Antonio Brown a Jets elleni meccs közben levetkőzött, kidobálta a cuccait a nézők közé, megünnepeltette magát az end zone-ban, majd elhagyta a stadiont és ezzel egy időben kiadta az új rap számát. Ezzel gyakorlatilag véget ért az NFL-es pályafutása, és bár rajta kívül senki sem tudja, mi játszódott le benne, de ebben a szomorú végjátékban jó eséllyel szerepet játszott a tény, hogy bipoláris.
Brown az arénafutball-sztár “Touchdown” Eddie Brown fiaként született 1988-ban. Hogy mennyire volt kényelmes és jó gyerekkora, azt nem tudni, de a szülei az 1990-es évek közepén elváltak, ő pedig az édesanyjával maradt. A nő később újraházasodott, de AB olyannyira nem jött ki jól a mostohaapjával, hogy 16 éves korában kirúgták a családi házból és nagyjából fél évig lakott egy barátjánál.
Az egyetemen sem alakultak tökéletesen az elkapó dolgai. A középiskolában futó, irányító, elkapó és returner is volt, majd felvételt nyert a Florida International Universityre, de még azelőtt sikerült összebalhéznia a csapat menedzsmentjével, hogy hivatalosan felvételt nyert volna, így ugrott a lehetőség. Végül a Central Michigan Universityn kapott egy esélyt, de nem találta a helyét, rendszeresen elkésett az edzésekről és a meetingekről – végül az elkapóedző Zach Azzani és a felesége segített neki beilleszkedni.
“A mentális betegségek közül a bipoláris zavarok esetében jelentős genetikai, tehát öröklési faktorral kell számolnunk. Ezen betegségek esetében tehát azt gondoljuk, hogy dominánsan biológiailag meghatározottak. Arról van tehát szó, hogy bizonyos kémiai anyagok a bipolaritással élő emberek központi idegrendszerében más arányban termelődnek, mint az „egészséges társai” esetében, és ettől válnak ők billenékenyebbé, sérülékenyebbé”
– mesélte Czikora Dávid, klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológus.