Connect with us

Érdekességek

Melyik irányító körül van a legjobb csapat?

Sokszor megy a vita arról, hogy melyik irányító hogyan játszik, ki köszönheti a csapatának a legtöbbet a sikerességében, és hát erre nem igazán lehet egzakt választ adni. Ezzel a kérdéskörrel foglalkozott Arjun Menon is, aki összeállított egy olyan mutatót, ami figyelembe veszi, hogy az egyes csapatoknak milyen a védelme, a futójátéka, a passzblokkolása, az elkapói és a speciális egysége. Ez alapján tehát megkapjuk, melyik irányító körül mennyire jó a csapat, tehát mennyire segíti a teljes gárda a QB munkáját.

A speciális egységet, a védelmet és a futójátékot EPA, azaz Várható Szerzett Pontok alapján értékelte Menon. A passzblokkolást az ESPN Pass Block Win Rate-je mutatja meg, ami azt nézi, hogy a támadófalemberek milyen gyakran vesztenek 2,5 másodperc alatt. Véleményem szerint a legnehezebb az elkapókat belevonni az egyenletbe, erre nincs igazán elfogadott mérőszám. Menon az Open Rate mutatót nézte, ami azt mutatja meg, hogy a célba vett elkapók milyen arányban vannak üresen, azaz (ha jól gondolom) úgy, hogy 1 yardon belül nincs a közelükben senki. Ezek összességéből jött ki egy 0-100-ig terjedő skála, amin elhelyeződik a 32. irányító.

A teljes táblázatot itt láthatjátok:

A lista tetején Josh Allen, Jalen Hurts és Mac Jones áll, nekik van tehát a legjobb dolguk ilyen szempontból, őket Kyler Murray, Tom Brady és Lamar Jackson követi. A lista végén Matt Ryan, Tua Tagovailoa és Daniel Jones tanyázik, majd jön Tyrod Taylor, Justin Fields és Jared Goff.

Kiemelt kép: ESPN

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!