A New Orleans Saints irányítója / tight endje / fullbackje / special teamere, Taysom Hill már megint kapott egy óriási szerződéshosszabbítást a csapattól. A korábban papíron $140 milliós szerződést (ami valójában teljes átverés volt) aláíró mindenes most egy négy évre szóló $40 milliós hosszabbítást írt alá, ami akár $95 millióra is rúghat (attól függően, milyen pozícióban játszik) és $22,5 millió garantáltat tartalmaz – számolt be a hosszabbítás tényéről eredetileg Adam Schefter, majd sokan mások hozták a valós részleteket.
A szerződés alapvetően elég bonyolult, de az alapja az, hogy négy évre $40 millióért, azaz évi 10 millió dollárért írt alá Hill a Saintshez, és ebben nagy trükközés nincs, csak az ezen felüli részen. Ugyanis kereshet még egy csomó pénzt, ha évente legalább 224 passzt ereszt el, azaz meccsenként átlagban 13-at (más ösztönzők is lehetnek még a szerződésben, de ez a nagy része).
Hill az eddigi szerződése alapján szabadügynök lett volna tavasszal, ráadásul keletkezett is volna $8,9 millió halott pénz utána, amit a Saints szeretett volna elkerülni, pontosabban elosztani több évre, ezért is hozták tető alá ezt a hosszabbítást – és hogy megtartsanak egy számukra fontos játékost.
Ha irányító nem is lesz sosem Hillből, akkor is baromi sok ez az évi $10 millió egy trükkös játékokra használható embernek. Éves átlagot tekintve a tight endek közt a 8. legjobban fizetett játékos lenne, ami figyelembe véve az idei eddigi 261 yardját (passz, futás, elkapás együtt), vagy a karrier 388 elkapott yardját elég érdekes. Ráadásul Hill már 31 éves is elmúlt.
Mindenesetre kívánjuk mindenkinek, hogy úgy az életben úgy szeresse valaki, mint Sean Payton Taysom Hillt.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
De ha következő SB hosszabbításban elenged egy screenpasszt, amit el is kap 10 yard után és meg sem áll az endzone-ig, akor simán azt mondjuk, hogy megérte.
Csak ecccer lehessek Taysom Hill Sean Paytonnál…
Tudod mit kell érte tenni?
“ami figyelembe véve az idei eddigi 261 yardját (passz, futás, elkapás együtt), vagy a karrier 388 elkapott yardját elég érdekes.”
Valóban az.
Az még érthető, hogy a halott pénzt el akarták osztani, de tényleg túl lett fizetve.
Bár a Saintsnél mindent meg tudnak oldani, még 100 M $-t is el tudnak tüntetni, ha a fizetési sapka ezt kívánja.
Hozhatnànak inkàbb jò elkapòkat!
https://www.youtube.com/watch?v=Cz_vlfcKUNA&ab_channel=E
“Mindenesetre kívánjuk mindenkinek, hogy úgy az életben úgy szeresse valaki, mint Sean Payton Taysom Hillt.”
Gyönyörű gondolat, különösen így, Hálaadás közeledtével… :)