Már a Jacksonville Jaguars végtelenül türelmes menedzsmentjének is sok volt az, amit Urban Meyer művelt, így 13 mérkőzés után kivágta a tavasszal állítólag évi 10 millió dollárért szerződtetett főedzőt. Így 2007 óta Meyer lett az első újonc HC, aki nem érte meg a Fekete Hétfőt sem.
2007-ben a Falcons úgy döntött, hogy a csapat élére a Louisville mesterét, Bobby Petrinót nevezi ki. A döntés érhetőnek tűnt akkor, ugyanis a szakember 2003-ban vette át a Cardinalst (ez volt az első HC állása) és 41-9-es mérleget tudott felmutatni két Bowl-győzelemmel, illetve úgy tűnt, ő képes lehet kihozni Michael Vickből az elit irányítót.
Akár jól is elsülhetett volna a dolog, de Vick karrierje épp törést szenvedett a kutyaviadalos ügye miatt. Petrino így egy sztár helyett kénytelen volt cserékkel dolgozni, ami meg is látszott az eredményeken – 3-10-es mérleggel kezdett. A kilátástalanság miatt pedig végül úgy döntött, hogy köszöni szépen, neki ennyi elég volt: lemondott a főedzői posztjáról és elfogadta az Arkansas főedzői ajánlatát.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
- J.J. McCarthy: A Vikingsnál senki sem mondta, hogy én leszek a kezdő QB
- A Chiefs eltiltás elé néző elkapója beperelte volt menyasszonyát
- A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- A Raiders megpróbálta elhappolni a linebackert, de a Patriots nem engedte
- Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Első lépések – Jets FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Fetyke on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- bjeela on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- dr.baji on Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Hurrá Torpedó on A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Jani_Kovacs on Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Cseh Tibor on Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
de ez így nem igaz, ami a címben szerepel
Miért nem?
Mert Petrinot nem küldte el senki, ő 100%ban magától mondott fel
tulajdonképpen az igaz, csak marhára nincs relevanciája a kérdéskörben a 2007-es évszámnak, ennyi erővel lehetett volna írni 2018-at is, annak sincs
az lényegtelen, hogy releváns-e vagy sem, a hibás fogalmazásmód az, ami érdekel, főleg, hogy a cikkben már nem az szerepel