Nemrég Kyler Murray és az ügynöke hivatalosan is bejelentette, hogy új szerződést akar. Most Albert Breer arról számolt be, hogy a fiatal irányító és ügynöke kvázi a határidőt is megszabta: még a 2022-es draft előtt szeretne nagyon gazdag lenni.
A 24 éves irányító kifejezetten jó szezont produkált: 14 meccsen lépett pályára és 3794 yarddal, 24 TD-vel, illetve 10 INT-vel fejezte be az alapszakaszt. A szezon végére ugyanakkor visszaesett a teljesítménye, a rájátszásban pedig borzalmas volt: csak a passzainak 55,9 százaléka volt jó 137 yardért és két INT-ért.
Egyelőre nem bizonyított annyit, hogy kapjon egy komolyabb hosszabbítást, hiába gondolja úgy, hogy ő a csapatnak az alfája és ómegája. Ráadásul túl sok mozgástere sincs, mivel egy holdouttal elveszítheti szinte a teljes idei fizetését (5,2 millió dollár) a büntetések miatt – hacsak persze abba nem hagyja a focit és el nem megy baseballozni.

Legfrissebb cikkeink
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Elcserélheti irányítóját a Raiders
- Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Visszavonul Ryan Ramczyk!
- Tre White visszatér Buffalóba!
- A 2025-ös edge rusher class – Tehetségek tömkelege, megannyi kérdőjel
- 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
- Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Ashton Jeanty fogadkozik, hogy akkora hatása lesz, mint Saquon Barkley-nak tavaly
- Aaron Rodgers egy hónapja nem beszélt a Steelersszel, a visszavonulás is benne van a pakliban
- Új szerződést akar a Raiders kiváló falembere, így kihagyja az edzéseket
- Újabb védővel hosszabbított a Bears
- A jövő sztárjai – Tyler Warren
- Bill Belichick ma 73 éves
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- atis123juve on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Kopi3.14 on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Loosername on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Fetyke on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Cseh Tibor on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
Jó (ha) félszezont.
Go Cards.
Aláírja a halálos ítéletét a Cardinals ha ezt meglépi
Lol. Úgy szeretnék már látni egy olyan csapatot, ami egy különösebben jó irányító nélkül jut fel a csúcsra, hogy kicsit helyre tegyék ezeket az igényeket. A futók lassan a helyükre kerülnek, az irányítókon a sor.
Durva tipp, ha nagyon elmérgesedik a viszony. ha nagyon durciba vágja magát. Jövőre holdout -5millió és egy év a kukába. Jövőre elcserélteti magát és +10milliós szerződést köt az új csapatával. Mert rengeteg csapatnak kéne egy jobb irányító.
Ritka undoritonak tartom ezt az egeszet amit muvel az ugynoke vezenyletevel. Azt a faszit siman megveretnem.
Az a baj, hogy ha ezt nem rendezzuk most, egy felnormalis szabadugynok sem fog szoba allni velunk. Ritka nagy kibaszas ez a csapattal. Ertem, hogy hosszabbitast akarnak, de ezt tenyleg ugy kell, hogy azonnal a hazat is rarobbantjak a csapatra?
Amugy valami alakul, mert az kis ovis visszarakta az instas kepeit.
Gondolom nem az esze jott meg es rugta ki az ugynoket.