„A legrészletesebb és leglenyűgözőbb könyv, amit valaha írtak korunk legsikeresebb csapatáról.”
Nemsokára megjelenik a 21. század legnagyszerűbb sportdinasztiájáról, a New England Patriotsról szóló elképesztő kötet, amit nem csak a csapat szurkolóinak, de minden NFL-rajongónak is csak ajánlani tudunk!
Kevesen emlékeznek rá, de a New England Patriots sokáig az NFL egyik pofozógépe volt, a franchise egyetlen bajnoki címet sem nyert, kis híján csődbe ment, és közel állt ahhoz, hogy St. Louisba költözzön. 1994-ben azonban minden megváltozott. Robert Kraft vásárolta meg a csapatot, majd nem sokkal később szerződtette Bill Belichick vezetőedzőt és az irányítót, Tom Bradyt. A legendássá vált párossal a Patriots minden korábbinál magasabb szintre lépett: tízszer jutott be a Super Bowlba, hatszor meg is nyerte a nagydöntőt, és a világ legértékesebb sportvállalkozásai közé emelkedett. A csapat húsz éven át uralta a ligát, ami egyedülálló az NFL történetében.
De hogyan épült fel a Patriots dinasztiája? És hogyan tudott két évtizeden át fennmaradni?
A bennfentes újságíró, Jeff Benedict a Dinasztia című könyvében a főszereplőkkel – köztük a csapat vezetőivel, edzőivel, játékosaival, a futballisták feleségeivel, sportorvosokkal, ügyvédekkel és még sok mindenkivel – készített több mint kétszáz (!) exkluzív interjú, valamint a nyilvánosság számára eddig ismeretlen hangfelvételek, dokumentumok és elektronikus üzenetek segítségével keresi a választ ezekre a kérdésekre.
Benedict sokéves kutatómunkával meglepő új részletekre derített fényt a titkolózásáról híres csapat belső működésének legapróbb részleteiről is. Az olvasók képzeletben beülhetnek abba a szobába, ahol Robert Kraft egy sereg ügyvéd és befektető eszén túljárva megvásárolta az együttest. Kiderül, mi hangzott el abban a telefonbeszélgetésben, amely során nyélbe ütötték minden idők legnagyszerűbb csereügyletét egy elsőkörös draftjogért cserébe, és azt is megtudhatjuk, hogyan zajlott a negyvenéves Tom Brady kezének műtétje a 2018-as AFC-döntő előtt.
A kötetből kirajzolódó teljes kép azonban még ezeknél az epizódoknál is sokkal érdekesebb. A csapat nagy menetelését Kraft, Belichick és Brady – mindhárman megszólalnak a könyvben – segítségével idézi fel a szerző, és közben minden eddiginél jobban megismerhetjük a három legendát is. Az NFL egyik legprofibb franchise-tulajdonosa szinte fiaként imádta Bradyt, mindvégig kiállt Belichick mellett, amikor népszerű és sikeres játékosokat kellett elküldenie vagy elcserélnie, és számtalan álmatlan éjszakát követően fundálta ki, milyen diplomáciai módszerekkel lehet két évtizeden át együtt tartani a kiváló edzőt és a fantasztikus irányítót. Arról is képet kapunk, hogyan viszonyul a zseniális szakvezető a játékosaihoz, és hogyan küzdött le minden olyan akadályt, ami a csapat sikerének útjában állt. Megtudhatjuk továbbá, mi az a szűnni nem akaró hajtóerő, páratlan győzni akarás és érzékenység, amelyeknek köszönhetően Tom Brady még negyvenes évei közepén is képes ilyen magas szinten futballozni.
A végeredmény ez a lebilincselő olvasmány, amely a dinasztia három kulcsfigurájának egyedülálló portréja, és a New England Patriots történetének minden korábbinál részletesebb feldolgozása.
Most minden megrendelés mellé a TD Magazin BRADY című különszámát is megkapjátok!
Előrendelés: sportkonyvek.hu
*Szponzorált tartalom*
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Bélabá gyűjteményébe való!
Vagy már megvan neki, vagy társíró volt…
Hmmmm. “Nemsokára megjelenik …”, de már 17% árengedmény van rajta .
Cheatriots?! ;)
szerintem 11-szer jutottak be a SB-ba
“A legendássá vált páros…” a plusz 1 az Paecells/Bledsoe.
A legendás páros 9-szer jutott nagy döntőbe vagyis így sem jön ki a matek! amúgy a fenn maradó kettő az 1985 (Chicago) és 1996 (Green Bay)