Sokan leírják ezt a találkozót a Bills-Chiefs összecsapáshoz képest, pedig az alapszakasz utolsó előtti fordulójában egy nagyon jó kis mérkőzést láthattunk és nem utolsó sorban a Bengals meg tudta verni az esélyesebbnek tartott ellenfelét. Egy nagyon látványos, főleg offense oldalon sziporkázó mérkőzést láthatunk majd most is, amelynek minden összecsapása igazi csemege lesz. Végjátékban nehéz elképzelni, hogy lehet még fokozni a Divisional Round kört, de a Burrow-Mahomes párbaj legalább akkora látványosságnak ígérkezik, amit nem éri meg semmi pénzért sem kihagyni.
Amikor a Bengalsnál a labda
Nem lehet mással kezdeni, mint amit gondolom már mindenki unalomig fúj, a Cincinnati Bengals offensive line-jával. A múlt héten ez az egység kilenc sacket engedett a Titansnek és bár a Chiefs pass rush a közelében sincs annak az egységnek, azért itt is vannak klasszis és jól teljesítő játékosok, akikkel meggyűlhet a baja a támadófalnak.
A legnagyobb probléma, hogy pár másik egységgel ellentétben ennek az O-line-nak nincs igazán erős vagy gyenge oldala, hanem az egész egység képes szenvedni. Így pedig nagyon nehéz elrejteni vagy sémával megoldani a problémákat. Múlt héten Jonah Williams négy, Hakeem Adeniji szintén négy, Quinton Spain három, Trey Hopkins kettő, Isaiah Prince pedig egy nyomást engedett.
Különösen szenvedett a fal belső fele, akik Jeffery Simons ellen tehetetlenek voltak. A rossz hír a Bengals számára, hogy Simmons az összes belső védőfalember közül az ötödik legtöbb nyomást okozta a szezonban és abban a négyben, aki nála is többet generált, ott van Chris Jones is a Chiefstől, aki az egész szezont tekintve már 69 nyomásnál jár. Jó kérdés, hogyan tervezik az ő semlegesítését. A jó hír talán az, hogy míg a Titansnél Simmons mellett több jó képességű játékos van, addig a Chiefs oldalán Jones után nagy a szakadék. Így a Bengals megteheti, hogy középen többet dupláznak, csak ekkor a fal széle marad egyedül.
Különösen nagy probléma lehet ez Jonah Williams oldalán, aki valószínűleg Frank Clarkkal maradhat egy az egyben, ahol nem a Bengals játékosánál lesz az előny. Clarkot sokat lehetett szidni az elmúlt években és alapvetően nem egy komplett játékos, de nagy meccseken különösen pass rushban odateszi magát. Múlt héten a Bills ellen hat nyomást is generált, amiben közrejátszott, hogy Jones miatt néha könnyebb dolga volt, de hát pont ez lehet a helyzet ezúttal is.
A túloldalon pedig ott lesz Melvin Ingram, aki csatlakozása óta az egyik legmegbízhatóbb tagja a Chiefs defense-nek. Nem a leggyorsabb, de a Bengals támadófalat technikával is könnyedén meg lehet verni, mert a fal jó része inkább kiforratlan atlétákból áll, mint technikailag magasan képzett játékosokból. Ha mégis specifikálni szeretnénk, hogy hol okozhat a legnagyobb kárt a Chiefs, akkor arra a válasz a fal jobb oldala, Adeniji és Prince között. Rossz hír a Bengals számára, hogy Chris Jones pont itt tölti snapjei nagy részért, közel 60%-ot meccsenként.
A Bengals tehát nem lesz könnyű helyzetben, hogy Burrowt megvédje, de ha megfelelő gameplannel jönnek, akkor ki tudják kerülni, hogy őrült nyomás alatt játszanak az egész meccsen. Mindössze többet kell rövid játékokat hívniuk, screeneket, running back swing passzokat, curlöket. Ez amúgy nem áll messze a csapat skill playereitől, Ja’Marr Chase az egyik legjobb elkapás utáni WR, a szezonban már 768 yardot szedett össze miután a kezébe került a labda, ez pedig 304 yarddal több mint bármelyik másik újonc WR esetében, de ligaszinten is top5-ös. Kifejezetten jól használható screenek esetében, mert nagyon jó sebessége van. De rajta kívül Tyler Boyd is jó útvonalfutónak számít, underneath route-okon gyakran szeparálódik gyorsan.
A Chiefs védelem amúgy is alapvetően úgy rendezkedik be, hogy a cornerek és linebackerek viszonylag távol állnak a line of scrimmage-től és utána downhill próbálják megcsinálni a szerelést. A Bills ellen az első két negyedben ez nagyszerűen ment is nekik, de korántsem hibátlanok. Coverage-ben például Fenton és Tyrann Mathieu kivételével az egész csapat gyengélkedik, ami a Honey Badger agyrázkódása miatt csak még inkább inkonzisztenssé teszi az egységet. Egyrészt mert a Chiefs szeret három safetyt felküldeni a pályára, másrészt pedig mert a playmaker képesség is csak az ex-LSU játékosban van meg a védelemből.
A Bengals ellen jóval szabadabb mozgásterük lehet, mert míg Josh Allen ellen egyértelműen kellett készülni egy robberrel, addig bár Burrow lábai jók, de messze nem tud annyit sebezni vele, mint a Bills fiatal sztárja. Ez pedig több embert enged a hátsó zónákba vagy több figyelmet a futójátékra.
Ahol igazán nagy bajban lehet Chiefs defense, az a cornerback sor. Láttuk mi történt múlt héten akkor, amikor Stefon Diggs bracket őrizetet kapott az ellenféltől és ezáltal a többi elkapó egy az egyben maradt. Gabriel Davis playoff rekordot jelentő 4 touchdownnal égette meg őket a 201 yardja mellett.
Davis egy dinamikusan fejlődő játékos, de sehol sincs Chase, Higgins és Boyd szintjéhez képest jelenleg. Márpedig valaki ott fog maradni a Fenton, Ward, Hughes, Sneed corner sor valamelyikével. Egyik párharcban sem a Chiefs játékosokra fogadnék.
Segítheti a Chiefst, hogy a Titanshez hasonlóan elég sokat változtatják a coverage-üket a snap után, márpedig Burrow a pre-snap olvasásokban nagyon jó, de még túl sok következtetést von le ebből, ezzel pedig a dörzsöltebb védelmi guruk visszaélhetnek. Steve Spagnuolo kétségtelenül ezek közé tartozik, rengeteget variálja a coverage lookokat, legtöbbször Cover 2 és Cover 1 sémákat alakítja át. Fontos lesz a Chiefs védelem számára, hogy legyen egyértelmű a kommunikáció a védelem hátsó részében, mert a Bills ellen több touchdown is ennek lett a következménye.
Ami még érdekes lehet, hogy a playoffban kicsit eltörpült a futójáték mindkét oldalon. Ezt persze nem kell csodálni ilyen légiágyúkkal, de némi szerepe lehet ezen a mérkőzésen. Alapvetően Mixon és Edwards-Helaire is jó futó, de mindkét csapat esetében az az igazán különleges, hogy a playmakerek feltűnnek a backfielden. Chase a rájátszásban már hatszor kapta meg a handoffot ebből pedig átlagban 8,3 yardot cipelte a labdát, a fentebb említett sebessége igazi fegyver ezen a területen is. A Chiefs linebackerek elég lassúak és a secondaryvel karöltve összesen már 44 missed tackle-t nyeltek be, ami második legrosszabb az egész ligában.
Amikor a Chiefsnél van a labda
Az igazi sakkjátszma azonban akkor kezdődik, amikor a Chiefs támad. Hol van már a szezonnak az a szakasza, amikor Mahomesék szenvedtek, mindenki arról cikkezett, hogy kiismerték őket, a Cover 2 ellen nem tudják játszani, amit szeretnek. Az elmúlt hét mérkőzésen konkrétan 37,3 pontot átlagoltak, ami természetesen ligaelső, kerek hat egységgel több mint a második legjobb csapaté.
Mindehhez nem feltétlenül kellett a spanyolviaszt feltalálnia Andy Reidnek, mindössze kicsit át kellett alakítani a koncepciókat és a csapata mentalitását is. Mindössze annyi történt az offense-ben, hogy főleg a mérkőzések elején Mahomes többet keresi a flat zónába mozgatott játékosait, megpasszolja a checkdownt a futóknak ha szükséges. Reid egyre több olyan koncepciót alakított ki, ahol ugyan továbbra is megmaradtak a vertikális hosszabb útvonalak, de több szinten támadja a védelmeket. Illetve amit a Bills ellen láttunk, nem szabad elfelejtenünk, hogy Patrick barátunk is tudja használni a lábait, ha nagyon kell.
A Bengals a többi csapathoz hasonlóan nagyon nehéz helyzetbe kerül, amikor minden szinten stresszhelyzet éri és ki kell választania, miben lehet nagyobb esélye. Ha az emberezést választják, akkor számolniuk kell egyrészt azzal, hogy Kelce ellen a linebacker sorban senki nem tudja felvenni a harcot egy az egyben, a legjobb linebackerük a szezon során (és a Titans ellen is) Logan Wilson volt, de ő is inkább futás ellen játszott jól, coverage-ben több mint 600 yardot engedett, aminek csaknem a fele ráadásul elkapás után született, ami a Chiefs ellen kimondottan rossz hír. Megteheti a Bengals, hogy Vonn Bell vagy a playoffban szenzációsan játszó Jessie Bates besegít Kelce őrzésében, de ekkor a mély területeket valamennyire fel kellene adni, ami instant öngyilkosság lenne, illetve a kisebb termetű Bell mellett azért Kelce-nek továbbra is megmaradnának a momentumai.
Hasonló az okfejtés Tyreek Hill esetében is. Nehéz elképzelni, hogy egy az egyben bármelyik Bengals corner meg tudná oldani a feladatát ellene. Chidobe Awuzie és Mike Hilton lehet erre a leginkább képes, akik elég agilisak is, valamint nem játszanak rosszul a szezonban, de azért nem lennék nyugodt, ha safety segítség nélkül hagynám bármelyiküket Hillel egy az egyben. Awuzie például 137 yarddal égett A.J. Brown ellen, amikor ott hagyták szegényt egyedül.
További probléma az emberezés kapcsán, hogy láthattuk, hogy mi történt a Bills esetében, amikor minden létező emberüket elküldték coverage-be, a linebackereket hátrébb tolták, hogy segítsenek kiszorítani Kelce területét, de a safetyket is hátul hagyták, hogy nagy játékkal se lehessen megverni őket. Mahomes egy drive-on belül 50 yardot pakolt fel a földön, de összességében majdnem 70 egységig jutott. Ez történik, ha egy kiváló scramble QB ellen nem tudsz robbert használni és a linebackereid is man to man feladatokkal vannak ellátva.
Az emberezés tehát emberanyagból kifolyólag nem tűnik jó ötletnek a Bengals részéről, bár Lou Anarumo mester idénre jó rendszert rakott össze coverage-ben, ez nem feltétlenül az emberek egyéni képességeire támaszkodik. Lehet akkor zónázni és itt jön Reid új szintenkénti támadása. Egyrészt van mindig egy checkdown opció, többnyire a flat zónába, legyen az Edwards-Helaire vagy épp az újonnan csapatba épülő Jerrick McKinnon, van egy célpont a rövidebb zónák közé, Byron Pringle vagy DeMarcus Robinson személyében, Kelce egy seam útvonalon viszonylag nagyobb szabadsággal és természetesen vertikális opció is van Mecole Hardman vagy Tyreek Hill személyében. Persze ezek nem kőbe vésett szerepek (Hill vagy Hardman például gyakran tűnik fel crossing, rövidebb útvonalakon is, ahogy Kelce is mozog a flatbe sok play esetében), de leginkább így történik személyre szabottan az elképzelés.
Elvileg papíron a zónázással mindezt le lehet védekezni. Papíron. Ugyanakkor ha nagyon jó játékosaid vannak, akik tudják, hogy merre vannak a zónák közti soft részek, akkor még ha tökéletesen is játszod ezt meg, akkor sem biztos hogy meg tudod állítani a támadást. Kelce, Hill de akár Edwards-Helaire is mestere annak, hogy megtalálja ezeket a helyeket, Mahomes pedig mondanom sem kell, hogy olyan ösztönökkel van megáldva, hogy már akkor elereszti a passzt, amikor még nincs a zónában az embere, de pontosan akkor ér oda, amikor a labda. Ez ellen egy védő sem tud védekezni. Tud kockáztatni és kicsit korábban belépni oda, ahova számítja a labdát, de ha ezt Mahomes lefüleli, akkor az üresen maradt helyén még nagyobb károkat tesz. A Bengals rendszer most készül a legnagyobb tesztjére a szezon során, hogy mennyire is összeszokott ez a bagázs.
Ahol esélye lehet mégis a Bengalsnak, az a falak csatája. A Chiefs O-line nem rossz, de korántsem sebezhetetlen. A fal közepe ugyan az újonc Creed Humphrey-val és a két kiváló guarddal kevésbé törékeny, de ez a Bengalst cseppet sem fogja zavarni. Ott D.J. Reader és B.J. Hill a futást le fogja zárni, nem engedi fellépni Mahomest, de az igazi nyomás a falak széleiről fog érkezni. Itt a Trey Hendrickson-Sam Hubbard páros egy nagyon hatékony egységet alkot és a túloldal leggyengébb pontjaival, Orlando Brownnal és Andrew Wylie-vel néznek majd farkasszemet, akik ketten együtt a Bills ellen is 10 nyomást engedtek.
Összeségében a két csapat alapszakasz-találkozójához hasonló légipárbajt és pontháborút várhatunk, a támadógépezetek a két kiváló irányítóval a fedélzeten időnként lelassíthatók, de nem létezik védelem, amelyik folyamatosan tudja állni a strapát ilyen tehetségű játékosok ellen. Ami döntő lehet, hogy a két vezetőedző között elég nagy a különbség Reid javára, még a Bills ellen sem valószínű, hogy ellőtte az összes puskaporát az idős mester, valamint ő sokkal inkább képes adaptálódni a meccs képéhez. Amennyiben Burrow az egész idényhez hasonlóan bírja a strapát és a támadófala jobban megvédi mint a Titans ellen, úgy lehet esélye a vendégeknek, de a realitás azt mondatja, hogy a jelenlegi formában játszó Mahomes és Chiefs ellen ez csak egy szoros találkozóra lehet elég.
*A mérkőzés vasárnap 21 órakor kezdődik magyar idő szerint.
Legfrissebb cikkeink
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
Ez egy SB előtti edzőmeccs lesz a Chiefsek. Ők múlt héten játszották az AFC döntőt.
Mint az utolsó előtti fordulóban?
Ez a meccs nem olyan lesz.
Én adnám ha a Bengals nyerne de vmiért erre semmi esélyt nem látok(ne legyen igazam)
Tehát a divízó körben az első két meccset telibeverte Höri, a másik kettőt nem. Tehát az első meccsen Höri Bengals győzelmet tippelt. Ragaszkodjunk a logikához!
Mikor kezdődik?
21.00
Szóval Höri Bengals-győzelmet tippel…
Simán benne van itt a meglepetés! Nehogymár zsinórban harmadjára is SuperBowl-ba jutnak. Még Brady-nek sem jött ilyen össze. Burrow for president!
Vagy mégis?