Connect with us

Szabadügynök

Kezdjünk valamit a futás elleni védelemmel! – Chargers FA-kitekintő

Szupersztár irányító, pipa. Most már olyan nagy baj nem lehet a Chargersnél, az alap megvan a következő 10-15 évre. Mostantól azon kell dolgoznia Tom Telescónak és stábjának, hogy Justin Herbert köré valami értékelhető csapatot rakjanak össze. A támadósor már bőven rendben volt tavaly is, most pedig gatyába kellene rázni a védelmet, és elsősorban a védőfal belsejét, amin elment a rájátszás 2021-ben. Ha ez sikerül, akkor mindenki retteghet ettől a csapattól. A pénzügyi lehetőségek pedig nagyon is adottak egy ilyen gyors renováláshoz. 

Pénz van, de lehet még több?

A Chargersnek van a harmadik legtöbb helye a fizetési plafonban, így a Los Angeles-ieknek nem igazán kell azzal foglalkozniuk, hogyan szabadítsanak fel milliókat – itt az elköltésen lesz a hangsúly. Tom Telesco general manager egy nagyon egészséges sapkát rakott össze, mindössze 170 ezer halott pénz terheli idén a capet. Nincs is szükség semmiféle átalakításra, azonban egy kivágást még meg lehet, és igazából meg is kell ejteni.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Bryan Bulaga menesztésével bő 10 milliót lehet spórolni, és ezt meg is kell lépni. Ugyan egy csúnya lyuk keletkezik a fal jobb szélén, de ez valójában Bulagával együtt is ott volt, hiszen két év alatt mindössze 11 meccsen lépett pályára, idén ráadásul csak egyszer volt hadra fogható, a sérülékenység pedig nem újkeletű probléma nála. Ezzel a lépéssel együtt pedig 67 millióra emelkedne az elkölthető keret.

Ezen kívül jönni fog még Derwin James hosszabbítása valamikor idén, amivel akár lehetne csökkenteni az idei cap hitjét (6,4 millióval), de nem kell feltétlen így strukturálni, hiszen belefér most egy nagyobb cap hit, ha később alacsonyabb lesz. Mindenesetre ez a piacnyitásra nem lesz meg minden bizonnyal, és cap növekedés szempontból sem kell vele számolni, ez csak egy kis kitekintés. És ha már itt tartunk, akkor érdemes azt is megjegyezni, hogy jövőre szinte nincs fontos lejáró szerződésű játékosa a csapatnak, szóval a helyzet rózsás – nyilván sokat segít az újonc szerződéses szupersztár irányító a cap helyzeten.

Kiknek jár le a szerződése?

Összesen 26 játékosnak jár le a szerződése, ebből 18-an a snapek legalább 20 százalékán pályán voltak idén. Oké, ebben benne van a special team (K, P, LS), még hárman ERFA státusszal rendelkeznek, meg simán vannak, akiket nem kell megtartani, szóval ennél egy fokkal azért jobb a helyzet, de mégis, bőven van mivel foglalkozni.

A támadóknál van a legnagyobb név, az elkapó Mike Williams, aki tavaly parádés évet produkált és nagyon jól megértette magát Justin Herberttel. A probléma vele az, hogy sérülékeny és eddig nem volt WR1 kaliber, ennek ellenére ilyen pénzt fog kapni a piacon. Várhatóan franchise tag lesz a megoldás, és ez is lehet a legjobb opció a csapat számára, mert nem bizonyított még annyit Williams, hogy hosszú távú, átlag 17-18 milliós szerződést kapjon.

Skill playereknél maradva Jared Cook és Justin Jackson mehet isten hírével. Előbbi kis túlzással több kárt okozott, mint hasznot, több mentális hibája is volt a szezonban, amiből nagyon rosszul jött ki a csapat. Utóbbi pedig sérülékeny, így nem prioritás a megtartása, de majd egy RB2-t találni kell Ekeler mögé. A támadófalban lejár a szerződése három guardnak is: Oday Aboushi, Senio Kelemete, Michael Schofield. Közülük Aboushi a legjobb, így leginkább őt lehet érdemes megtartani, de alapvetően egyikük sem fog sokat követelni a piacon. Megemlíthetjük még Donald Parhamet, Jalen Guytont és Strom Nortont, akiket ERFA-tenderrel meg fog tartani a csapat – utóbbi esetében jó lenne, ha a jövőben nem kellene kezdenie RT poszton, hanem csere lehetne.

A védelemben több a lejárú szerződésű kezdő játékos. Ilyen szinte az egész belső védőfal (Linval Joseph, Christian Covington, Justin Jones), bár elnézve a csapat tavalyi futás elleni védelmét, nem hiszem, hogy kapkodni kell az újraigazolásukkal. A pass rush szekcióból is szabadügynök lesz Uchenna Nwosu és Kyler Fackrell, akik jól illenek a rendszerbe és jól is teljesítettek, Nwosu az év második felében kivívott magának egy szebb szerződést.

Az LB sorból Kyzir White-nak jár le a szerződése, mindenben korrekt, jó kis védő, a csapatban a legjobb volt a posztján – ami persze például az első körös Kenneth Murray kritikája is nagyban –, szóval őt is érdemes lehet megtartani, vagy legalább hasonló szintűvel helyettesíteni. Végül pedig a korábban elit, de már eléggé megkopó Chris Harrist kell említeni a cornerbackek közül. Vele minden bizonnyal nem számol a továbbiakban a csapat.

Ki lesz az erősítés?

A lejáró szerződésű játékosokkal együtt elég sok a hiányposzt a csapatnál, hiszen offense szinten kellene egy elkapó, egy tight end, egy guard és egy tackle, a védőknél egy komplett belső védőfal, egy pass rusher, egy linebacker és egy cornerback is. Ezekre részben megvan megoldás visszaigazolásokkal, részben viszont külső segítséghez kell fordulni. Van tehát dolog bőven, de szerencsére pénz is.

Offense oldalon van a kevesebb teendő. Mike Williams szerintem franchise taget fog kapni, ami a logikus megoldás a helyzetében a fentebb taglaltak miatt. A támadófalat egy Aboushi visszaigazolással és egy új RT szerződtetésével oldanám meg, aki nem más, mint Morgan Moses, aki nem lesz top játékos, de nem is lesz forgóajtó, ez pedig épp elég egy támadófalembertől. Ha ő nem jönne össze, akkor egyébként Riley Reiffet is tudnám támogatni. A támadósorban van még három ERFA státuszú játékos, Jalen Guyton, Storm Norton és Donald Parham, akiknek mindenképp maradniuk kell ennyiért.

És akkor még gyorsan tudjuk le a special teamet is, a teljes kicker – punter – long snapper triumvirátust meg kell találni. Overton és Hopkins maradhat is akár, puntert cserélnék talán Long helyett, akár a piacról, vagy akár később egy draftolatlannal is meg lehet oldani a posztot, igazából majdnem mindegy, főleg ahányszor a Chargers nekimegy negyedik kísérleteknek.

Na és akkor a védelem. A tavalyi Chargersnek egyértelműen ez volt a rákfenéje, a defense miatt nem jutott playoffba a csapat. Rá lehet húzni a vizes lepedőt a főedző Brandon Staley-re, de én nem tenném, inkább tehetséghiányról volt itt szó, úgyhogy fel kell turbózni kicsit az egységet. Még konkrétabban pedig a védőfal közepét, mert ha a futás elleni védelem meg lenne oldva, akkor óriásit lépne előre az egység.

Úgyhogy én rögtön két belső védőfalembert is igazolnék, ráadásul a jobbak közül. Akiem Hicks csak rövid távon lenne megoldás, de a piac talán legjobbja és világéletében top futás elleni védő volt, ráadásul a rendszerbe is jól illik. Alternatív opcióként Calais Campbell is hasonló veterán megoldás lenne. Hicks mellé pedig egy fiatalabb arcot is hoznék, aki hosszabb távon lehet megoldás, ő pedig nem más, mint Sebastian Joseph-Day, akit Staley jól ismer a Ramsből. Baromi jó futás elleni védő ő is, és ő inkább nose, Hicks pedig inkább 3 vagy 5 tech falember. Ha Joseph-Dayről lemaradna a csapat, vagy két fiatalabbal menne, akkor DJ Jones és Falurunso Fatukasi is megfelelő megoldás lenne. A fontos az, hogy prioritásként kezelje ezt a csapat és ne féljen nagyobb pénzt sem elkölteni a posztra.

Az edge rusher és a linebacker problémát én házon belül oldanám meg, Nwosut én kifejezetten bírom ebben a rendszerben, és White sem egy rossz játékos – és egy erősebb belső védőfal az ő játékát is megkönnyítené. Végül pedig kellene egy corner, és még specifikusabban egy slot corner. Oké, egy jó méretekkel rendelkező szélső CB sem ártana upgrade-elni Michael Davist, de a slot üresebb. Ide Bryce Callahant szemeltem ki, akit Staley szintén ismer (még a Bearsből). Vele az a nagy baj, hogy ugyan amikor a pályán van, akkor kiváló teljesítményre képes, ellenben elég sérülékeny – emiatt viszont jóval olcsóbb is. Ha a kórlapjától félnek LA-ben (amit nem csodálnék), akkor K’Waun Williams nyújthatna egy alternatív megoldást.

Összességében

Ezzel igazából minden fontos hiányposztot ki is pipálnánk a Chargers keretében. Persze vannak egységek, amik nem top szintűek, de nem is lesznek tátongó lyukak talán. Egy második számú futóra lenne még szükség, amit a draftról lehet talán orvosolni, illetve nagyon gondolkodtam egy tight end leigazolásán, de senkit nem éreztem olyan impact játékosnak, akinek mindeközben nem kellene túl magas összeget kifizetni. Ha ilyen 6-7 millió körül meg lehetne szerezni egy David Njokut vagy egy Zach Ertzöt mondjuk (jelenleg inkább 10-11 millió körül jósolnak nekik a szakértők), akkor arra érdemes lenne lecsapni és növelni Herbert fegyverarzenálját. De nem lennék mérges akkor sem, ha ezt a 10 milliót kifizetnék egyikükért.

A draftra rákanyarodva ezzel a piaci tevékenységgel nem lenne beszorítva a csapat semmilyen pozícióba, amit muszáj lenne az első körben orvosolni. Akár jöhetne Jordan Davis is a fal közepére, hogy Hicks helyét jövőre átvegye, akár jöhetne Jameson Williams, hogy a pályát megnyújtsa és majd jövőre Mike Williamst el lehessen engedni, de akár a támadófalba is húzhatnak, vagy egy cornerbacket is, igazából lehetne a legjobb elérhető játékos filozófiával menni.

[/ppp_patron_only]

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!