Amellett, hogy James Bradberry körül szaglásznak, a Raidersnél nem állt meg az élet és két játékost is szerződtettek a napokban: az elkapó Keenan Cole-t és a linebacker Kenny Youngot.
A 29 éves Cole annak idején draftolatlanként került a ligába 2017-ben, a Jaguars csapott le rá, és újoncként egyből karrierje legjobb évét hozta 748 elkapott yarddal. Azóta viszont az 500-at is csak egyszer lépte át. Tavaly a Jetsnél játszott, 449 yard és egy TD került a neve mellé. A Raiders WR-sora nem igazán mély, hiszen ugyan a Davante Adams, Hunter Renfrow duó nagyon magas szintet képvisel, mögöttük csak Bryan Edwards, Demarcus Robinson és Mack Hollins van, így Cole-nak akár lehet is esélye a 3-4. számú poszt megszerzésére.
A 27 éves Young a Ravens negyedik köröse volt 2018-ban, majd a 2019-es idény után egy trade keretein belül került a Ramshez. Onnan pedig tavaly cserélték el a Broncoshoz a szezon közben. A 2021-es évet 75 szereléssel, 2 sackkel, két kierőszakolt- és egy összeszedett fumble-lel zárta. A Raidersnél Denzel Perrymannel, Jayon Brownnal, Micah Kiserrel és Devine Deablóval kell megküzdenie a játékidőért.
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót