Idén először nem kapott ki a Lions, a Washington megverte a címvédőt, nyert a Vikings és a Titans

A Lions idén először nem kapott ki (azonban nem is nyert), a Washington a forduló meglepetését okozva megverte a címvédőt, a Vikings szintén underdogként diadalmaskodott Los Angelesben, a Titans pedig csak nagy küzdelmek árán tudott nyerni a Saints ellen. 

Detroit Lions @ Pittsburgh Steelers 16-16 h.u.

Ez a mérkőzés valami hihetetlen volt. Hogy a Kandallóban mögöttem ülő srácokat idézzem: “mint amikor két légynek letéped a szárnyait, aztán végignézed, hogyan vergődnek le az asztalról”. Még soha nem téptem le egyetlen légy szárnyát se, de úgy képzelem, helyes a hasonlat.

A mérkőzésen 16 darab punt volt, ebből 10 3&out. Volt továbbá két fumble, egy interception, egy kihagyott mezőnygól és egy kihagyott extra pont is a mérkőzésen, a hosszabbítás forgatókönyve pedig így nézett ki: punt, fumble, kihagyott mezőnygól, punt, punt, fumble – mindez 10 percnyi játékidőben. Persze nem voltak ideálisak a körülmények, szakadt az eső Pittsburgh-ben, de ez akkor is kritikán aluli teljesítmény mindkét csapat részéről.

Kezdjük a Lionsszel. A futójáték parádés volt: a csapat 229 yardot és két TD-t szerzett a földön, D’Andre Swiftnek 33 futásból 130 yard jött össze. Igaz, ennek a yardmennyiségnek a nagy részét az első három negyedben sikerült szerezni, majd a Steelers rájött, hogy fölösleges a passztól tartani, de detroiti szemmel nézve ez így is megsüvegelendő teljesítmény. Jared Goffról ez már nem mondható el: 25 passzából 14 volt csak jó 114 yardért, aluldobott egy hosszú TD-passzt, illetve lassan már a screeneket sem lehet rábízni, mert öt yardnyi távolságból sem találja meg a csapattársait. Nagyon távol áll a franchise irányítótól az, amit ő képvisel.

A védelem ellenben kifejezetten jó volt, bár Ben Roethlisberger kiesése értelemszerűen segített ebben. A futójátékot relatíve sikerült megfogni, Mason Rudolph 50 passzából csak 30 lett jó 242 yardért, egy TD-ért és egy INT-ért, illetve a hosszabbításban az egység két fumble-t is szerzett, amivel előbb meccsnyerő pozícióba hozta a csapatot, majd sikerült döntetlenre menteni a találkozót. És akkor itt emeljük ki Ryan Santosót, akinek a lelkén szárad a Lions győzelme, ugyanis a rendes játékidőben kihagyott egy extra pontot, a hosszabbításban pedig egy mindent eldöntő mezőnygólt.

A Steelers részéről egyértelműen kiderült, hogy jobb egy gyengén játszó Big Ben, mint egy bármilyen Rudolph. A liga egyik legellenszenvesebb irányítója ismét hozta a formáját, rengeteg könnyű passzt szúrt el, és isteni csoda, hogy megúszta egyetlen INT-vel a találkozót. A futó Najee Harris 26 labdacipelésből 105 yardig jutott, illetve volt négy elkapása is 28 yardért, ezzel az offense legjobb skilljátékosa volt, illetve dicsérjük meg a támadófalat is, ami nem engedett sacket a Lions védőinek.

A hazai védelemnek is járhatna akár az elismerés, a 16 engedett pont és az ellenfél passzjátékának limitálása jól néz ki, de az 5,9 yardos átlaggal engedett 229 futott yard már-már nonszensz kategória. Mindenki tudta, hogy mit akar és tud a Lions, de a Steelerst mintha meglepte volna, hogy itt bizony futni akarnak. TJ Hockenson szépen ki lett véve a játékból, egyetlen elkapása sem volt és a negyedik negyed közepéig Goff az 50 passzolt yardot sem érte el, de a földön folyamatosan jöttek a nagy játékok a Lionstől, amit az esővel sem lehet magyarázni. A négy sacket és kilenc negatív yardos szerelést jegyző Wattéktól (aki egyébként megsérült a meccsen) ez összességében elég gyenge volt.

A Lions így nem lesz 0-17-es, de a nyeretlen szezont egyelőre még nem úszták meg. A Steelersnél pedig maximum annak lehet örülni, hogy az eheti Ravensnél és a Brownsnál még ez is jobb eredmény volt.

New Orleans Saints @ Tennessee Titans 21-23

Túlzás lenne azt állítani, hogy egy színvonalas mérkőzés volt, a bíráskodás is kritikán aluli volt, de az izgalomra nem lehetett panasz, és bár a Saints csak a meccs elején vezetett egy rövid ideig, az utolsó másodpercig küzdött és csak két kihagyott extra (illetve az ezek miatt sikertelenül megpróbált kétpontos kísérlet) miatt nem sikerült legalább döntetlenre menteni a találkozót.

Ahhoz képest, hogy Alvin Kamara nem tudott pályára lépni, kifejezetten potens volt ez a Saints, ami ismételten csak Sean Paytont dicséri. Lenyűgöző, ahogy a vészmegoldás irányítójának cseréjével, egy Trevor Siemiannel és a liga egyik legrosszabb elkapógárdájával képes olyan offense-t összerakni, amivel bármelyik csapatra veszélyes tud lenne. Siemian 298 yarddal és két TD-vel fejezte be a találkozót, a kedvenc célpontja Deonte Harris volt (akinek volt egy fumble-je 6-13-as állásnál), a két hatpontost pedig Tre’Quan Smith és Marquez Callaway hozta – nem olyan játékos egyik sem, aki sok fantasy csapat kezdőjében benne volt.

Kamárát egyébként egy régi-új arc, Mark Ingram pótolta a kezdőben, aki 47 yardot és egy TD-t szerzett, előbbi pedig elég volt ahhoz, hogy a franchise történetének legtöbb futott yardot szerző futója legyen. Ezt leszámítva viszont a ground game-nek nem sok hatása volt, a Titans védelme kifejezetten jól limitálta a földön a Saintset. És bár a passz ellen az ember kicsivel többet várna el egy Siemian ellen, de azért összességében most is rendben volt ez az egység: négy sacket szerzett a védelem, ebből Jeffery Simmons kettőt, vagyis az elmúlt két meccsen már ötnél jár a korábbi első körös védőfalember. Nehéz azt mondani erre a védelemre, hogy jó, de valahogy mindig sikerült lehúznia az ellenfelet a saját szintjére és a nagy játékokkal szinte mindig feléjük billen a mérleg nyelve.

A Titans támadósora ezzel szemben annyira nem nézett ki jól. Ez már második hete van így, egyelőre nem nagyon sikerült megtalálni a Derrick Henry nélküli identitást, ráadásul Julio Jones sérülése miatt a passzjáték is lekorlátozódott AJ Brownra, akinek mindig van valami nyavalyája. Tannehill elég közepes meccset hozott le a maga 213 yardjával és egy TD-jével, de legalább nem adta el a labdát és a kulcshelyzetekben képes volt villanni. Ami pedig a futójátékot illeti: 29 próbálkozásból 66 yard és egy TD jött össze, nagyon nem ment az egységnek. Ráadásul kisebb meglepetésre D’Onta Foreman és nem Adrian Peterson kezdett, bár a végeredményben mindegy volt, a 2,3 yardos átlag önmagáért beszél.

A fentiekből látszik, hogy a Saints védelme is nagyjából rendben volt és bőven lehetne azon vitatkozni, hogy a bírói ítéletek mennyire befolyásolták az egység, és úgy overall a csapat teljesítményét és eredményességét. A Titansnek például volt olyan támadása a Saints red zone-jában, amit a Saints kétszer is kivédekezett, még INT-t is szerzett, de a véleményes bíró ítéletek miatt végül egy egy yardos Tannehill futott TD-vel ért véget.

Tampa Bay Buccaneers @ Washington Football Team 19-29

A tavalyi rájátszásmeccs újratöltve és ezúttal a hazai csapat győzött, ráadásul úgy, hogy a Bucs bye weekről érkezett és Chase Young a meccs felén nem tudott pályára lépni. Konkrétan egy pillanatig nem vezetett a címvédő a meccs előtt 2-6-tal álló fővárosi csapat ellen.

Tom Bradynek nem volt jó napja. Az első negyedben két INT-t is dobott Brady, és bár egyik nem az ő hibája volt, ez mintha elvette volna a kedvét neki is és a támadóknak is (vagy csak túlságosan fel lett tüzelve a fővárosi védelem). Pedig a két turnoverből csak hat pontot szerzett a Washington, de valahogy nagyon nem találta a ritmust a Bucs. Brady mindössze 220 yarddal fejezte be a meccset, és ugyan volt két TD-je, talán az idei szezon leggyengébb produkcióját láttuk. Persze tegyük hozzá, hogy Rob Gronkowski és Antonio Brown még mindig hiányzik, illetve Chris Godwin sem volt 100 százalékos, de azért csak ott volt Mike Evans és Cameron Brate is, a támadófal is jól muzsikált, ennél azért többet is lehetett volna tenni.

A Bucs gyenge offense teljesítménye kihatott a védelemre is. Hiába engedett csak 2,8 yardot az egység a futás ellen, hiába volt egy kiharcolt fumble, öt sack, nyolc QB-hit és 11 negatív yardos szerelés a lőlapon, folyamatosan jöttek a pontok. A turnoverekből 10 pontot szerzett a Washington, az első félidő mind a négy drive-jából pont született. A legfájóbb viszont a negyedik negyed végén vezetett 19 play-es, 10 percet és 26 másodpercet elégető TD-drive volt, amivel 19-29-re módosult az állás és eldőlt a találkozó.

Itt egyébként gyorsan jegyezzük is meg, hogy bár a washingtoni védelem csak 19 pontot engedett, amúgy nem volt annyira félelmetes a nulla sack, egy QB-hit, nulla TFL és négy leütött labda. Bradynek rossz napja volt, a Bucs offense sokkal inkább saját magát verte meg. Ez a győzelem a fővárosi támadósornak köszönhető: a 256 yardot és egy TD-t passzoló Taylor Heinicke-nek, aki öt játékosnak osztott ki legalább három sikeres passzt és még háromnak legalább kettőt. Már a két csapat januári rájátszásmeccsén is hős volt, de most mindezt győzelem is koronázta – persze elég jó játékok voltak hívva és még az ötödik számú elkapó is hozzátette a magáét, de azokat a labdákat oda kellett dobni, és ő megtette. Teljesen megérdemelten nyert a Washington.

Minnesota Vikings @ Los Angeles Chargers 27-20

Túlzás lenne azt állítani, hogy ez volt a forduló meglepetése, de azért erre nem sokan számíthattak. A Vikingsból kivételesen kijött az, ami mondjuk a Cardinals, a Cowboys és a Ravens ellen bennmaradt és talán még azt is mondhatnánk, hogy kifejezetten magabiztos győzelmet aratott Mike Zimmer legénysége.

Eredetileg a Chargers elég jó matchupnak tűnt a Vikings számára, ugyanis a futásmániás Zimmer egy olyan ellenfél ellen küldte pályára a fiait, aminek a legrosszabb a futás elleni védelme. Ehhez képest Dalvin Cook csak 94 yardot és egy TD-t szerzett, az egész Vikings offense pedig 103 futott yardon maradt, ami kisebb sokk az elmúlt hetek formáját látva. Ezzel szemben a passzjátékba új élet költözött, pedig a pass rush és a coverage kifejezetten jó volt eddig a Chargersnél.

Kirk Cousins kiválóan játszott (a fumble-je ellenére), öt játszótársának is volt legalább 15 yardos elkapása. Végül 294 yarddal és két TD-vel fejezte be a találkozót INT nélkül, a kedvence pedig Justin Jefferson volt, aki szénné égetett mindenkit. 11 labda szállt felé, ebből kilenc elkapás lett 143 yardért. TD ugyan nem került a neve mellé, hisz az kinek másnak, mint a tight end Tyler Conklinnak ment, akinek a karrierje során összesen volt kettő ezt megelőzően – tökéletes időzítés a duplázásra.

Az offense mellett kivételesen a minnesotai védelem is jól teljesített. Elég jól sikerült limitálni a Chargers futójátékát, két sack és hat QB hit is beakadt, illetve volt hat leütött labda és egy parádés Eric Kendricks pick is. Utóbbi egyébként minden bizonnyal a hét védője lesz, ugyanis nemcsak coverage-ben volt elit (egy INT, egy leütött labda), de emellett volt nyolc tackle-je, egy sackje, egy QB hitje és egy negatív yardos szerelése is.

A hazai csapat részéről a védelem leginkább a fantasy tulajdonosokat boldogíthatta, ugyanis Derwin James és Kyzir White is 12 tackle-t jegyzett, csak hát az esetek többségében elkéstek. Nem volt az igazi a pass rush, a coverage konkrétan nulla volt, Cook meg azért nem futott sokat, mert annyira könnyű volt a levegőben haladni. Brandon Staley most túl lett coacholva.

A nagyobb gond ugyanakkor a támadókkal volt. Justin Herbert gyengén játszott, még 200 yardot sem passzolt és volt egy INT-je. Bár itt érdemes kiemelni, hogy Joe Lombardi megint elővette a kretén énjét. A playhívás egyáltalán nem segítette az előrehaladást, néhány felrajzolt RÖVID játék annyira homály volt, hogy fennakadt a szemem, teljesen ad hoc volt az egész. Ebben persze nincs újdonság, eddig is ilyen volt, de nagyon szembetűnő, hogy mennyire nem megy ennek a támadósornak önerőből: ha Herbert csak átlagosan játszik, ha nincs meccsenként 5-6 WOW és még ugyanennyi HŰHA dobása, akkor nagyon szenvedős az egész.