Odell Beckham kierőszakolta a kivágását Clevelandből, majd megtalálta a tökéletes helyet magának, ahol nem kell a legnagyobb sztárnak lennie, ahol kibontakozhat a pályán és ahol a jó játék mellett jól is szórakozhat. Úgyhogy nem meglepő, hogy nem rohan továbbállni a holtszezonban. Az elkapó hamarosan szabadügynök lesz, de elmondása szerint inkább maradna, mint hogy a nagy pénzt kergesse.
Tegnap arról kérdezték a Super Bowl helyszínén, hogy hozna-e áldozatot pénzügyileg, hogy javítsa az esélyeit a maradásra.
“Igen, persze. Természetesen. Egyelőre ennek a meccsnek a megnyerésére akarok koncentrálni, utána meg úgyis jön minden magától. De ez a hely nagyon tetszik, mintha otthon lennék.”
– mondta OBJ, via NFL.com.
Lerí egyébként róla, hogy élvezi a játékot, élvezi az életet, és ezt többen is megjegyezték neki, ő pedig örül, hogy ez látszik, mert tényleg így van – ráadásul most már bármelyik pillanatban apuka is lehet.
A Rams persze nem lesz egyszerű helyzetben a holtszezonban, ugyanis bő 13 millió dollárral a fizetési plafon felett van jelenleg a gárda, így Beckhamet sem lesz könnyű újraigazolni. Lehet, hogy Woods visszatérésével kisebb szükség is lenne rá, de azt megmutatta a rájátszásban felpakolt 236 yardjával is, hogy nagyon is hasznára tud lenni a csapatnak.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- katonadani on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő