Connect with us

Draft

A jövő sztárjai – Nakobe Dean

Az elmúlt időszakban elég sok magasan jegyzett linebacker prospect sült be a profik között, míg végre egy tavaly beváltotta a reményeket. Micah Parsons jött, látott és győzött, ez pedig visszaadta a csapatoknak a reményt, hogy igenis vannak jól képzett és all around linebackerek már egyetemi szinten is, akik az első pillanattól kezdve ki tudják segíteni a csapataikat. Az idei classban ha nincs is Parsons szintű tehetség, azért van két olyan név is, aki első körös grade-ekkel forog. Közülük is talán Nakobe Dean, a bajnok Georgia linebackere az érdekesebb.

Dean már fiatal korában is figyelemre méltó linebacker volt, középiskolásként megválasztották a terület legjobb linebackerének és az egyetemre már ötcsillagos, top20-as tehetségként érkezett. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, rengeteg nagy nevű egyetemről kapott ajánlatot, így válogathatott a jobbnál jobb programok között és ő végül a Georgiára bökött rá.

A Bulldogs tehetséges védelmében az első idényében még nem kapott túl sok lehetőséget, többnyire rotációs játékosként tekintettek rá, de amikor pályán volt, nem lehetett rá panasz. Termetéhez képest már akkor is agresszívan játszott, az edzői pedig éppen ezért egyre nagyobb szerepet szántak neki. 2020-ban már csaknem a snapek 70%-ában a pályán volt, 53 tackle-je mellé alig rontott. De az igazán nagy ugrást a tavalyi szezon hozta számára. A Georgia historikusan jó védelmének az egyik vezére lett, megkapta a legjobb linebackernek járó elismerést és bajnoki címet ünnepelhetett csapatával.

Erősségek

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Dean nem egy tradicionális linebacker alkat. Kisebb termetű, de éppen ezért sokkal gyorsabb, mint társai. Nagyon könnyen ér ki az oldalvonal mellé, gyorsan tud megjelenni a szélső futásoknál. De ez a sebesség nem csak horizontálisan igaz rá, ugyanilyen gyorsan repül be a lyukakba, csap le a line of scrimmage vonalában, csinál negatív yardos szerelést akár.

 

Sebessége kis területen sem hagyja cserben. Nem csak gyors, de fürge és dinamikus is. A lábai gyorsan pörögnek, linebacker szinten kiválóan tudja letükrözni az ellenfelei mozgását, éppen ezért korrekt coverage-ben is. Akár közepesen gyors slot elkapókkal is ott lehet hagyni, gyorsaságban nem lesz hátránya. Az első lépése dinamikus, linebackerhez képest extra gyors, nem tapad meg a földön, hanem kisebb ugráló mozdulatokkal folyamatosan mozgásban tartja magát, így amikor kibontakozott a játék, kevésbé statikus, amikor megindul.

Szintén szembetűnő pár snap után, hogy milyen agresszívan és milyen energiával száll harcba. Az utolsó pár méteren való gyorsulása kimagasló. Hatalmasokat képes ütni, mert a lendületet teljes energiával beleviszi az ütközésbe is. Egy igazi alpha mentalitásával bír.

 

Gyorsasága nem csak fizikailag mutatkozik meg, hanem fejben is. Folyamatosan pásztázza a pályát és dolgozza fel az információkat. Olvassa a felállásokat, a motion-öket és már a játékok kialakulása előtt van egy elgondolása, mi fog történni. Amikor pedig elindul a play, akkor látszik, hogy tökéletesen tisztában van azzal, hogy hova és mikor kell érkeznie. Odaér a gyors screenekre, a counter futásokra, lényegében minden játékra a line of scrimmage környékén.

 

Méretéhez képest nincs gondja a blokkok ellen sem. Fizikai erőből ugyan nem üti át egyből a blokkolókat, de jól használja a kezeit és pörög ki a söprés elől, hogy aztán meg tudja csinálni a szerelést. Nagyon jó az egyensúly érzéke, ha ki is billentik, azonnal vissza tudja nyerni a kontrollt. A lábai elég erősek, hogy ne hagyja hátranyomni magát, kisebb taposás után igyekszik kitérni az útból.

 

Nagyon sokoldalú játékos, ahogy fentebb írtam futás mellett a coverage-ben sincs elveszve, snapjei 10%-ában még a slotba is bekerült az utolsó két évében és mint blitzelő is veszélyes. A legfőbb helye azonban mint Will linebacker lenne az NFL-ben.

 

A kezei biztosak és jó szögeket választ, így elég kevés elrontott szerelés fűződik a nevéhez. Nagyobb területen sem csúszik le az ellenfeléről. Jól számolja ki a távolságokat és okosan használja a pálya területeit, hogy csökkentse a futók mozgásterét. Félelmetes, ahogy az utolsó métereket megteszi, mint egy prédára vadászó ragadozó, úgy veti rá magát a labdacipelőre, akit a lendület és a meglepetés is kizökkent.

Vezérszerepe a playhívásokban is megmutatkozik, gyakran segít társainak és irányítja középről a védelmet. Ugyanakkor tüzelni is képes a csapatot.

Gyengeségek

Ahogy említettem nem a legnagyobb darab linebacker, se a magassága se a testsúlya okán nem okoz elsőre félelmet, és a karja sem elég hosszú. Nagyobb darab tight endek ellen fizikalitásban nem tudja majd felvenni a versenyt, egyszerűen magassági fölényből el fogják nyomni. Igyekszik majd ezt kompenzálni, de az NFL méretei az elején biztosan őt is meg fogják lepni. Egyáltalán nem alkalmas arra, mint a múlt linebackerei hogy tömegből folyamatosan tömje a boxot, épp ezért botorság is lenne így használni.

Néha túl gyorsan reagál mozdulatokra, a dörzsöltebb NFL irányítók néha el fogják mozdítani az optimális pozíciójából. Coverage-ben gyorsaságával próbálja kompenzálni a magasságát, de ezzel néha lépre lehet csalni.

Az ország legjobb védelmében játszott, a liga legjobb védőfala mögött kellett rendet tennie és nem volt kitéve folyamatos terhelésnek sem, mert nagyon mély volt a Georgia defense. A meccseket általában félidőig eldöntötték, nem kellett egész nap robotolnia. Futás ellen például nem derültek ki valószínűleg a hiányosságai, mert a Davis-Wyatt tengelyen ritkán jutott át bárki is, így pedig Dean sokkal több figyelmet szentelhetett a széleknek és a coverage feladatoknak is.

Összegzés

Összességében Dean egy modernkori linebacker lehet, aki coverage-ben képes lehet azt a szintet hozni, ami manapság a passzjáték ellen elengedhetetlen. A legfontosabb, hogy megvan benne a játék olvasásának és felfogásának a gyorsasága is, nem csak fizikailag tud megfelelni ennek. A termete lehet kisebb kérdőjel vele kapcsolatban és az, hogy egyetemi szinten ezt át tudta hidalni harcossággal és technikával nem azt jelenti, hogy az NFL-ben is tökéletesen tud majd ezzel együtt élni. Azt gondolom, hogy az idei linebacker class inkább mély, mint jó, csak Devin Lloyd és ő érhet kezdő értéket. Valahol a legjobb 15 és 30 között kelhet el, az Eagles, a Raiders, a Chargers vagy akár a Cowboys is elviheti.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!