Connect with us

Hír

Chandler Jones nem kap franchise taget, tesztelni fogja a piacot

A Cardinals FA-kitekintőnkben úgy kalkuláltunk, hogy a Cardinals megpróbálja együtt tartani a rostert egy playoff runra, ennek pedig az egyik kulcsfigurája Chandler Jones. A pass rusher maradása továbbra sincs kizárva, de ennek az esélye eléggé lecsökkent, ugyanis Ian Rapoport információi szerint a csapat nem fog franchise taget tenni a védőre.

Rebuild vagy playoff run? – Cardinals FA-kitekintő

Jones a Patriots első köröse volt 2012-ben, majd négy évvel később egy csere keretein belül Arizonába került. Már New Englandben is kiváló teljesítményt nyújtott, a Cardinals játékosaként viszont bekerült az elitbe: ugyan a 2020-as szezon nagy részét kihagyta egy sérülés miatt, de a maradék öt idényben 70,5 sacket gyűjtött, vagyis szezononként 14-et. A mögöttünk hagyott szezont 10,5 sackkel, 6 kierőszakolt fumble-lel és négy leütött passzal zárta, azonban ebből 5 sack és két fumble az első meccsen a Titans ellen jött össze, így az idény további részében nem volt akkora hatással a játékra.

A 32 éves játékos tankjában van még 2-3 jó év, a piaci értéke minimum évi 15-16 millió dollár, így a Cardinalsnak mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ha meg akarja tartani a kétszeres All-Pro pass rushert, de valószínűbb, hogy más csapat fizeti meg.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!