Connect with us

Beharangozó

Super Bowl LVI – A SoFi Stadium

Ezt is megéltük, elérkezett a Super Bowl hete! Az egész héten át tartó felvezető sorozatunkat pedig hagyományosan a helyszín, jelen esetben a hipermodern csúcsszuper lélegzetelállító SoFi Stadium bemutatásával kezdjük, ami az NFL igazi ékköve. 

A SoFi Stadium a világ legdrágább stadionja, hiszen ugyan eredetileg csak 1,8 (más források szerint 2,6) milliárd dollárra tervezték a költségeit, végül ezek 5 milliárd dollárra rúgtak. (Az építkezés 2016 novemberében kezdődött, majd 2020. szeptember 8-án lett kész a stadion). Viszonyításképp a Las Vegas-i Allegiant Stadium 1,9 milliárdból kijött, a dallasi AT&T Stadium pedig 1,3 milliárdból, bár ez ugye korábban épült. Ráadásul az 5 milliárdból egy cent sem volt az adófizetők pénze, ezt mind Stan Kroenke, a Rams tulajdonosa (illetve a cége) fizette ki.

A milliárdos ingatlan- és sportmogul tulajdonában áll egyébként a Rams mellett a Denver Nuggets (NBA), a Colorado Avalanche (NHL), a Colorado Rapids (MLS), az Arsenal (Premier League) és több kisebb csapat is kisebb ligákban vagy épp esportban. Van mit a tejbe aprítani, na.

Kroenke 2014-ben vette meg a területet Inglewoodban, ahol korábban a Hollywood Park lóverseny-pálya volt, és ide terveztette meg a 120 hektáron elterülő komplexumot, aminek a központja lett a 288,5 ezer négyzetméter alapterületű SoFi Stadium. Hogy kicsit kontextusba helyezzük, ez a legnagyobb alapterületű stadion a ligában, a teljes kampusz pedig 3,5-ször akkora, mint Disneyland. Emellett a SoFi rendelkezik a legnagyobb tetővel és a legnagyobb kivetítővel is, de ezekről bővebben kicsit később.

Ja, a névről még nem esett szó. A SoFi a Social Finance Inc. rövidítése, ami egy pénzügyi cég, és ez vette meg 20 évre a névhasználati jogot, állítólag évi több mint 30 millió dollárért, ami rekord egy sportlétesítménynél.

A stadion alapesetben 70 ezer fő befogadására képes, de nagy eseményeknél ez kibővíthető 100 ezresre is.

Egyedi kihívások a helyszín miatt

Az egyik legérdekesebb dolog a stadion elhelyezkedésével kapcsolatban, hogy mindössze öt kilométerre fekszik az LAX reptértől, és épp felette van egy légifolyosó (pár éve még amikor építés alatt állt, láttam is a stadiont a repülőről). A légiközlekedési szabályok értelmében így meg volt szabva az épület magassága, úgyhogy a tervezők fogták és besüllyesztették a stadiont a földbe.

Összesen körülbelül 5 millió köbméter földet hordtak el a stadion helyéről, így a pálya szintje 30 méterrel van a föld szintje alatt – ez kétszer olyan mély, mint bármely más stadionnál a világon. Ahogy az alábbi képen is látszik, az alsó három karéj már a föld alatt van.

Emellett az sem elhanyagolható, hogy nagyon közel van a Newport-Inglewood törésvonal, szóval a szeizmikus mozgások, földrengések ellen is védettnek kell lennie az épületnek. Ezáltal a stadiont tartó 37 oszlop képes a kis kilengésekre, amik tompítják, elnyelik a rengések hatásait. Emellett a tetőszerkezet teljesen elkülönül az épülettől, négy ponton a földön rögzített, hogy az egész teljesen stabil legyen.

A stadionnak ugyan van teteje, és bármennyire is nem tűnik annak, de valójában open airnek számít a létesítmény, ugyanis oldalt nyitott – emlékezhetünk, idén csúszott is az egyik meccs villámlás miatt. A tervezők ugyanis figyelembe vették az éghajlatot és ehhez alakították a dizájnt, és azt szerették volna elérni, hogy egyszerre legyen nyitott hatású létesítmény, és mindeközben bírjon a fedett stadionok előnyeivel is. A kaliforniai indoor-outdoor életstílus inspirálta a HKS tervezőcsapatát: az áttetsző tető véd a direkt naptól és az esőtől, de egyébként kilátni rajta és látni az eget, mindeközben viszont bejön az óceáni szellő oldalról (a Csendes-óceán mindössze 8 kilométerre van), ami kicsit hűti az arénát a nagyon meleg napokon – ez a stadion légkondija is egyben.

A kilátás is lélegzetelállító egyébként a stadionban – no persze nem a föld szintje alatt, hanem a felett, ha kiállunk a teraszra. Északra a San Gabriel hegyek, keletre Los Angeles belvárosa, délre a Palos Verdes félsziget, északkeletre pedig a Hollywood felirat is látható egy tiszta napon.

A különleges tető

A stadion egyik különlegessége a tető, ami – ahogy már említettem – nem konkrétan a stadionhoz kapcsolódik, hanem különálló szerkezet, a földhöz van rögzítve négy ponton, így az épület nem számít zártnak, fedettnek. A 75 ezer négyzetméteres kupola kvázi napernyőként funkcionál, megvéd a direkt napfénytől és az esőtől is, és mivel nem fedi be a stadiont, így beengedi a Csendes-óceáni levegőt, ami légkondiként funkcionál.

A tető több mint 300 darab nagyjából 18×18 méteres panelből áll, amiből 46-ot ki lehet nyitni, hogy még több levegőt engedjenek be a stadionba. Ezek a panelek etilén-tetrafluoretilén kopolimerből (ETFE) készültek, ami egy nagyon könnyű műanyag, így az egész egy relatíve könnyű szerkezet.

A stadion “bőrét” 35 ezer aluminium panel alkotja, amelyek mind különböző méretűek, alakúak és perforációs mintájúak, rengeteg (20 millió) kis lyuk van rajtuk. Ezek mind hozzáadnak a légmozgás elősegítéséhez, és ezeknek köszönhetően a stadion távolságtól és napszaktól függően mindig máshogy néz ki.

További érdekesség, hogy a tető paneljeibe bele van építve egy LED rendszer, így kívülre bármit lehet vetíteni, belülről mégsem rontja az átláthatóságot. Ezt a tévétársaságok szeretik felhasználni, és ha az NFL szeretné, akkor akár az egész Super Bowlt kivetíthetné a tetőre, hogy minden stadion felett elszálló repülőről lehessen nézni a döntőt – vagy lehetne az égből helikopterről is közvetíteni a finálét.

A lélegzetelállító kivetítő

A stadion ékköve a focipályánál is nagyobb ovális alakú kivetítő, a Samsung által gyártott Infinity Screen. Nem is tudom hol kezdjem a bemutatását. A világ legnagyobb kivetítője (sportpályán legalábbis) összesen 6500 négyzetméter digitális LED-et tartalmaz, 80 millió pixeles, 268 hangszórós. Ó, és duplaoldalú 4K-s. Minden egyes székből látni, a legtöbből a külső és a belső oldalát is.

Komoly súlyemelő mutatvány lehetett a 120 yard hosszú, 1000 tonnás videoboardot 37 méter magasba felemelni, majd felfüggeszteni a könnyűszerkezetes tetőre, de megérte, ugyanis lélegzetelállító látványt nyújt.

A SoFi Stadiumban egyébként olyan komoly közvetítői csapat dolgozik a kivetítő működtetésén, hogy a CBS, a Fox, az NBC vagy az ESPN stábja is megirigyelné, hiszen nem a tévés közvetítéseket rakják ki a képernyőre, hanem saját műsort csinálnak saját rendezőkkel, producerekkel, kameramenekkel, lassítókkal, mindennel.

Egy ilyen kivetítővel egyébként könnyen megoldható, hogy ne a RedZone-t kelljen nézni a délutáni kickoff előtt, hanem ki lehet tenni akár mind a 8 mérkőzést is egyszerre az Oculusra.

Mi van még itt?

A legtöbb stadiont a római Colosseum mintájára tervezik, ahol a pálya, a meccs van fókuszban, és akkor mellé jönnek a kiegészítő elemek, büfék, hasonlók.  A SoFi Stadium esetében azért ennél többről van szó.

Az aszimmetrikus tető alatt nem csak a 70 ezres stadion található (amiben egyébként van 12 privát luxus klubhelység és 260 suite 8-44 fős társaságoknak), hanem egy 6 ezer férőhelyes színház (Youtube Theatre) és egy 10 ezer négyzetméteres terület boltokkal, étkezdékkel, miegymással (American Airlines Plaza).

Emellett itt van az NFL Media új 19 ezer négyzetméteres főhadiszállása is, ahol többszáz NFL-es dolgozó végzi a munkáját, az NFL Networktől, az NFL RedZone-on és az NFL.com-on át az NFL appig bezárólag. Vannak még itt hotelek és apartmanházak is, de ennél talán érdekesebb, hogy van egy 24 ezer négyzetméteres tó kis vízesésekkel (újrahasznosított vízzel) és ekörül egy 48,5 ezer négyzetméteres park is, amit a helyi lakosok egész évben élvezhetnek.

Mi lesz még itt?

A Super Bowl nyilvánvalóan nem ez egyetlen fontos sportesemény, amit itt megrendeznek. Jövőre az egyetemi döntőt játsszák majd itt, de a 2026-os labdarúgó világbajnokságon is játsszanak majd itt meccseket, ahogy a 2028-as Olimpiának is központi helyszíne lesz.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!