Bár a rájátszásban megint sikerült leszerepelni, de az alapszakaszban még mindig nagyon sokat várnak a fogadóirodák Aaron Rodgerstől. Olyannyira, hogy holtversenyben ő a favorit (+700, azaz 8-szoros) a 2022-es MVP-címre, ami már sorozatban a harmadik lenne számára.
Az egyetlen játékos a történelemben, akinek sikerült egymás után három MVP-címet szereznie, az nem más, mint a Packers legenda Brett Favre (1995 és 1997 között nem volt nála jobb az NFL-ben), akit pont Rodgers váltott annak idején a csapatból. Ráadásul Rodgersnek ez már az ötödik lenne karrierje során, vagyis nemcsak Favre csúcsát állítaná be, de Peyton Manningét is.
Ehhez persze másoknak is lesz egy-két szava. Vegas szerint Patrick Mahomes lesz Rodgers legnagyobb riválisa, a Chiefs irányítója is +700-as oddsot kapott a fogadóirodáktól. Mögöttük Josh Allen jön a sorban (+900), majd még két fiatal AFC-s nagyágyú, Joe Burrow (+1200) és Justin Herbert (+1400). A Super Bowl győztes Matt Stafford a 6. a sorban (+1500), míg a legmagasabban jegyzett nem irányító Derrick Herny (+1800).
Emellett érdemes megjegyezni, hogy a Caesarsnál lehet fogadni a visszavonult Tom Bradyre is. Az ő sikere 100 dollárnyi tét esetén +4500 dollárt fizetne a GOAT életkorára reflektálva. Sőt: amennyiben Brady egyetlen snapen sem játszik idén, úgy a fogadóiroda minden Bradyre érkező tétet visszafizet!

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Hosszabbított Joe Thuney-val a Bears!
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- vicgeordie on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- renningan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- ZoliZoltan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
Ezek nem értenek semmit a focihoz. Mindenki tuggya, hogy a legjobb QB 2022-ben vagy Mac vagy Daniel Jones lesznek, esetleg a lófejű kislány és émmég Baker Mayfieldet se temetném. Ezek a túlhájpolt, kiégett lúzerek nem viszik semmire idén.
Szép vagy mondhatom! Ilyen gyorsan elfelejtetted MVP Trubot? Hát ő miért maradt ki a felsorolásból?? Ennyi év és így hálálod meg neki…
QB Lamar Jackson
+2200
WR Cooper Kupp
+2500
QB Kyler Murray
+2500
QB Russell Wilson
+3000
RB Jonathan Taylor
+3000
QB Jalen Hurts
+4000
WR Deebo Samuel
+4000
QB Derek Carr
+4000
QB Tom Brady
+4500
WR Davante Adams
+5000
RB Nick Chubb
+5000
RB Dalvin Cook
+5000
WR Ja’Marr Chase
+5000