Hír

TRADE: A Saints megszerezte Bradley Robyt a Texanstól

Published on

Az utóbbi napokban-hetekben többször is írtunk arról, hogy a New Orleans Saints cornerback-sora eléggé ingatag lábakon áll Brian Poole sérülésével és Patrick Robinson visszavonulásával, hiszen a keretben csak Marshon Lattimore, Ken Crawley és a harmadik körös újonc Paulson Adebo voltak a mai reggelt megelőzően. Most viszont érkezik az erősítés, ugyanis a Saints egy csere keretében megszerezte a Texanstól Bradley Robyt – írja Ian Rapoport.

Roby az első fordulóban a Packers ellen még nem lehet Sean Paytonék segítségére, ugyanis tavalyi hatmeccses eltiltásának a végét tölti, de jövő héttől már ott lehet a csapatban, jó eséllyel a kezdőben is. Ugyan nem magas a léc, de Roby a Texans keretének egyik legjobb játékosa volt, egyértelműen kezdő szint az NFL-ben.

Ellenértékről egyelőre nincs információnk, de amint lesz, frissítjük majd a cikket. Robynak egyébként két évig él még a szerződése és ezalatt $19 milliót kereshet. A Texans $9 milliót spórolt és benyelt $2 millió halott pénzt, a Saintsnek pedig $9,5 milliót kell majd idén fizetnie a cornernek – amennyiben nem alakítják most át a kontraktusát.

4 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group