Connect with us

Hír

Lehet-e pénzügyi előnye annak, hogy Lamar Jackson nem akar hosszabbítani?

Nemrég írtunk arról, hogy Lamar Jackson nem akar még hosszabbítani a Ravensszel, a csapatnál pedig mindezt azzal indokolják, hogy Lamar annyira megszállottja annak, hogy Super Bowlt nyerjen, hogy csak ezzel tud foglalkozni és talán nem érzi magát méltónak egy nagy hosszabbításra, amíg ezt a célt el nem éri. Ugyan elképzelhető ez is, de nem túl valószínű.

Lamar Jackson (még) nem akar hosszabbítani Baltimore-ban

Kezdjük ott, hogy Jackson egy olyan poszton játszik és olyan magas szinten, hogy nagyjából bármikor bármit kérhetne, a valamelyik csapat biztosan megadná neki (lásd Deshaun Watsont). Már tavaly kérhetett volna magának egy új szerződést, ahogy a kortárs Josh Allen meg is tette, akinek a Bills egy 6 éves, 258 millió dolláros szerződést adott – ez évi 43 millió dollárt jelent új pénzben.

De az újonc szerződésének negyedik éve és az ötödik éves opciója miatt a következő három évben Allen csak 95 milliót fog keresni 2021 és 2023 között, ami mindössze 31,6 millió dollár. Jackson eközben 2021 és 2022 között 26 millió dollárt vihet haza, tehát egyértelmű, hogy Allen jobban járt. Ugyanakkor a Bills irányítója reálisan nézve legközelebb 2027-ben kap új szerződést, addig pedig további 108 millió dollárral lesz gazdagabb, vagyis 2021 és 2026 között 203 millió dollárt kap a Billstől – évi 33,8 milliót.

A hat év alatti 203 millióhoz Lamarnak 2023-ban egy 4 éves, 177 millió dolláros szerződést kellene kapnia – ez mindössze egy 44,25 milliós átlagot jelent, ami 6 millióval kevesebb, mint amit a csúcstartó Aaron Rodgers vihet haza az új szerződésével. Ráadásul azóta Deshaun Watson is kapott egy 5 éves, évi 46 millió dolláros, teljesen garantált szerződést a Brownstól, illetve Russell Wilson vagy jövőre akár Justin Herbert is feljebb tornázhatja az összeget.

Reálisan nézve Jackson jövőre simán kaphat egy 4 éves, 200 millió dolláros, teljesen garantált szerződést és könnyen lehet, hogy ez az alsó határ. Az minimum biztosnak tűnik, hogy az irányítók szerződésének drasztikus növekedése miatt semmilyen anyagi kár nem éri amiatt, hogy nem kötött új szerződést 2021-ben vagy 2022-ben, sőt jó eséllyel még jobban is fog járni, mint a kortárs Josh Allen (akár 25-50 millió dollárnyival is). Persze van ebben kockázat, egy sérülés mindig benne van a pakliban, de az idei őrült holtszezon szerződéseit látva simán győztesen jöhet ki az eltolt szerződéshosszabbításból.

3 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
ThySoul
ThySoul
2022-04-03 16:44

Allen jó fej volt és időben hosszabbított, a kokeró meg nem az

Fetyke
Fetyke
2022-04-03 18:03

Renningan!
Már többször megbeszéltük, hogy ezt így nominálisan nem lehet összehasonlítani.:D Nem számoltál olyan dolgokkal, mit infláció, elvesztett hozamok, stb. Ráadásul Allen is kaphat akár új hosszabbítást de még emelést is 2027 előtt is.
Tehát a címben feltett kérdésedre a válasz: lehet, de nem valószínű. :)

pritek
pritek
2022-04-04 10:07

Es ezert lehet, hogy Kyler iden megis megkapja majd az uj szerzodeset amiert annyira kapalozik. Bar meg nem erdemli.

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x