Antonio Brownt az alapszakasz utolsó hetében tette ki a Buccaneers, miután a Jets elleni meccs közben nagy csinnadrattával levonult a pályáról. Azóta nem igazán lehetett hallani egy csapat érdeklődéséről sem, főleg hogy Brown is kijelentette, hogy addig nem műtteti meg a bokáját, amíg el nem köteleződik iránta egy csapat.
Nos, lehet már nem is akar focizni az egykoron kiváló WR, ugyanis arról írt a Twitteren, hogy a Steelersből szeretne visszavonulni, majd utána a válaszokat látva tisztázta, hogy nem játszani akar Pittsburghben, csak onnan visszavonulni.
Just wanna Retire A Steeler
— AB (@AB84) May 16, 2022
Hogy ezek már a közeli tervei és idén akar egy egynapos szerződéssel visszavonulni, vagy ez csak egy későbbi terv, azt nem tudni. És az is könnyen lehet, hogy nem válik valóra ez az álma. Nem volt ugyanis túl békés a távozása a csapattól, 2018-ban nem jelent meg a Steelers utolsó alapszakaszmeccsén a Bengals ellen, aztán a holtszezonban kritizálta a csapatot és Ben Roethlisbergert is, kikényszerítve az elcserélését.
Ez meg is történt, de a Raidersnél csak még több fejfájást okozott a sisak-mizériájával és a lefagyasztott lábával, így egy snapet sem játszott a csapat színeiben. Aztán a Patriotsban szerepelt egy rövid ideig, de onnan a családon belüli erőszakos vádja miatt küldték el. Aztán Tampában Super Bowlt tudott nyerni Tom Brady oldalán, de tavaly az utolsó előtti fordulóban levonult a pályáról és gyakorlatilag felmondott.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Egy felfoghatatlan és lefoghatatlan zseni a pályán, viszont egy vállalhatatlan balfasz az életben. És a vicc, hogy még most is lenne a fickóban spiritusz, ha nem lenne ennyire kezelhetetlen.
Amekkorát Burficttól kapott pár éve a fejére, nem csodálom, hogy megzakkant. Előtte nem rémlik, hogy sok probléma lett volna vele. Kár érte, mert mindig is élvezet volt nézni a játékát.
Kétlem, hogy Burfict okozta a bipoláris zavart neki.
Ahogy hallottam csak rendesen kéne a bogyóit szednie.