Összefoglaló
A saját farkába harapott a kígyó, bezárult a kör
Hihetetlen, őrületes, elképesztően drámai – bőven lehet válogatni a jelzőkből, parádés volt a Cardinals-Packers találkozó. No nem a játék színvonala miatt, egyik gárda sem emlékeztetett egy potenciális SB-contenderre, de így volt jó, a boxban is az alsóbb osztályokban vannak a legjobb meccsek.
Két okból is meg kell követnem magam. Életemben talán először nyert úgy a Packers, hogy nekik szurkoltam és nem hittem, hogy valaha is megtapasztalom ezt a rendkívül perverz érzést (mondjuk idén azért könnyebb szívvel tudok a Green Bay-nek szorítani, mivel a Lions még elméletben sem esélyes semmire). Másrészt nem nagyon akaródzott elhinni, hogy ez a Cardinals tényleg jó, viszont mindezt objektív érvekkel egyre nehezebb tagadni – talán furcsa ezt pont egy vesztes meccs után leírni, de valahogy az utolsó másodpercig nem hittem el, hogy ezt ne tudnák Murray-ék megfordítani (és végül csak egy rendkívül banális play miatt nem sikerült). Ilyet az utóbbi időben csak a Brady vagy Mahomes vezette csapatok esetében éreztem, és bár továbbra is tartom, hogy rendkívül inkonzisztens a Cardinals, a teljesítmény az elit és a jó között mozog, ami egy nagyon kényelmes probléma.
És akkor a mérkőzésről. Mint említettem, a színvonalat tekintve nem ez volt a csúcsok csúcsa. A Packersből hiányzott Davante Adams és Allen Lazard is, így Rodgersnek az egyetlen értékelhető elkapója Randall Cobb volt, ami nem sok jót ígért. Mellette még Aaron Jonest lehetett bevonni a passzjátékba, Juwann Winfree, Josiah Deguara és Amari Rodgers leginkább csak dísznek volt a pályán. Ebből adódott az, hogy a Packers offense átment Lionsbe, és ez nem vicc: nemcsak a gameplan, de még a playdizájn is nagyon hasonló volt az idei Lionséhez. Hiába, a kényszer nagy úr.
Rodgersnek voltak már olyan meccsei, amikor megszorult elkapókból, de ilyenre nem nagyon emlékszek. 37-szer passzolt, ebből 22 lett jó 184 yardért és két TD-ért. Az első félidőben a 100 yardot sem lépte át, az egész meccsen ha hétszer dobott 10 yardnál messzebbre (és még így is volt vagy négy dropja), szóval egy Jarred Goff szerepkört töltött be. Azt egyébként kiválóan és itt meg is látszik a különbség kettőjük között, mert Rodgers még az 5 yardos passzokból is tudott varázsolni, a Cobbnak dobott két TD-je parádés volt, illetve ezen kívül is volt pár elég szép passza.
Mivel Rodgersnek nem volt kinek passzolni, és még ők is elejtették a labdát, így Matt LaFleur úgy döntött, hogy akkor futójáték. Ez egyébként nem egy rossz elképzelés, ugyanis a Cardinals futás elleni védelme nem valami jó, csak mivel Murray épp elit formában passzol, így az ellenfeleknek nem nagyon volt lehetőségük futni. A Packersnek viszont igen, ráadásul a helyi Swift-Williams páros, AJ Dillon és Aaron Jones csúcsformában volt, ami 31 futást, 137 yardot és egy TD-t ért, ráadásul Jones hét elkapással és 51 yarddal vezette a csapatot.
LaFleur tehát remek gameplant talált ki: a saját offense-ének gyengeségét arra használta, hogy ott támadja a Cardinalst, ahol annak a legjobban fáj. Ráadásul nagyon tudatosan játszva uralta is az órát: bár az első két drive hamvába holt, de utána volt egy nyolc, egy hét, egy hat és két négy perces támadósorozat is, az első 45 percből 30-ban a Packersnél volt a labda. Ehhez természetesen kellett a futáshoz remekül blokkoló fal és Rodgers pontossága a kulcsszituációkban, de minden idők talán legtehetségesebb irányítójától ez azért elvárható.
Mindössze két dolog van, amit rossz volt nézni a Packers esetében. Az hagyján, hogy a noname elkapók rosszul futották meg az útvonalakat és elejtették a labdákat, ez várható volt, ahogy még a szerencsésen megúszott fumble-öket is be lehetett kalkulálni. A red zone hatékonyság viszont még így is kritikán aluli volt: a Packers három pontot szerzett úgy, hogy hétszer próbálkozott a Cardinals 5 yardosán belül. Ezen majdnem el is ment a meccs, 31-21-es állásnál nem kellett volna azon aggódni, hogy 3,5 perc alatt fordít a Cardinals. A másik probléma pedig a támadóidő menedzselése volt: csak a második félidőben arra lőtte el az összes időkérését a csapat, hogy ne kapjon delay of game büntetést, és még így is sikerült egyet összehozni 3&goalnál az 1 yardoson. Ebben nyilván nagy szerepe volt a sok tapasztalatlan játékosnak, akik nem tudták, hol kell felállni, de ez így is nagyon rosszul nézett ki.
A labda másik oldalán leginkább csak korrekt volt a Packers. A Cardinalsnak működött a futójátéka, de a 7-10 pontos hátrány miatt nem erőltették annyira, mint normál körülmények között tették volna, ráadásul nagyon sokat segített az Arizona limitálásában DeAndre Hopkins korai sérülése és a Rondale Moore-AJ Green duó szabotázsakciói. A 21 engedett pont és a két INT persze jól néz ki a statisztikai lőlapon, de legjobb esetben is oké volt az egység: a Cardinals a második félidőben három 12+ playes drive-ot vezetett, azt csinált, amit csak akart és nem a védelmen múlott, hogy nem sikerült a fordítás. Mindez persze a Cardinals védelméről is elmondható. Rodgersen nem igazán volt nyomás, a futójáték hasított, a Packers meg addig birtokolhatta a labdát, ameddig nem szégyellte. Voltak fellángolások, mint a 4&goal kivédekezése, de ez nem volt egy épületes teljesítmény.
Az offense teljesítménye már érdekesebb volt ilyen szinten, mivel eddig is Murray vitte hátán a csapatot. Kezdjük ott, hogy a fiatal irányítónak ma rosszabb napja volt: 22/33-as pontossággal dobott 274 yardot és két INT-t. Utóbbi nem az ő sara volt, ugyanakkor többször is túldobta az üresen álló elkapót és még emellé is voltak véleményes, de szerencsésen alakuló dobásai.
Ezzel együtt mindig benne volt a nagy játék, és bár DeAndre Hopkins kiesésével egyértelműen látszik, hogy komoly porszemek vannak a gépezetben, azért így is sikerült életben tartani a csapatot. Pedig volt nyomás rajta bőven, kicsit mintha sérült is lett volna, ráadásul a legjobb célpontjaiból kettő is borzasztóan vakon volt. Az újonc Rondale Moore-nak volt dropja, összehozott egy INT-t, elejtett egy puntot és mindössze 24 yardot szerzett, míg AJ Greennek első számú elkapóként, a red zone-ban, egyértelmű passzjátéknál a mérkőzés legvégén nem jutott az eszébe, hogy esetleg Murray neki dobhatja a labdát. A meccsnyerő TD helyett Rasul Douglas bravúrosan húzta le a labdát, így meccsnyerő interception lett a helyzetből.
A Cardinalsban egyértelműen van tartás, három turnoverrel is mindössze három ponttal kapott ki egy topcsapattól úgy, hogy amennyiben Greennek legalább csak egy kicsi esze is van, még akkor is megvan minimum a döntetlen, de inkább a győzelem. Elkeseredni nincs ok, ez benne volt a pakliban, ellenben lehet örülni, hogy ebben a csapatban akkor is van tartás, ha nagy a hátrány.