A Washington mindenkinél érdeklődik irányító iránt és állítólag “erős ajánlatot” tett Russell Wilsonért, de feltehetően Derek Carr is ott a listán. Sőt, a Raiders QB-ja kifejezetten kapós, a Las Vegas Review-Journal riportja szerint több csapat is telefonált az irányító mozdíthatóságát illetően.
Carr tavaly kifejezetten jól játszott, komoly szerepe volt abban, hogy szinte lehetetlen helyzetből bejusson a rájátszásba a Raiders. A számai sem rosszak, az elmúlt négy év mindegyikében 4000+ yardot passzolt 67-70 százalékos pontossággal és egyszer sem volt 93-asnál rosszabb a passer ratingje. Nem egy Russell Wilson vagy Matt Stafford, de sok irányítóhoz képest előrelépést jelenthet.
Tovább bizonytalanítja az irányító helyzetét, hogy a szerződése a 2022-es idény végén lejár és maga Josh McDaniels ismerte el, hogy a csapat még nem kereste meg Carrt egy potenciális hosszabbítás miatt – habár a csereajánlatokat visszautasították és továbbra is kiállnak az irányító mellett. Amennyiben azonban mégis távozik a csapattól, úgy egy első kör lehet a kiindulási alap az ellenérték kiszámításánál.

Legfrissebb cikkeink
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
- A 2025-ös piac leginkább túlértékelt játékosai
- A 2025-ös piac leginkább alulértékelt játékosai
- Nagytakarításba kezdett a Dolphins, három játékos is repült
- Micah Parsons burkoltan beszólt Jerry Joneséknak, hogy tegyenek már valamit a győzelemért
- James Bradberry egy percet sem játszott, de bajnoknak tartja magát
- Jaguars: Esélytelen, hogy Lawrence távozzon
- Ha a Giants résztulajdonosa szeretnél lenni, itt a lehetőség!
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Micah Parsons burkoltan beszólt Jerry Joneséknak, hogy tegyenek már valamit a győzelemért
- Cseh Tibor on A 2025-ös piac leginkább alulértékelt játékosai
- camillo7777 on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Jani_Kovacs on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- makosteszta on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Cseh Tibor on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- zoarden on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai