Hír

A Dolphins második kört adott volna Bradyért és elsőt Sean Paytonért

Published on

Nem akarnak leállni azok a pletykák, miszerint Tom Brady visszatérése mögött nem csak az áll, hogy az irányító túlságosan szereti a focit, túl kompetitív és elhamarkodta a visszavonulást. Akik szerint nem így történt, igyekeznek összekötni a szálakat, az uralkodó álláspont pedig az, hogy Brady a Dolphinshoz akart csatlakozni kisebbségi tulajdonosként ÉS játékosként, mellé pedig a szintén visszavonuló Sean Payton érkezett volna főedzőnek.

Most Chris Simms adott a sztorihoz újabb részleteket, mikor a God Bless Football podcastben szerepelt. Elmondása szerint a Dolphins egy második körös picket ajánlott volna a Buccaneersnek a visszavonult irányító játékjogáért és állítólag a Tampa nem is tartotta volna fogva akarata ellenére Bradyt. A másik szálon pedig egy első körös picket küldtek volna Paytonért a Saintsnek. Simms hozzátette, hogy nagyon is valós, kézzel fogható dolog volt ez, amíg Brian Flores keresete tönkre nem tette a terveket.

A Dolphins végül ezt a két picket Tyreek Hill megszerzésére költötte, Tua Tagovailoa mellé pedig Mike McDaniel érkezett főedzőnek a 49erstől, míg Brady maradt a Buccaneersben. Meglátjuk mi lesz jövőre, amikor lejár Brady szerződése Tampában.

9 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group