Connect with us

Draft

A jövő sztárjai – Devin Lloyd

Minden évben tűnnek fel nagyszerű csillagok a linebacker pozíció egén, akikért odáig vannak a csapatok és bíznak benne, hogy bennük meglelik a poszt Szent Grálját. Ilyen volt két éve Isaiah Simmons vagy tavaly Micah Parsons is, akikért magas cetlit áldozott a csapatuk, hogy új energiát hozzanak a védelmükbe. 2022-ben Devin Lloyd érkezik nagy reményekkel, hogy a várakozásoknak megfelelően ő legyen a legújabb tehetség, aki köré egy modernkori védelmet lehet építeni.

Háttér

Lloyd középiskolai karrierje során safetyt, elkapót és puntert játszott a kaliforniai Otay Ranch High Schoolban, ahol bár állami szinten átlag felett futballozott a labda mindkét oldalán, de országos szinten nem kapott kitüntetett figyelmet. Konszenzusos háromcsillagos tehetségként nem is volt túl sok kérője, nyugati csapatok keresték meg leginkább. A toborzási folyamat elején még a UNLV Rebels mellett köteleződött el, majd viszonylag hamar meggondolta magát és az alulértékelt tehetségeket begyűjtő Utah Egyetem mellett tette le a végleges voksát.

Karrierje első évében, 2017-ben redshirtölték, ezért 2018-ban látott először élesben pályát, amikor a védelemben mindössze epizódszerep jutott neki, de a speciális csapategységben minden mérkőzésen ott volt. 2019-ben, az “aranygenerációs” Utes kezdő szélső linebackere lett, de mivel elég hiányos volt a játéka, fontosabb szituációkban rendre a partvonalról figyelte az akciókat. Az igazi átütő erejű szezon 2020-ban jött volna, de a világjárvány a Pac-12 és a Utah szezonját is egyaránt keresztbe vágta, így 2021-ig kellett várni, hogy Lloyd egy igazit villantson. A kirobbanás meg is történt, az ország egyik legnagyobb tehetségévé nőtte ki magát a poszton, és bár sokan alábecsülték a konferenciát uraló Utah-t, Lloydnak sikerült elsőcsapatos All-American választottnak lennie, a draft boardokon pedig a top20-25 környékére játszania magát.

Erősségek

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Méretek, adottságok

Legtöbb ismertetőnkben igyekszünk foglalkozni azzal, hogy az adott játékos mennyire felel meg a poszt által megkívánt fizikai paramétereknek, ami a linebackereknél sem egy elhanyagolható aspektus. Ennek tekintetében Lloyd megfelelő méretekkel (191 cm, 108 kg) bír, egyedül testtömege tűnhet az átlagnál alacsonyabbak, de mára már nincs szükség arra, hogy 120 kg-os linebackerek legyenek a védelem közepén, fontosabb a robbanékonyság, az agilitás és a funkcionális atletikusság – ami Lloyd tekintetében mind megvan.

forrás: mockdraftable.com

Hiányérzetünk egyedül a 40 yardos sprintje kapcsán lehet, hiszen a Combine-on 4,66-os eredményénél jobbat vártunk, de a felvételeken megmutatta, hogy játéksebessége ennél sokkal jobb, hirtelen irányváltásaival és zárkózásaival a class krémjéhez tartozik.

Passzjáték elleni védekezés

Ha két évvel ezelőtt kellett volna Lloydról ismertetőt írni, akkor a passzjáték elleni védekezés nem az erősségek, hanem a kérdőjelek kategóriájába került volna, karrierje első két évében csupán egy két downos linebacker volt, egyértelmű passzszituációkban le kellett őt hozni a pályáról. Azonban 2020 óta olyan fejlődést mutatott be, melyhez hasonlót senki nem tud felmutatni a mezőnyben, az ország egyik legjobb coverage linebackere lett.

Mind középről, mind pedig a szélről nagyon jól tud zónázni, nem esik kétségbe, ha egy nagyon jó kvalitású elkapó kerül a neki kiosztott területre. Nagyon jó adottságainak és játéksebességének köszönhetően óriási területeket tud bejátszani, hamar oda tud érni a labdás játékoshoz, képes oldalvonaltól oldalvonalig száguldani, hogy a playt minél hamarabb lezárja.

Nagyon sokat fejlődött abban, hogy olvassa a támadók mozgását, az irányítók szemét, így gyors reakcióidejének köszönhetően könnyen tud sikeres játékot bemutatni. Kiválóan lehet őt használni a közeli és középtávoli zónákban, illetve rövidebb útvonalak ellen, emberezéses szituációkban is.

Ami a passzjátékot illeti, nem csak coverage-ban, hanem nyomásgyakorlásban is nagy szerepet töltött be az elmúlt években, a Utah imádta azokat a sémákat, amikor blitzelni küldték, és tették ezt a lehető legtöbb irányból. Ilyenkor ütközött ki, hogy milyen jó atléta, mennyire jól használja a testét és végtagjait, hogy minél kisebb helyen is át tudja hámozni magát. A PFF 2021-ben 31 nyomásgyakorlást regisztrált neki, amivel a class előkelő, hatodik helyét foglalja el a posztján.

Futás elleni védekezés

A passz ellen nagyon sokat kellett fejlődnie az elmúlt években Lloydnak, de ami végig stabilan kísérte az egyetemen, az a futás ellen bemutatott nagyszerű védekezése. Már pályafutása korai szakaszában is a csapat egyik legstabilabb védője volt futójáték ellen, ami az évek során konzisztens maradt, ehhez fejlődött fel a játék más elemeiben is.

A fenti képsorok mutatják meg az egyik legzseniálisabb játékát, amit a 2020-as szezonban, a Washington elleni mérkőzésen mutatott be. Nincs kiemelve, de a fal szélén, alulról a második játékos ő, aki a tight enddel szemben védekezik a futójáték ellen. Cade Otton (#87) volt a játék során Lloyd blokkolója, de a snap pillanatában a védő olyan gyorsan tudott mélyre menni és bebújni a tight end hóna alá, hogy hiába ment a tőle távolabbi irányba a játék, azonnal oda tudott érni a backfieldre és megcsinálta a szerelést. Gyors reakciójával és agresszív hozzáállásával királya volt a negatív yardos szereléseknek, karrierje során összesen 43-at gyűjtött be belőlük, melyből 22-t az utolsó, igazán mágikus szezonjában sikerült – amikor csak Will Anderson volt nála eredményesebb (31) ebben a kategóriában.

Érzékek, játékfelismerés

Ahogy egyetemi karrierje során fejlődött a passzjáték ellen, úgy alakult ki nála az a készség, ahogyan a játékokat felismeri. Ehhez sok filmezésre és edzésre volt szükség, de kifizetődött, hiszen Lloyd a 2021-es évadra úgy fürkészte ki az ellenfelek gondolatait, mint kevesen ezen a poszton – nem véletlenül volt ő a védelem játékhívója, az, aki még a snap előtti utolsó pillanatokban is hatékonyan volt képes áthívni a játékokat.

Megfelelően kivitelezett blokkok hiányában pedig képtelenség volt az oldalára sikeres játékot futtatni, mert már a labda feladásakor tudta, mi fog következni. Ekkor pedig a rá jellemző testcseleit is elővette, hogy megtréfálja az őt blokkolni igyekvő játékost, rengeteg példát láthattunk arra, hogy lecsúsztak róla a blokk kísérletek, mert kicselezte a támadót.

Kérdőjelek

Agresszív stílusából fakadóan minden esetben keresi a kontaktot, igyekszik a leghamarabb odaérni és földre vinni a labdás játékost. Ez egy jó tulajdonság, de rengetegszer láthattuk, hogy a játék heve annyira elragadja, hogy nem figyel oda a szerelési technikájára. Magasan érkezik, rosszul használja a kezeit és karjait, és egészen egyszerűen lecsúszik az ellenfélről. A PFF adatai alapján egészen magas, 12,5%-ban rontott szerelést az egész egyetemi karrierjét figyelembe véve, ami nem túl jó előrejelzésként. Nagyobb termetű, gyorsabb és agilisabb játékosok ellen nem elég korán odaérni és megütni az ellenfelet, precízebb technikára van szükség, a nüanszok eltanulására és begyakorlására, hogy ne csak egy hit or miss típusú védő legyen a korai éveiben.

Rendre megfigyelhető, hogy amikor egy nagyobb termetű blokkoló (támadófalember) jön vele szembe, terv nélkül marad és minimális erőbedobással próbál csak lejönni a blokkról. Ilyenkor hezitál, kivár addig, míg a társak oda nem érnek, be nem fejezik a játékot. Hiába reagál időben a játékra, ha nem választ megfelelő szöget, akkor könnyen ki tudja őt venni akár egy húzó guard, akár zónafutásnál az ő területére érkező falember. Fejlődnie kell a kézhasználatának is, hogy méretbeli hátrányát leküzdve tudjon előnyre szert tenni, ezzel segítve a blokkokról való leválást.

Hol kelhet el a drafton?

Egy kiváló érzékekkel megáldott, agresszív, futás és passz ellen egyaránt nagyon jó dolgozó linebacker, akit le lehet mozgatni a védőfal szélére, óriási értéket képvisel napjaink NFL-jében, hiszen mindenki az új Fred Warnereket és Micah Parsonsokat keresi. Ezek a játékosok képesek több poszton is helyt állni, olyan ütőkártyát adnak a védelmek kezébe, ami mérkőzéseket befolyásolhat, ez pedig akár egy magas picket is megér a csapatoknak. Ugyan Lloyd nem tart még itt, de mindenképp jó úton halad afelé, hogy rá is elmondhassuk, hogy egy különleges játékos. Ilyenre pedig a pozíciós értéket és a tehetséget egyaránt figyelembe véve már az Eaglesnek is szüksége lehet, de 1/21-en a Patriots, 1/24-en a Cowboys is gondolkodhat úgy, hogy nem drága neki egy linebacker Lloyd személyében. Tehát nem szabad meglepődnünk, ha Nakobe Dean mellett ő is megtalálja majd az otthonát a 2022-es NFL Draft első napjának középső-kései választásainak egyikével.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!