Mike Gesickire korábban franchise taget tett Dolphins, ami tegy teljesen érthető lépés volt, ugyanis mindössze 10,9 millió dollár a tight end tag. Ugyanakkor a támadó ügynöke fontolgatja, hogy fellebbez a döntés ellen és megpróbál kierőszakolni egy elkapó taget (via ESPN).
A posztokkal való játék nagyon gyakori a franchise tageknél. Korábban leginkább a pass rusherek esetében jött ez elő, ugyanis a csapatok szerettek a hivatalosan OLB poszton játszó edge rushereknek linebacker taget adni, ami pár millió dollárral olcsóbb szokott lenni (tavaly például 1,3 millió dollár volt a különbség, igaz idén már az LB tag volt a drágább). Most a Dolphins is ezt csinálta Mike Gesickivel.
Alapvetően Gesicki egy tight end, viszont nem úgy használják. Az NFL-ben minden posztnak megvan a saját pozíciója a felállásoknál, és ha a tight end kimegy a szélre, akkor hivatalosan elkapóként áll fel – ha ezt vesszük figyelembe, akkor Gesicki egy elkapó.
A 26 éves támadó tavaly mindössze 99 snapen indult TE pozícióból, miközben 453 alkalommal volt slot elkapó pozícióban és 252-szer állt fel a szélen. A 10,9 milliós tight end tag az esetében minimum megkérdőjelezhető és a snapszámai alapján a 18,4 millió dolláros elkapó taget kellene rátenni.
Jó eséllyel az ügynöke be is adja a fellebbezést, aminek a vége valószínűleg az lesz, hogy valahol félúton megegyeznek a felek.

Legfrissebb cikkeink
- A Cowboys végre elkezdte a tárgyalásokat Micah Parsonsszal
- New Yorkban köthet ki az 1/1-es pick?
- Elképesztően sokba kerül Dak Prescott
- A Combine negyedik napjának nyertesei és vesztesei (támadófalemberek)
- Új szelek fújnak Chicagóban – Bears FA-kitekintő
- A Cowboys biztosan nem engedi ki kiváló védőfalemberét a piacra: ha kell, taget tesz rá
- Mielőtt kivágná, a Jets még megpróbálja elcserélni Davante Adamst
- Triple Coverage #587 – Mock draft a piac nyitása előtt
- Jonathan Allent is megpróbálták bevonni a Deebo Samuel-cserébe
- A kézméretükkel trükköznek az irányítók a combine-on
- A Combine harmadik napjának nyertesei és vesztesei (irányítók, futók és elkapók)
- BREAKING: A Commanders megszerezte Deebo Samuelt!
- 100 millió dollárra mondhatott nemet Matthew Stafford
- Hat edző kapott A+ értékelést a játékosoktól
- A Raiders árulja a második körös tight endjét
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on Új szelek fújnak Chicagóban – Bears FA-kitekintő
- Jani_Kovacs on Mielőtt kivágná, a Jets még megpróbálja elcserélni Davante Adamst
- Cseh Tibor on Mielőtt kivágná, a Jets még megpróbálja elcserélni Davante Adamst
- Cseh Tibor on New Yorkban köthet ki az 1/1-es pick?
- Cseh Tibor on Nem csoda, hogy nincs sok franchise tag kiosztva, brutálisak a számok
- camillo7777 on A Raiders új célpontjai: Darnold, Wilson, Fields
- Cheetah008 on A Raiders új célpontjai: Darnold, Wilson, Fields
- bjeela on HIVATALOS: Brutálisat nőtt a fizetési plafon
Nem lenne egyszerűbb akire taget raknak azt a liga határozza meg melyik tag illeti meg? Megnézik hol játszott többet és pont
Mondjuk ha abból indulunk ki, hogy Goodellék mennyire következetesek az eltiltásokkal, nem biztos, hogy az lenne a jobb…
Szerintem is ez lenne a legegyszerűbb, leglogikusabb megoldás.
Van más rokon pozíció, ahol ekkora lenne az eltérés?