Hír
Élő egyenes adásban szakadt el Tarik Cohen Achillese
A Bears korábbi futója, Tarik Cohen borzasztó időszakon van túl. Már másfél éve nem tudott pályára lépni, ugyanis olyan komoly térdsérülést szedett össze a 2020-as szezon harmadik fordulójában, hogy még 2021-ben sem tudott visszatérni. Ha ez nem lenne elég, akkor még ikertestvérét is elvesztette tavaly. Most keményen edzett, hogy visszatérjen a pályára, azonban ez sem úgy alakult, ahogy tervezte.
Cohen Instagramon élőben közvetítette az edzését, ahol egy agilitás gyakorlatot végzett, ami közben egyszer csak egy kitámasztás után nem tudott tovább futni, lehetett hallani, ahogy elszakadt az Achillese. Ezt aztán az MRI is megerősítette, számolt be Adam Schefter.
A korábbi negyedik körös pick 2018-ban All-Pro volt visszahordóként, de emellett nagyon hasznos játékosa volt a Bearsnek harmadik kísérleteknél elkapások során. Ezzel a sérüléssel együtt pedig zsinórban három szezonja megy a kukába, és nem lehet nem együttérezni vele a családi tragédiáival együtt. Ráadásul mivel a Bears kivágta idén, így még csak csapata sincs, hogy ott tudjon rehabilitálódni (és természetesen fizetést sem kap).