Most vasárnap nem csak este 7-től, hanem már 15:30-tól élő meccset tudunk nézni egészen hajnalig! Vár ránk pár igazi csemege, az AFC-ben a két legjobb csapat is egymásnak feszül és még két top5-ös is, emellett megint jön egy NFC West csata, ráadásul újonc irányító bemutatkozásával, de aki védőfocit akar nézni, annak is ajánlunk egy vérbelit!
A hét meccsei
Buffalo Bills @ Kansas City Chiefs (Sunday Night Football)
A tavalyi AFC-döntő visszavágója, és talán az idei előzetese is? Utóbbit még nem tudjuk, de az AFC két jelenlegi legjobb csapata méri össze tudását, úgyhogy igazi csemege lesz a vasárnap esti rangadó. Az EPA/play mutató alapján a liga legjobb támadósora és legjobb védelme csap össze, de emellett a pályán lesz a liga legrosszabb védelme is.
A Chiefs támadósorát eddig senki sem tudta megállítani, csak ők maguk, amikor turnoverekkel lábon lőtték magukat. Mahomesék parádés formában vannak és a támadósor bármilyen offense mutatót nézve elképesztően jól teljesít. A legnagyobb tesztjük talán most jöhet, de egyben kiderül az is, hogy a Bills védelme mennyire legit, mert eddig azért elég gyenge támadósorok ellen játszottak. Az biztos, hogy a holtszezonban az összes erőforrásukat a pass rush megerősítésébe fektették, hátha azzal sikerült legyőzni a Chiefs (látva a Buccaneerst a Super Bowlon) – most kiderül, hogy ez kifizetődik-e. Eddig nagyon jól mutattak, de persze most jön az igazi teszt.
Minden bizonnyal idén is hátraállnak majd 2 high safetys felállásokkal, elvéve a hosszú passzok lehetőségét és engedve a futásokat és rövid játékokat. A Bills nem engedett még 20+ yardos játékot idén, egyedüliként a ligában (oké, béna irányítók ellen játszottak, de akkor is), így jó eséllyel nem Tyreek Hillnek, hanem Travis Kelcenek lehet jó napja. Mahomesék megmutatták már, hogy ilyen védelem ellen is végig tudnak menni a pályán, így én alapvetően ezt várom a meccs nagyobb részében.
A túloldalon cinikusan megjegyezhetnénk, hogy a Chiefs teszteli, hogy mennyire lehet rossz a defense, hogy még így is megnyerjék a konferenciát. Mert most tényleg próbálkoznak, hogy minél rosszabb legyen a védelem, tényleg rossz nézni, amit eddig művelnek. Meglátjuk, most egy komoly ellenfélre sikerül-e felszívniuk magukat. Minden bizonnyal itt is sok lesz a 2 high safetys felállás és a dime personnel, ezt csinálták legutóbb is és akkor bejött, szóval miért változtatnának? A Bills nem tudom mennyit javult a futójátékban, néhány meccsen láttunk fellendülést, de szerintem nem fejlődtek itt igazán, így ezzel kevésbé tudják kihasználni ezt.
Az viszont nagy változás a tavalyi évhez képest, hogy lett egy használható tight endjük és Dawson Knox berobbant. Ez a Chiefs gyenge linebackerei ellen sokat jelenthet, ráadásul a red zone-ban is adhat egy olyan nagyobb darab fegyvert, amilyenje eddig nem volt a Billsnek és ami legutóbb nagyon hiányzott a Chiefs ellen a célterülethez közel érve. Emellett Josh Allen futási képességeit kellene még jobban kihasználni, ha győztesen akarnak távozni az Arrowheadből.
Összességében nyilvánvalóan a Bills a komplettebb csapat, de azt még mindig nem tudjuk, hogy Mahomesék ellen ez elég-e. Abban szinte biztos vagyok, hogy itt sokpontos meccs lesz, a Chiefs offense-t szerintem nem lehet lelassítani, ellenben a kansasi védelem sem tud senkit megállítani. A Bills elég trendi pick a héten, de én maradok Mahomes és Reid mellett, főleg hazai pályán.
Cleveland Browns @ Los Angeles Chargers (22.05, Arena4, Kandalló Pub)
Az AFC két legjobb csapata előtt azonban jön még két top5-ös csapat összecsapása a konferencián belül! És ez is nagyon sok érdekességet tartogat.
Kezdjük a Browns támadóival. Baker Mayfield sérüléssel bajlódik, és múlt héten nagyon gyengén játszott. Egyszerűen semmi sem jött össze és bármilyen kritikánk volt az irányába korábban, most mindegyikre mutatott példát – a furcsa az volt, hogy egyszerre jött elő minden. Ha megint ilyen rossz lesz, akkor nagyon nehéz dolga lesz a Brownsnak. De nem lehetetlen, ugyanis a futójátékban óriási előnye van a clevelandieknek.
Persze ez így van a legtöbb csapat ellen, de a Chargers ellen hatványozottan. Brandon Staley ugyanis szeret visszaállni hátra, 2 high safetyvel elvenni a mély labdákat és kevés emberes boxokkal hívogatni a futást (hiszen az a kevésbé hatékony haladás módja). Ha ezen nem változtat, akkor itt nagyon megéghet. Ugyan a safetyk és a linebackerek stílusa megfelelő egy ilyen rendszerben is a futások korrekt megállításához, a védőfal közepén óriási a probléma, oda jövőre mindenképp szerezni kell embereket, akik megoldják a speciális feladatokat. Most viszont ilyenjük még nincs, így Tellerék dominálhatnak és nem lenne meglepő egy 6 yardos futásonkénti átlag sem – már amennyiben Staley nem áll át egy futás ellen agresszívebb védelemre.
A túloldalon is lesz bőven érdekesség. Egyrészt érdemes kiemelni, hogy a Browns védelem nagyon jól néz ki már négy forduló után is (oké, nem az övék volt a legnehezebb sorsolás). A védőfal zseniális, Myles Garrett kiváltképp. A Chargers támadófalának a 80 százaléka rendben van, de a jobb szélen Storm Norton gyengeségét ki lehetne használni, úgyhogy kíváncsi vagyok, Garrettet átmozgatják-e a túloldalra a megszokott helyéről, vagy marad Rashawn Slater ellen és Clowney szedheti szét Nortont. Hátul a Denzel Ward vs. Keenan Allen párharc elég jónak ígérkezik, és szerintem sokszor fogják duplázni (bracket coverage) Allent, az viszont jó kérdés, hogy ki veszi le Mike Williamst, akinek egész nagy magasságbeli fölénye lesz bárkivel szemben.
Az analitikus döntések kedvelőinek is ajánlom ezt a meccset, hiszen sok jó 4. kísérletes döntés fog születni a találkozón, hiszen két jó gondolkodású mester irányítja a csapatokat. A Chiefs-Bills mellett ennek a kimenetele is nagy talány számomra, nem igazán tudom eldönteni, hogy ki az esélyesebb és azt sem, hogy mekkora pontszámra számítsak, mert mindkét oldalon a támadók és a védők is nagyon jók.
Upset alert?
San Francisco 49ers @ Arizona Cardinals (22.25, GamePass, Kandalló Pub)
Akár a hét meccsei közé is beválogathattam volna, igazából határeset a dolog. Azért tettem végül az “upset alert” részbe, mert ha a Trey Lance-féle offense felkészületlenül éri a Cardinalst, akkor itt simán jöhet egy meglepetés (itt akkora a spread a fogadóirodáknál, mint az előző két meccsen összesen). Az arizonaiak ugyanis nagyon gyengék futás ellen, sok nagy játékot engednek a földön, ráadásul futó irányítóval nem is volt még dolguk idén. Ha pedig Lance lábaira építi fel elsősorban a gameplant Shanahan, akkor itt lehet esélye a 49ersnek – kérdés, hogy az újonc hogyan szerepel majd, ugyanis eddig hozza a boom or bust játékot.
De még ha meg is tudja lepni a 49ers az ellenfelét, akkor sem lesz egyszerű tartani a lépést a Cardinalsszal, hiszen Kyler Murray-ék eddig szinte megállíthatatlanok. Ráadásul a San Francisco védelme sem valami meggyőző, hiszen a secondaryt azért bőven lehet támadni, a pass rush méregfogát pedig kihúzhatja a Cardinals azzal, hogy övé a liga legjobb passzblokkoló fala a PFF értékelése szerint. Annyi kérdésem van csupán, hogy a Cards meddig tudja tartani ezt a tempót offense oldalon? Szerintem nem fognak tudni végig konzisztensek maradni és valamikor be fog ütni rövidebb-hosszabb időre a regresszió, a kérdés csak az, hogy mikor.
A 49ers +5,5 fogadás tetszik, majdnem behúztam straight up is a csapatot a Lance féle meglepetésfaktor miatt, de végül nem voltam elég tökös hozzá, mert túl sok a rizikó még az újoncban.
Chicago Bears @ Las Vegas Raiders (22.05)
Vajon erősebb ellenfél ellen is menni fog a Lazor-Fields támadósor? Ez a nagy kérdés ezen a meccsen. A Raiders védelme magasan a Lionsé előtt jár, még ha nem is volt olyan nehéz eddig a sorsolásuk. Alapvetően egy elég alap Cover3 rendszert futtatnak Gus Bradley alatt, amire megvannak az ellenszerek, és minden bizonnyal igyekszik is majd ezeket kihasználni a Bears, azonban az lesz a kihívás Fields számára, hogy ne hezitáljon és gyorsan megdobja ezeket a passzokat anticipationnel. Az nagy kérdés, hogy mély labdákat meg tud-e dobni most, hiszen a Raiders az egyik legkevesebb ilyet engedte idén – ha ez nem fog menni, akkor bajban lehet a csapat.
Gondolom most is többemberes protectionök lesznek a vendégeknél, hogy igyekezzenek elfedni a támadófal hiányosságait, de akkor is nehéz dolguk lesz Maxx Crosbyék ellen. Annyi könnyítés az irányítónak, hogy Bradley nem szokott blitzeket küldeni, amik ellen eddig szenvedett Fields (hacsak nem változtat ezen a Raiders). Hiányozni fog ellenben kezdő futója, akire sokat épített a csapat, Damien Williams pedig közel sem hozza azokat a kontakt utáni yardokat, mint Montgomery tette. Érdemes lenne Fieldset is bevonni a futójátékba option játékokkal, amivel lehetne kompenzálni Montgomery hiányát – ezt a részét még nem nyitotta ki a csapat a playbooknak.
A túloldalon is érdekes lesz a helyzet. Joey Bosa a hétfő esti rangadó után elmondta, hogy Derek Carr ellen az a fontos, hogy megüssék párszor, mert utána behúzódik a páncélja mögé és félve fog játszani (ezt egyébként a számok is alátámasztják). Nos, ezt akarja majd elérni a Khalil Mack vezette egység is, és itt is a védőknél az előny a falak csatájában. Azt is érdemes kiemelni, hogy a Bears védelme hasonlít a Chargerséra, sok lesz a 2 high safety felállás, így pedig kevesebb mély játék jöhet, ami eddig sokszor segítette ki a Raiderst az előrehaladásban.
A Bears +5,5 fogadás tetszik, majdnem behúztam straight up is a csapatot a Lazor-Fields duó miatt, de végül nem voltam elég tökös hozzá.
Green Bay Packers @ Cincinnati Bengals (19.00, Arena4, Kandalló Pub)
Szezon elején azért meglepődtünk volna, ha valaki azt mondja, hogy csak 3 pontos esélyesnek számít a Packers ezen a meccsen. Az persze jó kérdés, hogy a Bengalsnak ki mennyire hiszi el ezt a 3-1-es mérleget és hogy playoff-contenderek lehetnek-e idén. A védelmi számaik nagyon jók, viszont a 2. legkönnyebb volt a sorsolásuk eddig, szóval ezt is helyén kell kezelni. A támadósor is felemás, hiszen rengeteget futnak, és ez azért sokak ellen nem fog működni. Kérdés, hogy most agresszívebbek lesznek-e, mert érdemes lenne, hiszen Jaire Alexander sérülés miatt nem játszhat a Packersben, így pedig nehéz elképzelni, hogy az Eric Stokes, Kevin King, Chandon Sullivan trió meg tudja állítani a Ja’Marr Chase, Tee Higgins, Tyler Boyd hármast.
A sérülteken sok múlhat a meccsen, egyik oldalon Joe Mixon szereplése lenne nagyon fontos, a másikon pedig az jelenti a problémát, hogy a támadófal nagyon lyukas lesz Jenkins és Myers kiesésével, illetve a védelem talán két legjobbja nem bevethető Za’Darius Smith és Jaire Alexander személyében, ezek miatt pedig megnyílhat az út a Bengals győzelme felé.
Tennessee Titans @ Jacksonville Jaguars (19.00)
Hogyan reagálnak vajon a Jaguars játékosai Urban Meyer balhéjára? Állítólag jót röhögnek rajta és már nem tudnak felnézni rá, ami két dolgot is eredményezhet: nem figyelnek az edzőre és nem fogja annyira érdekelni őket a szezon, vagy teljesen felszabadulnak és magukért játszanak, ezáltal akár jobbak is lehetnek. Az persze nem segíti a helyzetet, hogy a védelem utolsó előtti EPA/play alapon, a támadósor meg vezeti a ligát eladott labdákban. Múlt héten már volt egy kis javulás, hiszen Lawrence nem dobott interceptiont és a lábát is jobban hasznosították, így korrekt teljesítmény várható tőlük a gyenge Titans defense ellen.
A túloldalon pedig az a kérdés, hogy egy sztárelkapó visszatérésével (és a másik sérülésével) hogy fog kinézni a támadósor a múlt hetihez képest. A holtszezonban azt mondtam, hogy már így is nagy bajba kerülhetnek, de nem biztos, hogy erre választ kapunk a már említett nagyon gyenge ellenfél miatt.
Philadelphia Eagles @ Carolina Panthers (19.00)
A Panthers védelme múlt héten megmutatta sebezhetőségét, hiszen a Cowboys végigfutott az egységen. Ha az első fordulóban lennénk, azt mondanám, hogy erre az Eaglesnek is van esélye, azonban lehet, hogy az eredeti kezdő támadófalból csak ketten bevethetők, szóval ezt nem nagyon lehet elvárni. Ráadásul Brian Burnsék és a kreatív blitzek passzsiettetésben is összezavarhatják a Sasokat.
Az is kiderült már, hogy a Panthers támadófal is nagyon sebezhető, és az első héten erre is azt mondtam volna, hogy az Eaglesnek itt lehet esélye, de azóta kiderült, hogy Javon Hargrave-en kívül mindenki gyenge a védőfalban, szóval azt sem lehet várni, hogy majd itt dominál az Eagles. Így pedig Darnold is megmutathatja, hogy a múlt hét inkább egy kisiklás volt és visszatérhet az első három heti formájához. DJ Moore-t nem látom, hogy bárki is megállítja a Sasok közül, főleg ezzel a béna soft zónázós védekezéssel.
Megjósolhatatlan
New York Jets vs. Atlanta Falcons (in London, 15:30)
Tök jó, hogy már 15:30-tól NFL-t nézhetünk itthon, de nagy kár, hogy ezzel a két csapattal. Londonban egyébként továbbra sem volt egyetlen olyan meccs sem, amikor két (abban a pillanatban) pozitív mérlegű csapat találkozott volna, szóval lassan talán lehetne egy jónak kinéző meccset is szervezni Európába. Mindenesetre két gyenge csapat összecsapását mindig nehéz megjósolni, amit mutatnak a tippjeink is.
A Falconsnál Ridley és Gage hiányában talán előléphet Kyle Pitts is végre – de lehet, hogy marad a Cordarrelle Patterson show. A túloldalon itt a lehetőség Zach Wilson előtt, hogy megmutassa magát és rendszeren belül is jobb legyen kicsit. A nagy játékok jöttek múlt héten, de segítene a konzisztencián, ha a rendszeren belülieket is megdobná – a Falcons ellen erre lehet sansza. A Jets egyébként megnyerheti a meccset a védőfalával, ami szétszedheti a Falcons OL-t.
Denver Broncos @ Pittsburgh Steelers (19.00, GamePass, Kandalló Pub)
Aki szereti a védőfocit, az mindenképp ezt a találkozót nézze! Aki a támadófocit, az pedig inkább kerülje el messziről. A Steelersnek egyébként ez a dink and dunk támadósora elméletben működhetne is Fangio rendszere ellen, de meglepne, ha a Broncos nem húzódna fel közel a line of scrimmage-hez, ráadásul Big Benék sem tudják hatékonyan hozni ezt a fajta taktikát, szóval nem hiszem, hogy sokra mennek majd. Múlt héten pedig láttuk azt is, hogy a Broncost is bőven zavarba lehet hozni egy jó és sokat blitzelő védelemmel, szóval denveri oldalról sem várok sok pontot. Annyi segítség azért lesz, hogy Teddy Bridgewater várhatóan játszhat, ellenben az amúgy is szétesett WR-sorban még Courtland Sutton is megsérült kissé, szóval ez meg nehezíti az előrehaladást. Ugyan 40 pont alatt van már a fogadóirodák várakozása, még ezt is nehéz kinézni a támadósorokból – esetleg védőtouchdownok hozhatják az overt.
New Orleans Saints @ Washington Football Team (19.00)
Na ez egy igazán szórakoztató, “fun to watch” meccs lesz, hiszen nem is lehet másmilyet rendezni Jameis Winstonnal és Taylor Heinicke-vel a főszerepben (itt is el lehet sütni a spiderman mémet). A Saints részéről elvileg most jó meccs jön a sorminta alapján, a Washington védelme pedig az eddigiek alapján asszisztálhat is ehhez. Kérdés, hogy végre beindul-e a rettegett védőfal úgy, hogy Armstead és McCoy is hiányzik a Saints támadófalából. A New Orleans-i defense-nél pedig azt kell kiemelni, hogy a pass rush nem megy a csapatnak, és ha ezen tudnának javítani, akkor azért jobb esélyekkel indulnának az erősebb csapatok ellen is. A közepes támadósorokat viszont még így is meg tudják állítani, szóval szerintem be is húzzák a mérkőzést. Persze aki fogadni mer egy ilyen találkozóra, az meg is érdemli…
Simának tűnik
Detroit Lions @ Minnesota Vikings (19.00)
Patricia távozott, de a védelmet azóta sem sikerült orvosolni Detroitban. Lehet, hogy kicsit több tehetséggel az új rendszer jobban működne, de jelenleg a Lionsé a harmadik legrosszabb defense a ligában EPA/play alapon, a passzvédekezés tökutolsó és az ESPN pass rush win rate-jében is a 32. helyet foglalja el az egység. A Vikings támadófala így talán pihizhet egy kicsit, az offense pedig beindulhat a múlt heti 7 szerzett pont után. Az sem segíti a Lions esélyeit, hogy a szezon előtt legjobbnak gondolt egységéből, a támadófalból a három legjobb kezdőből legalább kettő, de akár három játékos is hiányozhat.
Miami Dolphins @ Tampa Bay Buccaneers (19.00)
Lehet, hogy múlt héten Belichick egy egész jó ellenszert használt Bradyék ellen, és ha így volt, akkor erre a Dolphins is képes lehet. Egyrészt Brian Flores nagyjából ugyanazt a rendszert futtatja, mint Belichick, másrészt az emberállomány még jobb is CB poszton, mint a Patriotsnál. Kérdés, hogy a Bucs kevés ponton tartása mennyire volt ennek a taktikának köszönhető, vagy mennyire az esőnek, Gronk hiányának, Brady érzelmeinek stb. Ha főleg a taktikának, akkor a Dolphins is lelassíthatja a Buccaneerst. A probléma inkább a túloldalon van, ugyanis annak ellenére nem látom, hogy a Dolphins feltesz 20+ pontot, hogy a Bucs secondary kezdő ötöséből csak ketten bevethetők. Ki tudja ezt használni valahogy Brissett? Én nem bízok benne, főleg hogy a pass protection nem állja majd meg a helyét.
New England Patriots @ Houston Texans (19.00)
A Texans az évezred legrosszabb támadóteljesítménye után érkezik ebbe a meccsbe (EPA/play alapon), és ismét elő lehet venni a “Belichick megsemmisíti az újonc irányítókat” mantrát: 2010 óta átlagban 64,3-as passer ratinget engedett rookie-knak, ráadásul Mills ezeknek a játékosoknak is legalján helyezkedik el tehetségre. A túloldalon pedig itt a lehetőség Mac Jones előtt, hogy kicsit villogjon és megmutassa, hogy mennek a hosszabb passzok, a nagyobb játékok, nem csak a rövid biztosak. Már amennyiben az ötből négy csere támadófalember képes legalább a Texans védőfalát feltartóztatni.
New York Giants @ Dallas Cowboys (22.25)
Gondoltátok volna, hogy a Giants offense top10-es lesz négy forduló után (EPA/play alapon)? Én sem, mégis ez a helyzet. Ez továbbra sem Garrett érdeme, ellenben egyénileg tök jól játszanak az Óriás támadók. A fal is rendben van, Andrew Thomas kifejezetten jól játszik, Daniel Jones a földön és a levegőben is nagyon veszélyes, Barkley visszatért, a sérülések megnyitották az utat Kadarius Toney előtt. A probléma ezen a héten az, hogy a Cowboys offense még erősebb, irányítótól és elkapóktól a falon és futókon át a támadókoordinátorig mindenki szuper teljesítményt nyújt, így pedig nehéz ellenük mit kezdeni. Ami viszont meglepőbb, hogy a Cowboys védelem is jobb a Giantsénál, úgyhogy egyöntetűen a dallasiak hazai sikerét várjuk.
Szerkesztőségi tippverseny állása
Straight up:
- katonadani 43-21
- Höri 42-22
- renningan 41-23
- Támogatók 41-23
- balentin 39-25
- leonidasz 39-25
- löfli 39-25
- chester 38-26
- jarred 38-26
- kronikk 37-27
- alatriste 35-29
Oddsokkal kiigazított:
- katonadani 66,20
- Höri 65,18
- jarred 62,33
- renningan 61,99
- Támogatók 61,34
- chester 60,46
- balentin 59,83
- leonidasz 59,42
- alatriste 57,95
- kronikk 57,21
- löfli 56,97
Legfrissebb cikkeink
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15