Connect with us

Szabadügynök

Garoppolo által gúzsba kötve – 49ers FA-értékelő

A 49ers úgy indult neki a holtszezonnak, hogy elcseréli Jimmy Garoppolót, átadja a stafétát Trey Lance-nek, majd lehetőleg minél jobban együtt tartja az eddigi keretet és meg is erősíti legalább egy kiváló cornerbackkel és mellé még pár közepes igazolással. Nos, már az első lépésnél elbukott a terv, így pedig elég csalódást keltő volt ez az utóbbi egy hónap a csapatnál. 

A körülmények nem alakultak valami jól a 49ersnek az irányítópiacon, és nem segített az sem, hogy JimmyG-nek meg kellett műteni a vállát, ezek pedig oda vezettek, hogy nem tudták elcserélni az irányítót – bár ha lehet hinni John Lynchnek és tényleg volt egy két második körös pickről szóló ajánlat az asztalán, akkor már nem lehet a körülményeket okolni, csakis a vezetőséget, hogy nem fogadták el azonnal. Kivágni nem akarták Garoppolót, még hisznek egy jó ellenértékben, ez viszont azt jelenti, hogy az ő 25 millió dollárja továbbra is terheli a fizetési sapkát – ez pedig eléggé beszűkítette a csapat lehetőségeit.

Távozók, pénzfelszabadítás

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Nem indult valami jó helyzetből a 49ers, hiszen átlépte a fizetési plafon határát még március elején, így a piacra spórolgatni kellett. Ehhez a legjobb és legnagyobb lépés a már említett Jimmy Garoppolo elcserélése lett volna, amivel bő $25 milliót lehetett volna megtakarítani, azonban ez egyelőre nem valósult meg, ami nagyon nem ideális, hiszen ez meggátolta a csapatot a visszaigazolásoktól és az erősítésektől.

Pénzt felszabadítani azért így is tudott a 49ers, hiszen átalakította Dee Ford (Edge), George Kittle (TE) és Arik Armsted (Edge) szerződését, amivel összesen bő $23 milliót szabadított fel. Utóbbi kettő esetében ez várható és érthető volt, Fordnál én a kivágás mellett döntöttem volna, amivel rövid távon csak $2 millió szabadult volna fel a közel $5 millió helyett, viszont ’23-ra jóval jobb helyzetben lett volna a csapat, a játékára pedig azért olyan nagy szükség nincs, főleg hogy alig bevethető sérülések miatt.

A piac nyitására így közel $20 milliója volt a csapatnak, ez azonban azt jelentette, hogy sok igazolást nem tud majd megejteni John Lynch és Kyle Shanahan, ráadásul a lejáró szerződésű szabadügynökök esetében sem tudott licitháborúba bocsátkozni. Ez vezetett oda, hogy elég hosszú a távozók névsora:

Ráadásul fájó veszteség is van köztük, hiszen Laken Tomlinson kiválóan játszott guardban, DJ Jones pedig a védőfal közepén. Mindkét poszton visszalépés várható tehát, de egyszerűen nem tudott pénzügyileg versenyezni a csapat a Jets, illetve a Broncos ajánlatával. A fal közepén Tomlinson helyére beállhat a tavalyi második körös Aaron Banks, de egyelőre eléggé kérdőjel a játéka. A védőfalban pedig a korábbi első körös Javon Kinlaw-nak kellene előrelépnie, habár ő eddig is inkább Jones mellett szerepelt, szóval a futást ölő DT jelenleg hiányzik a csapatból.

K’Waun Williams távozásának sem lehet örülni, hiszen a slotban elég jól játszott, ráadásul nem is volt drága a piacon (2 év $7M) – a helyére vélhetően Emmanuel Moseley fog belépni. Tom Compton gyakorlatilag első számú csere volt tackle és guard poszton is, így a falban is lehet kicsit aggódni a mélység iránt. Arden Key kiváló szerzemény volt tavaly és a jó rendszerben olcsón hozott is egy jó szintet, de azért passzsiettetésben elég mély a keret, így az ő elvesztése kevésbé fájó.

Sok kiegészítő játékos távozott még, akikért nem igazán kár (talán Mostertet lehetett volna még megtartani, mert jól illik a rendszerbe, de igazából tele van futókkal a csapat), a fenti névsorból még két jelenleg is szabadügynök DB-t kell kiemelni. Jaquiski Tartt stabil safetyje volt a 49ersnek, nem lepne meg egy visszaigazolás, amennyiben sikerül elcserélni Garoppolót. Jason Verrett pedig ugyan nagyon tehetséges, de üvegből van, ennek ellenére minden évben érdemes rá áldozni egy veteránminimumot, hiszen ha pályára tud lépni, akkor segíti a védelmet. Úgyhogy nála sem lepne meg egy visszaigazolás a jövőben.

Érkezők/maradók

Garoppolo elcserélésének hiánya tehát azt jelentette, hogy nem sok mozgástere volt a csapatnak a piacon. Mennyiségre azért bőven sikerült igazolni, de minőségre már jóval kevésbé. Igazából egy nagyobb igazolást hajtott végre a csapat a legnagyobb hiányposztjára, emellett pedig a tavaly borzasztóan teljesítő speciális egységet priorizálta a vezetőség a mélyítést elősegítő lépések mellett.

Tavaly minden meccsen arról beszéltünk, hogy a 49ers cornerback sora óriási probléma és nincs tehetség az egységben, ezt pedig nyilván a vezetőség is látta, így az egyetlen töltényét erre a posztra lőtte el. A Chiefstől érkezett Charvarius Ward, de őszintén annyira nem vagyok elégedett ezzel a lépéssel. Ward draftolatlanhoz mérten nagyon jól játszott Kansas Cityben, de az én szememben inkább egy korrekt CB2, mintsem egy igazán jó játékos, ehhez képest ugyebár top15-ös fizetést kapott, ami ha nem is óriási, de azért túlfizetés nálam. Ráadásul nagyon más rendszerben kell majd játszania DeMeco Ryansnél, mint tette azt Steve Spagnuolo kezei alatt, amibe még nem tudom, mennyire fog illeszkedni a játékstílusa. A kiváló pass rush persze segíteni fog rajta, az kétségtelen, és igazából Ryans jól elrejtette tavaly a gyenge cornereit, szóval nagy probléma nem hiszem, hogy lenne vele, csak nem tudom, mekkora lesz a hozzáadott értéke a fizetéséhez képest.

Éves átlagot tekintve a következő két játékos a listán itt volt tavaly is, csak egy RFA-tendert kellett tenni Daniel Brunskillre és Azeez Al-Shaairra is. Előbbi több poszton is bevethető a falban, jelen állás szerint kezdeni is fog guardban, utóbbi pedig kiválóan játszott tavaly a védelem második vonalában. Igazából mindkettejük megtartása kötelező lépés volt RFA-ként, de mindkettővel jól jár a csapat.

Ezután pedig a 49ers ráfeküdt a speciális egységre, ami a Football Outsiders rangsora alapján tavaly a 26. helyet foglalta el, az átlagos mezőnypozíciója pedig a 4. legrosszabb volt a csapatnak. Nyilvánvalóan fejlődni kellett itt, bár kissé túlzásnak tartom az ide fektetett erőforrásokat. Három játékos érkezett elsősorban az ST megsegítésére: George Odum, Oren Burks és Ray-Ray McCloud.

Közülük Odumot tartom a legjobb szerzeménynek, hiszen All-Pro szintű játékos a speciális egységben, ráadásul ő volt a legolcsóbb közülük – és jelenleg még kezdő safety is, bár ez szerintem változni fog és inkább harmadik számúnak tervezik. Szerintem mellé Burks már nem kellett volna annyira, főleg hogy LB poszton eléggé telített a csapat, így itt nem lesz esélye pályát látni, egy tisztán ST-játékosnak meg azért nem szívesen adok $2,5 milliót. McCloud pedig visszahordónak érkezett Cannon és James elvesztése után, ő tavaly vezette a ligát punt return yardokban és top5-ben volt kickoff return yardokban a Steelersben. Emellé negyedik-ötödik számú WR-ként is használható lesz.

Úgy összességében nem tudom, mennyire volt okos ennyit költeni a speciális egységre, mikor ilyen szűkösek voltak a pénzügyi lehetőségek, de a csapatnál láthatóan prioritásként kezelték az egység fejlesztését, ami persze rendben is lenne, ha dúskálna a pénzben a gárda.

A 49ers visszaigazolta még Nate Sudfeldet csereirányítónak, illetve két játékos érkezett még a védőfalba az említésre méltók közül. Kerry Hyder volt már San Franciscóban, most egy év seattle-i kitérő után tér vissza mélyíteni a pass rusher egységet. Hassan Ridgeway pedig az Eaglestől jön a fal közepére, jelenleg akár kezdő is lehet ha ránézünk a rosterre, de ettől nagyon félteném a csapatot, ide mindenképp kellene még egy normális igazolás.

A fenti táblázat végi emberek a mélyítést hivatottak szolgáltatni, igazából ezért az 1 millió körüli összegért mindenki teljesen rendben van, Dwelley-t emelném ki esetleg, mint második számú blokkoló tight end, akire szüksége van Shanahannek.

Összegzés

A 49ersnek megkötötte a kezét, hogy (még) nem tudta elcserélni Jimmy Garoppolót. Ki is lehetett volna vágni, de továbbra is reménykednek egy jó ellenértékben, ami nem zárható ki, de látva a QB-hiányos csapatok listáját, egyre kevésbé valószínű. Lehet amellett érvelni, hogy egy, a vártnál alacsonyabb ellenérték elfogadásával jobban járt volna a csapat, de ha John Lynch nem blöffölt és tényleg volt egy ajánlata két második körről, akkor nem értem, miért nem adott még túl az irányítón – itt valami nekem nem kóser, vagy tényleg blöffről van szó, vagy óriási hibáról a front office oldaláról.

Így pedig még mindig ott ékeskedik az a 25 millió, ami nagyon jól jött volna a piacon, enélkül ugyanis elég langyos volt ez az FA-tevékenység. Ráadásul az egy nagy lépésükkel sem vagyok maradéktalanul elégedett –még ha a legnagyobb hiányposztot jól is állapították meg –, és nyilván fontos a speciális egység is, de ebben az anyagi helyzetben nem biztos, hogy ezt priorizáltam volna a helyükben. Az erősítések hiánya mellett pedig fontos alapemberek távoztak, így pedig nem tudok elégedett lenni ezzel a teljesítménnyel.

Értékelés: C

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!