Rövidhíreink következnek.
A Seahawks újraigazolta a futó Rashaad Pennyt, aki egy évre $5,75 millióért írt alá, plusz még 750 ezer dollár ösztönzőt is megszerezhet – írja Ian Rapoport. A korábbi első körös running back három és fél éven át nagy bustnak nézett ki, viszont tavaly a szezon végén kiválóan játszott.
A Panthers leigazolta a Raiderstől kivágott linebackert, Cory Littletont egy évre $2,6 millióért – írja Tom Pelissero. A 28 éves játékos így korábbi egyetemi csapattársával, Shaq Thompsonnal állhat össze újra az LB-sorban. A Raidersnél töltött két éve nem sikerült valami jóra, de előtte a Ramsnél két jó szezonja is volt.
A Texans újraigazolta a linebacker Kamu Grugier-Hillt egy évre $4 millióért – írja Aaron Wilson. Grugier-Hill tavaly berobbant a csapatnál, hiszen 108 szerelést jegyzett, köztük 13 negatív yardosat. Az LB-t még a Patriots draftolta 2016-ban a hatodik körben, de ott egy snapet sem játszott végül, majd négy évet húzott le az Eaglesnél, onnan Miamiba majd Houstonba vezetett az útja.
A legjobb elérhető játékos a piacon jelenleg a tackle Terron Armstead, aki iránt a Dolphins érdeklődik a leginkább, egy látogatásra is elhívták, vélhetően azzal a szándékkal, hogy ne engedjék onnan tovább. Ezek alapján akár ma is megegyezhetnek a felek.
Egy másik kiváló left tackle, Duane Brown is keresi új csapatát, ami a Carolina Panthers lehet, hiszen hozzájuk megy látogatóba. Hasonló a helyzet, mint Armsteadnál, nem lenne meglepő egy megállapodás a mai napon.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
https://saintswire.usatoday.com/2022/03/20/saints-taysom-hill-jameis-winston-free-agents-colin-kaepernick-twitter/