A pandémia továbbra is tombol, így a csapatok és az NFL szempontjából egyértelműen fontos, hogy minél nagyobb legyen a ligán belül az átoltottság. Az oltás ugyanakkor nem kötelező a játékosoknak, és elméletileg nem is nagyon lehetne emiatt bárkit is diszkriminálni, de Urban Meyer most eloszlatta az illúziókat. Ő nyíltan beismerte, hogy az oltottság igenis szempont volt a végső keretszűkítésnél.
Természetesen ezt nem mindenki fogadta jól, a játékosok szakszervezete például rögtön jelezte, hogy emiatt vizsgálatot indított. Nem mintha ez üres szavaknál többet jelentene, ugyanis nincs olyan rubrika az elbocsátólapon, hogy “oltatlanság miatt lett kivágva”. A csapat ilyenkor a teljesítményt jelöli meg okként, ami egy végtelenül szubjektív dolog, és bizonyíthatatlan, hogy bárkit is konkrétan az oltottsági státusza miatt küldtek el.
Persze ettől még a tény tény marad: két roster végi játékosok közül az esetek többségében azt választják a csapatok, aki be van oltva. Ennek oka, hogy amennyiben egy oltatlan játékos miatt kialakul a csapaton belül egy Covid-para, akkor az NFL nem fog meccseket halasztani, hanem automatikusan beír egy vereséget az adott gárdának. Emellett az oltatlanokat naponta vizsgálják, még a meccs előtti napon is, így az utolsó pillanatokban is kikerülhet valaki a keretből a koronavírus miatt, ráadásul egy oltatlannak közeli kontakt esetén is kötelező öt napra karanténba vonulnia.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Ilyenkor mindig kijönnek a demokrácia hülyeségei…. szimplán kötelezővé kéne tenni, vagy tudomásul venni, hogy aki nem hozza meg ezt a … hogy is mondjam… egyértelműen jó döntést akkor hátrányok érik… ez egy ilyen bicikli…
és most a sok okostojás miatt mindenkinek mosakodnia kell, hogy ő ezt nem úgy gondolta, meg nincs is ilyen meg stb…
Az USA-ban nem lehet kötelezővé tenni védőoltásokat.Embereknek kísérleti gyógyszereket,oltásokat beadni pedig a Nürnbergi törvényekbe ütközik az egész világon és halálbüntetéssel jutalmazzák.Ezért nem kötelező még Magyarországon.
Te milyen hülyeségről beszélsz?
Hát ja, Meyernek még szoknia kell a ki*aszott képmutató NFL lékört :D
Teljesen nyilvánvaló hogy mindenhol számított az hogy ki van beoltva és ki nincsen. Szerintem nincsen olyan edző aki ettől el tudna vonatkoztatni és ha belegondolunk akkor ez így logikus. Ha telepakolod a keretedet oltatlanokkal, akkor jóval nagyobb eséllyel problémába fogsz ütközni a szezon során a jelenlegi covid szabályok mellett. Olyan esetben mikor van választása az edzőnek, nyilván olyat fog választani aki beoltott. Az az egészben a legnagyobb gáz, hogy erről látszólag tilos beszélni.
A helyi sajtóssal elfelejtette ezt leegyeztetni :)
Amúgy abba, hogy “decisions are based on a player’s ability to help the Jaguars win”, még akár az is beletartozhat, hogy egy játékos az oltatlanságával nem kockáztatja, hogy meccs nélkül írjanak be a csapatnak egy vereséget.
“…számított a keretszűkítésnél, ki nincs beoltva…”
Sőt! Nálunk a Vikingsnál szerintem annyira számított, hogy még lehet sakkozni is kellett, hogy meg legyen a csapat előírt átoltottsága, mivel a kezdő egy igen jelentős része nem oltatta be magát. Őket meg ugye kivágni nem lehet. Így már a rotációs játékosok esetében is az maradhatott, akinek van oltása, nem pedig esetleg az, aki jobb.
Tegyük fel Covid para alakul ki vhol és kihullik az egész CB sor, meg pár olyan DB, akik teljesen fel tudnák tölteni a hátsó részleget (értsd PS-ból felhozott emberekből sem lenne meg a teljes sor). Lehetséges pl. hogy azt mondják néhány védőnek, mondjuk atletikusabb LB-nek, h Te fiam ma akkor is CB-t fogsz játszani, ha akarod, ha nem, mert nem engedjük, h automatikusan L-t kapjunk? Akkor legalább szenvedjünk egy kicsit!
Elméletben lehetne ilyet csinálni?
Gratulálok a cikk első mondatának,első részéhez.
Szerintem mar egyszer emlitettem, hogy jobb ha csendben maradna. 🤔 Legalabbis ebben a temaban.
Megpróbálom röviden. Én,pl.,igyekeztem a hozzászólások során kizárólag a játékos,a csapat ésvagy a tulajdonos szemszögéből, esetleg érdekéből tekintve reagálni. Talán sikerült, talán nem. Amúgy érdekesek a tudományos eszmecserék,de azt olyan oldalon tartom érdemesnek megtekinteni, ahol szakemberek cserélnek eszmét. A legjobb talán az lenne,ha inkább a fenti 3 csoportot(covid által) közvetlenül érintő meglátások kerülnének napvilágra, ugyanilyen magas színvonalon. Csupán a fölösleges polemizálás elkerülése végett, hiszen, ahogy látom, úgysem tudja meggyőzni egyik a másikat. Bár van aki nem is akarja… Üdvözlettel: 1 focit szerető,ám azt csak ugató (és
tudatlan) lelkes rajongó! Aki reméli, senkit sem sértett meg ezzel a pár sorral.😊