Za’Darius Smith az előző hét elején állapodott meg szóban a Ravenssszel egy 4 éves, 35 millió dolláros szerződésről (ami ösztönzőkkel együtt 50 millió dollárra nőhetett), vagyis éves átlagban mindössze 8,75 millió dollárt keresett volna. Ezt azonban végül nem írta alá, majd leszerződött a Vikingshoz évi 14 millió dollárért – írtuk az akkori információk alapján. Azóta viszont kiderültek a szerződés részletei és ennek az összegnek a közelében sincs a pass rusher.
Smith mindössze 5 millió dollárnyi aláírási bónuszt kap, az idei fizetése pedig 1,45 millió dollár lesz – és ennyi az összes teljesen garantált tartalom. Ezen kívül még 3 millió dollárt kereshet, ha minden meccsen pályára lép (176 470 dollár mérkőzésenként), vagyis ez alapvetően egy 1 éves, 9,45 millió dolláros szerződés. Ezt további 500 ezer dollárral növelheti legalább 8,5 sack esetén, 750 ezerrel 10,5 sack után, illetve 1 millió dollárral egy 12,5 sackes idénnyel a háta mögött. Tehát egy elit teljesítmény esetén – ha minden meccsen pályára lép – 10,45 millióval lehet gazdagabb.
Jövőre is csak 9,45 millió dollár lenne a fizetés, illetve még 3 millió dollárt gyűjthet, ha minden meccsen pályára lép, vagyis az első két évében 22 millió dollárral lehet gazdagabb. Ugyanakkor közel sem biztos, hogy ezt meg is kapja, jövőre ugyanis 10,8 milliót spórolva lehet elküldeni.
Nem biztos tehát, hogy megérte nemet mondani a Ravensnek (még ha nem is tudjuk, hogy a Baltimore pontosan milyen struktúrát ajánlott).
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Remélem két év múlva majd megint kopogtat.
…S szól(t) a holló: Soha már!
Figyelsz, Randy? Így néz ki egy átverés, nem a narkós void kitétel.
Ez egy nagyon csapatbarát szerződés valóban
A szóbeli megállapodás után jött a Von Miller, Chandler Jones deal és megzavarhatta a fejét. Azt gondolta egy kávéházban ül a fenti urakkal. Zadarius nagy kedvencem, viszont nem hozzájuk kellene anyagilag mérnie magát.
Remélem a managerét kib*szta a p*csába.