A Jaguars kinevezte a csapata élére Doug Pedersont, akinek ambíciózus céljai vannak a franchise-zal. Egy olyan gárdát vesz át, amely az utóbbi két évben két főedzőt fogyasztott el és 4-29-es mérleget produkált, ráadásul az 1/1-re kiválasztott őstehetség Trevor Lawrence is elég gyengén mutatott újoncként. Ezen kéne valahogy változtatni, és Pederson el is tökélte mindezt.
“Tudom, hogy sok mindenen ment át ez a csapat, de ez most meg fog változni. Győztes csapatot csinálok a Jaguarsból. Persze ez nem megy majd egyik napról a másikra, de ezért vettek fel.”
– mondta az új főedző első sajtótájékoztatóján a csapat hivatalos oldala szerint.
Pederson második évében Super Bowl győzelemre vezette az Eaglest, de azért itt ennél várhatóan több időre lesz szükség egy ekkora változáshoz.
Mindenesetre Trevor Lawrence-szel jól indult a kapcsolata, az irányító Häagen-Dazs fagyival várta a bemutatkozó sajtótájékoztatón – Pedersonról köztudott, mennyire szereti a fagylaltot. A főedző is örül, hogy van egy irányító, akivel tud dolgozni, és nem kell elkezdeni keresgélni.
“Nyilván minden csapatnál, ahol főedzőt kerestek megnéztem, hogy ki az irányító, megvan-e már az ember. Itt pedig megvan, ezt szentül hiszem. Bárkivel, akivel beszéltem, akár ellenfelek edzői is, mindenki csak jó dolgokat tudott mondani róla, a határ pedig a csillagos ég.”
Lawrence újonc éve elég borzasztóra sikerült a számokat tekintve, hiszen 59,6%-os pontossággal passzolt 3641 yardot, 12 TD-t és 17 INT-t, emellett volt öt fumble-je. A környezet persze katasztrofális volt körülötte, a korábbi játékából kiindulva ennél jóval több van benne – kiderül, hogy a korábbi NFL-irányító Pedersonnak sikerül-e ezt kihoznia belőle.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
- J.J. McCarthy: A Vikingsnál senki sem mondta, hogy én leszek a kezdő QB
- A Chiefs eltiltás elé néző elkapója beperelte volt menyasszonyát
- A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- A Raiders megpróbálta elhappolni a linebackert, de a Patriots nem engedte
- Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Első lépések – Jets FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- atis123juve on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Fetyke on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- bjeela on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- dr.baji on Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
A védelemben van potenciál, ez a Bills és a Colts ellen már ebben a szezonban is kiderült. A Colts ellen Lawrence is mutatott életjeleket. Ha kijön a lépés, komoly elörelépést várok Pedersonnal.
Hát hogyne…
Pederson is Gyurcsok József tanítvány.
Kezdhetné rögtön egy normális O line-nal a fejlesztést…
Egyébként sajnos nem csak rajta múlik a győztes mentalitás kidolgozása, amíg a front office (élén a sz.rházi balfékkel) folyamatosan rossz döntéseket hoz addig sok jóra nem számíthatunk!
Határ a csillagos ég=”fejlődő országok”
Häagen-Dazs a legjobb.
Nagyon kíváncsi vagyok. Most kiderül, hogy ki volt az ész a Philly offensebben. De azért szurkolok neki. Jó volna már egy értelmes Jaguarst látni és nem egy újabb bukott főedzót.