Állítólag sok szabadügynök arra vár, hogy mi lesz Deshaun Watson sorsa, és csak ezután akarnak dönteni a továbbiakról. Nos, ha minden jól megy nem kell sokáig várniuk, hiszen akár már ma, de majdnem biztosan legkésőbb holnap megszületik a döntés az irányító sorsáról. Watson találkozott már a Panthers, a Saints és a Browns csapataival, ma pedig a Falconsszal fog, amivel várhatóan véget is ér a túrája és döntést hoz majd a négy kérő közül.
Ezután nem kell majd sokat várni a továbbiakra, ugyanis több forrás is arról számolt be, hogy a Texans már mind a négy említett csapattól elfogadott ajánlatot, csak ezután találkozhatott velük Watson. Ez tehát azt jelenti, hogy ha Watson kiválasztja a csapatát és megmondja, kinek a kedvéért mond le a no-trade kikötéséről, akkor onnantól nagyon gyorsan végbemehet az üzlet, hiszen a franchise-ok már megegyeztek egymás közt.
Az ellenérték állítólag nem változott a korábbiakhoz képest, tehát a Texans 5-6 prémium vagyontárgyat (magas picket és/vagy játékost) kért, és ezek szerint kapott is több csapattól. Többek szerint a Saints tűnik favoritnak, de ezek jelen pillanatban inkább találgatásnak tűnnek még.
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
Egyik csapat sem alkalmas arra, hogy Watson szintjére emeljék a működésüket, de legalább nem egy agyalágyult egyházfő a góré.
A Browns mondjuk szerintem azonnal az SB egyik legnagyobb esélyesévé lépne ezzel elő, ráadásul szerintem borzasztó jó fit lenne a sok kreatív futásra építő játékrendszerükbe is. Mind a futásaival, mind azzal, hogy bármelyik játékból meg tud dobni egy 40 yardos passzt is, ami szerintem pont a Mayfieldből hiányzó kis extra a képletben.
Kizárólag csak a Browns miatt, ami az utóbbi húsz évben tényleg egy pechvogel bandává lett. Akárki megy oda nagy névvel és reputációval, az ott tuti megég.
Mondjuk remélem agyonveretik legalább.
A Nemzetközi Masszőrnők Védegylete a legmesszebbmenőkig támogatja ezt az ajánlást.
Úgy imádom amikor labda dajka gyalogkakukkoknak megy az értéke egekbe. Tibi drukkerként remélem divat lesz a futás után hátraszaltó közben no look passzolás is. Csináljátok! Még!
Én is remélem. Tibi bácsin már 10 éve is bealudtam. Sőt, már 20 éve is. Hogy repül az idő! :(
Azé ez a “labda dajka gyalogkakukk”(csinos meghatározás, tecccik) mégiscsak a liga top 5 QB-ja közé verekedte fel magát, szal értemén, hogy mókás, de a srácnak a keze aranyat ér. Megjegyzem még Tibibácsi is megértette az idők szavát és lépegető exkavátorként vénségére elkezdett futni…
Nem, ő “futni” kezdett :D