Connect with us

Hír

Megvan a 2024-es draft három döntős helyszíne

Az NFL tovább folytatja a nemrég bevezetett újítását, vagyis továbbra is évről évre változni fog a draft helyszíne. Már korábban eldőlt, hogy a 2023-as játékosbörze Kansas Cityben lesz (az idei Las Vegasban), most pedig kiderült, melyik három helyszín esélyes a 2024-es eseményre.

A Packers elnöke, Mark Murphy jelentette be tegnap, hogy Green Bay ott van a döntősök között Detroit és Wahsington mellett, vagyis kvázi a Lionst és a Commanderst kell kiütni. A döntés várhatóan a március végi tulajdonosi gyűlésen fog megszületni.

A draft helyszíne a hősidőkben gyakran változott: Washingtonban, Philadelphiában, Chicagóban, Milwaukee-ban, Los Angelesben, Pittsburgh-ben és New York-ban is megrendezték legalább egyszer az eseményt. Aztán 1965-ben New York megszerezte magának a rendezés jogát és egészen a 2014-es draftig ott tartották meg a játékosbörzét. Ezt követően két évig Chicagóban volt a rendezvény, majd megkapta Philadelphia, Dallas, Nashville és Cleveland (2020-ban online rendezték meg a Covid-járvány miatt). Ez óriási biznisz a csapatnak és a városnak, így a rendezési jogokért nagy a verseny.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!