatban harmadik éve kezdi meg IR-en a szezont, egyedül az vigasztalhatja, hogy egyelőre nem tűnik season endingnek a sérülése.
Hurd 2019-ben a 49ers harmadik körös pickje volt, de azóta nem sikerült pályára lépnie az alapszakaszban. Újoncként egy hátsérülés miatt nem lépett pályára, majd másodévesen elszakította az ACL-ét. Idén is a térdével van probléma, és egyelőre csak az biztos, hogy az első három héten biztosan nem látjuk játszani.
Érdekesség vele kapcsolatban, hogy 196 centis magassága és 104 kilós tömege ellenére egyetemi karrierje nagy részén futóként játszott, 2015-ben és 2016-ban konkrétan Alvin Kamarával osztozott a snapeken a Tennessee-n. Nem volt azonban megelégedve az egyre csökkenő szerepével, ezért 2017-ben a Baylorra transzferelt, ahol egy év kihagyás után már elkapóként játszott. Első és egyetlen WR-ként töltött idényét 69 elkapással, 946 yarddal és négy TD-vel fejezte be, és azóta is várjuk, hogy az NFL-ben is kamatoztassa a sokoldalúságát.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Nem az a baj hogy IR-en kezdi, hanem hogy le se kerül onnan😔