Connect with us

Draft

Combine nyertesek, vesztesek – Negyedik nap

A Combine utolsó napján a cornerbackek és a safetyk mutathatták meg magukat a nagyközönségnek. Alapvetően jellemző volt a napra, hogy a nagy sztárok egy-két kivételtől eltekintve nem igazán villogtak, inkább a kisebb neveké volt a főszerep. Nem erősítették az emberben az érzést, hogy van idén olyan prospect, aki miatt megéri majd harcolni, mindenkinek vannak kisebb hibái, inkább rendszerfit játékosokat érdemes majd keresni.

Nyertesek

Ahmad Gardner, CB, Cincinnati

A nap legnagyobb nyertese a Sauce becenévre hallgató Bearcats corner, aki Stingley távollétében igyekezett megkaparintani a CB1 titulust. Ez valószínűleg sikerült is neki. 40 yardon 4.41-et futott másodikra, ezzel jelezte hogy azért nagy problémák nem lehetnek a sebességével, pedig ezt többen is megkérdőjelezték a Combine előtt. Az elit 193 centiméteres magasságával ez kimondottan erős teljesítmény és minden felépítésbeli sajátossága adott ahhoz, hogy egy elit press-men corner lehessen. A drillek folyamán magabiztos volt, nem elit, de minden gyakorlaton jól vizsgázott. Ez pedig egyetemi videóival párosítva, illetve a többi első körbe várt CB csalódást keltő teljesítményével párosítva top10-es picket érhet.

 

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Tariq Woolen, CB, UTSA

Woolen mindenidők negyedik legjobb 40 yardos idejét repesztette tegnap, a 4.26-os ideje impresszív sebességet mutatott. Az ő esetében ez azért különösen nagy teljesítmény, mert 195 centiméter és az egyik legnagyobb karfesztávolság is az övé az idei classban. Igazából minden mérete vagy gyakorlata (amiben részt vett) a felső 5%-ba tartozik all-time. Kisebb iskolából érkezik, a gyakorlatok során voltak is kisebb problémái, de egészen biztosan megindul felfelé a boardokon mint lehetséges projekt játékos.

 

Kalon Barnes, CB, Baylor

Barnes minden idők második legjobb 40 yardos idejét futotta all time és még ha a nap maradék részében nem is mutatott semmi különlegeset, azt mind tudjuk Ross óta, hogy az NFL scoutok mennyire szeretik a sebességet. Rakétaként nem lő ki az értéke ettől függetlenül, de az biztos, hogy ártani nem árt.

 

Cam Taylor-Britt, CB, Nebraska

Taylor-Britt 90 kilogrammosan futott 4.38-as 40 yardot és a 10 és 20 yardos részideje is kimondottan jól sikerült. Amiben viszont igazán jó volt, hogy a field gyakorlatok során az egyik legfeltűnőbb volt az irányváltási sebessége, az egyensúlya és a gyorsasága. Nagyon érezte a pályát (sokakkal ellentétben). Sokak szerint a súlya és felépítése miatt akár safety is lehet, de egy line of scrimmage közelében dolgozó defensive backként is el lehet képzelni.

Kyle Hamilton, S, Notre Dame

Hamilton igazából nem volt lenyűgöző a gyorsasági számokban, de a méretei elitek és a magas-, illetve távolugrása szintén a krémhez tartozik. Ezen kívül az interjúk során is jól szerepelt és kifinomult egyensúlyérzéket és összeszedettséget mutatott egész nap. A 3 cone-ja végül még jobban is sikerült, így összességében továbbra is jó esély van rá, hogy top5-ös választás legyen.

 

Matt Araiza, P, San Diego State

A nap üde színfoltja volt a defensive backek között az egyetlen special team játékos, akiről idén sokat beszélt mindenki. Matt Araiza a San Diego State puntere a 40 yardos idejével is felkeltette a figyelmet, de utána a puntok során megmutatta, hogy miért beszélik azt, hogy kivételes lábereje van. Várhatóan a harmadik nap elején el fogja vinni valaki.

 

Vesztesek

Minden első körbe várt corner Gardner kivételével

Nem volt jó napja a magasan jegyzett cornereknek, szinte kivétel nélkül mindenkiről kiderült valami negatívum. Stingley-nél ugyan az orvosi vizsgálatok során nem jött elő semmi komolyabb probléma, de a méredzkedések során kiderült, hogy a karjai rövidebbek, mint az átlag, pedig a fizikai paramétereiben eddig bízott a többség és a játékstílusa miatt ez kedvezőtlen kimenetel. Trent McDuffie-ról tudtuk, hogy kisebb termetű, de all-time a 15. legkisebb kezű corner között van, ami soha nem jó előjel. Roger McCreary az interjúk során vallotta be, hogy soha nem zónázott még életében és hiába elit emberezős játékos, ez jelentősen behatárolja a csapatok számát, akik akarhatják majd draftolni – ráadásul neki is nagyon rövidek a karjai és a sebessége sem volt kiemelkedő. Andrew Booth kisebb sérülést szedett össze. Kyler Gordon borzasztó lassú volt. Coby Bryant pedig az egyik legkevésbé dinamikus játékosnak tűnt a nap során, mind gyorsaságban mind backpedalban, mind irányváltási képességekben relatíve darabosnak tűnt.

Jermaine Waller, CB, Virginia Tech

A nap leglassabb játékosa cím soha nem túl hízelgő, de Waller 4.68-as 40 yardja a leglassabb volt nem csak a cornerek, safetyk, de az elkapókat is figyelembe véve (összehasonlításképpen a monstrum Jordan Davis 4.78-at futott egy nappal korábban). Ráadásul nagyon lassú volt a többi agilitási gyakorlatban is. Ahol pedig lett volna lehetősége javítani esetleg, mint például a fekvenyomás, azt kihagyta. Kiváló gyakorlatválasztás volt, szó se róla. Eddig sem jegyezték feltétlenül magasan, de ezzel most lehet kijátszotta magát a draftoltak közül is.

Kerby Joseph, S, Illinois

Joseph free safetyként játszott többnyire az egyetemen, ehhez képest pedig elég lassúnak és darababosnak tűnt a drillek folyamán és azzal kapcsolatban is elbizonytalanodtunk, hogy mekkora területet tud bejátszani, mert borzasztó lassan reagált a történésekre, nem ért oda a labdák többségére, amit a classtársai könnyedén hoztak.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group