A Buffalo Bills is megkezdte a lejáró szerzdésű szabadügynökei megtartását, és a Panthershöz hasonlóan a speciális egységgel kezdte. Tom Pelissero információi szerint az egyébként nickel cornerback Siran Neal három évre írt alá maximum $10,9 millióért.
A 2018-as ötödik körös játékos 12 szerelést mutatott be idén csak a special teamben, kickoffnál és puntnál is volt összeszedett fumble-je, négy év alatt pedig csak egy meccset hagyott ki. Karrierje során rájátszással együtt 90 tackle-je, három kierőszakolt fumble-je, két összeszedett fumble-je és egy sackje van a statisztikai lapján és egy fake puntnál volt egy 13 yardos elkapása is 2020-ban.
Ezzel együtt az évi 3,6 millió dolláros fizetés kifejezetten soknak tűnik, ennyi pénzért legalább egy csere szerepkört illene betölteni. Ehhez képest Neal négy év alatt csak 526 védősnepet volt a pályán, tavaly 171-szer jutott lehetőséghez és akkor sem játszott jól. Persze ez nem egy nagy pénz és a speciális egységben nyilván hasznos a játéka, de a legtöbb csapat ilyenkor inkább draftol valakit a hátsóbb körökben a posztra évi párszázezerért.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Pletykák szerint holtszezonban megtanul focizni és nagyobb szerepet kap a védelemben Igen, szerintem is kurva sok és ennyit én se adtam volna neki, de ez a max pénz, szóval lehet kevesebb lesz jóval a vége, másrészt Buffalo ilyen hely hogy megtartanak mindenkit aki egyszer is játszott Bills mezben meccset