Civilben normális, hétköznapi figura, kedves és rendes másokkal, sokat mosolyog – senki meg nem mondhatta róla, hogy amikor felveszi a sisakot, akkor teljesen megváltozik. Ahogy azt sem gondolta volna senki róla, hogy a depressziója miatt öngyilkossággal próbált menekülni a belső hangjaitól. Nincs még egy olyan játékos, egy olyan ember, mint Brian Dawkins, azaz Weapon X.
Dawkins 1973-ban született és gyerekkorát Jacksonville-ben töltötte. Már a gimnáziumban kiemelkedett a többiek közül elképesztő tehetségével, hatalmas szerepe volt abban, hogy a csapata 30 egymást követő mérkőzésen győzni tudott. Kapkodtak is érte az egyetemek, a számtalan ajánlat közül pedig a Clemsont érte a megtiszteltetés.
Strong safety pozícióban játszott három évig és nem lehetett megállítani. 247 tackle-lel és 11 interceptionnel zárta az egyetemi éveit, majd produkált egy félelmetes combine-t, de a 181 centis magassága és 86 kilós tömege miatt voltak kételyek vele kapcsolatban (még ha nem is maradt el olyan sokkal a prototípus méretektől). Ennek ellenére az Eagles látta benne a potenciált és az 1996-os draft második körében lecsapott rá.
Kívül rivaldafény, belül sötétség
Első évében 13 mérkőzésen volt kezdő safety és mondhatjuk, hogy egyből belopta magát az edzők, csapattársak és a szurkolók szívébe. 74 tackle-t, egy sacket és 3 interceptiont mutatott fel a szezon végére, ami egy első éves játékostól több, mint kiemelkedő.
“Nem volt egy tipikus első éves játékos, nem számított neki, mit mutat az eredményjelző. Vezethettünk vagy éppen vesztésre állhattunk 20 ponttal, ez a srác a belét is kidolgozta a pályán, semmi sem számított. És ezt mindig is nagyon tiszteltük benne.”
– mondta Jon Gruden, a Philadelphia akkori segédedzője.
A tehetsége, elszántsága és kiváló vezetői képességei, valamint a pályán használható sokoldalúsága miatt ő lett az Eagles fegyvere. Becenevét, a Weapon X-et ennek köszönhetően kapta a híres Marvel hős, Farkas után. Mindez azonban csak egy álarc volt, amit a pályán felhúzott, hogy ne látszódjon rajta a sok fájdalom és szenvedés, amin akkoriban keresztül kellett mennie. Az öltözőben jókedvű és barátságos volt, biztatta a többieket és a rosszullét egy jele sem látszódott rajta a stadion körzetében.
[ppp_patron_only level=”1500″ silent=”no”]
Azonban nem volt minden rózsás, ami a védő lelki állapotát illette akkoriban. Depresszióval és dühkezelési problémákkal küzdött már a karrierje elején. Egy 2018-as interjúban mesélt a küzdelmeiről. Sehová sem akart menni, nem akart edzeni, nem volt kedve élni sem, és már a halálát tervezgette. Pedig volt már felesége és egy kisfia is ekkor, de még ők sem tudták megmenteni a sötét gondoktól.
“Ott voltam, egy kezdő, akit a koordinátor (Emmitt Thomas) mindig nyomasztott, hogy jobb legyen. Nyomasztott a kevés alvás, mivel a fiam állandóan sírt és mint újdonsült játékos és apa, nehéz volt megbirkózni mindennel. Egyre többet kezdtem inni, az alkoholhoz fordultam, amiből persze semmi jó nem származott, és mély depresszióba estem. A hitem akkoriban gyenge volt, nem tudtam, mihez kezdjek. Volt a fejemben egy hang, amire egyre jobban elkezdtem figyelni, mely folyamatosan azt suttogta, hogy mindennek egy pillanat alatt vége lehet, nem kellene tovább szenvednem. Elkezdtem tehát a halálomat tervezni. Hogy a feleségem és a fiam megkaphassa a halálom után járó biztosítási pénzt, balesetnek kellett beállítanom.”
A nagy bajból végül gyógyszerekkel, orvosi és családi segítséggel sikerült kimásznia, minden erejére szükség volt ahhoz, hogy újra kedvet kapjon a játékhoz, és ami még fontosabb, az élethez. Egész első évében megjátszotta, hogy jól van a pályán, de eközben folyamatosan küzdenie kellett a depressziójával.
A megállíthatatlan
Mindenki szerencséjére sikerült legyőznie a mentális problémákat, majd bebizonyította, hogy nincs nála jobb. Ha ő a pályán volt, mindenki rettegett: nemcsak az elkapók, de a futók és az irányítók is. Konkrétan köré épült az Eagles védelme. Tökéletesen teljesített a pályán és minden egyes meccsel erősebbé vált. A védelem igazi vezére volt, csapattársai pedig tisztelték és szerették. Egyre jobban és jobban teljesített, amit a statisztikái is mutatnak. Egyik legjobb szezonja talán 2000-ben volt, amikor mindössze 13 mérkőzésen 75 tackle-lel, négy interceptionnel, két sackkel és két fumble-lel zárt.
“Talán őrült egy kicsit. Talán hiányzik belőle valami, méghozzá a félelem. Volt már olyan, hogy megsérült egy ütés után, vagy nem kelt fel azonnal. De amint újra talpon volt, ugyanúgy játszott: félelmet nem ismerve. Ebből látszik, milyen volt a pályán a viselkedése.”
– emlékezett vissza az egykori linebacker, Shawn Barber Dawkins stílusára.
A safetynek volt egy trükkje: megőrült a pályán. Civilben normális, hétköznapi figura volt, kedves és rendes másokkal, sokat mosolygott – senki meg nem mondhatta róla, hogy amikor felveszi a sisakot, akkor teljesen megváltozik. Mintha egy másik ember lenne, aki 60 percen keresztül csak egyetlen dolognak él: a futballnak.
2003-ban Dawkins egy hat éves, 43 millió dolláros szerződést írt alá a csapatával, amit még azelőtt megkapott, mielőtt lejárt volna az előző szerződése. A klub mindenképpen meg akarta tartani az elit védőt, de hát ki ne akarna egy ilyen tehetséges és keményen dolgozó srácot a csapatába?
Ráadásul a csapatnak is jól ment. Az Eagles folyamatos rájátszás résztvevő volt, 2004-ben pedig 44 év után sikerült bejutni a Super Bowlba. Dawkins a döntőben sem vallott szégyent, ám ez nem volt elég a győzelemhez: a meccset a New England Patriots nyerte meg 24-21-re, a kiváló safety pedig soha többet nem került közel a bajnoki gyűrűhöz.
Öreg ember nem vénember
2007-ig jól ment minden a pályán és a pályán kívül, de aztán nagyot fordult a világ a védővel. Született egy ikerpár a családjukban, azonban két hónappal hamarabb a vártnál. Dawkins mindent megtett a kisgyermekeiért, különösen mivel felesége rettenetes állapotban volt a szülés után. A safetyre maradt a kisgyerekek etetése és gondozása az első hónapokban. Az egyik baba ráadásul gyenge szívvel született. Folyamatosan figyelni kellett rá, ugyanis annyira le tudott lassulni a szíve, hogy abba akár bele is halhatott volna. Ha a légzése megállt vagy lelassult, meg kellett kicsit rázni és ébresztgetni, nehogy az életét veszítse.
Dawkins érhetően nem tudott maximálisan a futballra koncentrálni. Folyamatosan otthon volt, szoros időbeosztással ingázott az edzések és az otthona között. Alig aludt a picik miatt, ami pedig rányomta a bélyegét a fizikai teljesítményére. 2007-ben a Redskins elleni mérkőzésen pedig beütött a baj: egy nyaksérülés. Mint minden játékosnak, neki is voltak kisebb sérülései, ami miatt kihagyott néhány mérkőzést, de ez volt az eddigi legnagyobb és legsúlyosabb. A karrierje további részén is végigkísérte ez a sérülés.
Természetesen ilyenkor azonnal jöttek a hiénák. Mindenki leírta a veterán védőt: azt mondogatták, hogy már nem megy neki, már sosem lesz olyan, mint korábban volt, ez pedig hatott Dawkins egójára. A depresszió megint el-eluralkodott rajta, már a saját fejében is azt hallotta, hogy nem elég jó. Azonban ezúttal nem hagyhatta a negatív gondolatokat győzedelmeskedni.
Karrierje egyik legjobb szezonját hozta 2008-ban, de ekkor már 35 éves volt, és az év végén az Eagles úgy döntött, nem hosszabbít vele. A Denver Broncos ugyanakkor hitt benne, és a kora ellenére adott neki egy öt évre szóló 17 millió dolláros szerződést.
Dawkins remekül beilleszkedett az új klubjába és hamar elnyerte ott is a csapattársak és az edzők tiszteletét, ahogy a szurkolók szívét is azonnal ellopta. De nem csak a denveri szurkolók imádták: a 2009-es alapszakasz utolsó mérkőzését a Broncos a Philadelphia ellen játszotta. Amikor Dawkins kilépett a pályára az Eagles fanok, a hírhedt Boo Birds állva tapsolt és éljenzett. Sok Philly szurkoló még Dawkins Broncos mezét is megvette, hogy megmutassák neki, sosem feledik el, amit értük tett.
Gyűrű a karrier után
Három elképesztő denveri szezon és pár kisebb sérülés elszenvedése után Brian Dawkins bejelentette visszavonulását a profi futballtól. Azt mondta, még addig akar visszavonulni, amíg egészséges állapotban van, nem várná meg, míg egy óriási sérülés áldozata legyen. 16 szezont lehúzott a profi ligában, 1147 tackle-t, 26 sacket, 37 INT-t, 36 fumble-t és 4 TD-t jegyzett ez idő alatt, ötször lett All-Pro, kilencszer Pro Bowler. A bajnoki cím ugyanakkor nem jött össze neki, legalábbis azt hihettük ekkor.
2012-ben Dawkins kapott egy egynapos szerződést az Eaglestől, hogy onnan vonulhasson vissza. Szeptemberben a Giants elleni mérkőzés félidejében a volt védő kivonult a pályára négykézláb, ahogy mindig is tette, még egyszer, utoljára. Egy ünnepség közepette a Philadelphia visszavonultatta a legendás játékos 20-as mezszámát és megköszönték neki azt a 13 kiemelkedő szezont, amivel megajándékozta őket.
A visszavonulás után a klub ráadásul felajánlott neki egy állást a front office-ban, amit örömmel elfogadott, hiszen mindenképpen segíteni akarta csapatát a továbbiakban is. 2018-ban pedig, mint azt mindenki tudja, Brian Dawkins végre megszerezte a Super Bowl gyűrűjét – nem volt szakmailag fontos személy, de az Eagles bajnoki címe után nem volt kérdés, hogy kapni fog egy bajnoki gyűrűt. Ráadásul az övén nem a “Dawkins” név szerepelt, hanem a “Weapon X” felirat. Ő volt a csapat fegyvere, a farkasa, a szíve és lelke, és még a nem Eagles szurkolók szívét is örömmel töltheti el, hogy a valaha volt egyik legjobb safety aki a ligában játszott megkapta a sportvilág legnagyobb elismerését.
Élete egyetlen hibája
Dawkins példátlan karrierje után természetesen bekerült a Hall of Fame-be olyan klasszisokkal együtt, mint Ray Lewis és Randy Moss. A beszédében az égig dicsérte az Eaglest, a drukkereket, az edzőket és a csapattársait. Megköszönte mindenkinek, hogy támogatták, és biztatta a depresszióval küzdő embereket, hogy ő az élő példa arra, hogy mindig van remény. Feleségének, Connie-nak egy külön kis beszédet tartott arról, hogy nélküle nem lenne itt – annyira hálás volt neki, hogy egy saját kis arany öltönyt adott beszéde közben neki, hiszen ő is ide tartozik, a legjobbak közé.
Szép beszéd, mindenki szeret szép beszédet tartani, azonban az egykori védő megfeledkezett valami fontos dologról, mégpedig a Denver Broncosról. Három évet töltött a csapatnál és valahogy élete egyik legfontosabb beszédén megfeledkezett róluk. Szerencsére hamar kapcsolt és az ünnepség után egy interjúban azonnal helyre hozta a hibáját – ahogy tette azt egész karrierje során.
[/ppp_patron_only]
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások