Sok érdekes, fordulatos Steelers-Cowbells meccset láttunk az utóbbi években, és a párharc legújabb felvonása is beleillett ebbe a sorba. A HFL harmadik fordulójában ugyanis a három negyeden át hátrányban (vagy maximum egálban) játszó budapestiek az utolsó játékrészben megfordították és 29-21-re meg is nyerték a mérkőzést.
Jól felkészültek a támadósorok, ugyanis mindkét offense TD-t tudott szerezni az első drive-jából: előbb Vasyl Jordan (23/34, 241 yard, 2 TD, 1 INT) passzából Carson Oulette (9 elkapás, 118 yard, TD) volt eredményes miskolci oldalon, majd Szabó Tamás (18/28, 220 yard, 2 TD, 1 INT) passzából Boros László szerzett hatpontost a túloldalon. A Steelersnek volt még egy kihagyott mezőnygólja, ám a második negyedben ismét a hazaiak szereztek vezetést Nagy Donát elkapásával. Ez a 14-7-es miskolci vezetés pedig a nagyszünetig is kitartott, amiben szerepe volt annak is, hogy Bodnár Benedek kiütötte az egyébként jól futó Garajszki Ádám (9 labdaérintés, 80 scrimmage yard, fumble) kezéből a labdát, miközben már csak 5 yardra volt a gólvonaltól a Cowbells running backje.
A harmadik negyedet jól kezdte a Cowbells, de a red zone-hoz közeledve elakadtak, ugyanis Jónás Máté lehúzta Szabó passzát. Pár játékkal később azonban vissza is adták a vendégeknek a lasztit, Leszkován Ádám szerezte meg idei harmadik interceptionjét, majd két játékkal később Mészáros Márton (6 elkapás, 128 yard, TD) kapott el egy TD-t több szerelési kísérletet is lerázva magáról. Az egyenlítésnek azonban nem örülhetett a Cowbells, hiszen az extra pontot blokkolta a Steelers. Sőt, utána a kickoffot Oulette 93 yardon át hordta vissza TD-re, így pedig már 21-13-ra vezetett a Miskolc.
A játékrész végén aztán ismét eljutott a 10 yardosig a Cowbells, de egy personal foul és két sack miatt még mezőnygólt sem tudtak rúgni, így újabb lehetőséget szalasztottak el az egyenlítésre. Magyar Csanád puntja viszont elég jól sikerült, aminek meg is lett a gyümölcse. A Steelers a saját end zone-jából volt kénytelen puntolni (már a negyedik negyed elején), azonban a snap túl magas volt, így safetyt ért el a Cowbells. Így pedig ahelyett, hogy kétpontosra kellett volna menniük egy esetleges későbbi TD-nél, már csak 6 pont volt a hátrányuk (21-15).
Ez a TD pedig a következő támadásból össze is jött, a Garajszki sérülése miatt beálló Pusztai Vendel (10 futás, 69 yard, TD) rohant be a célterületre, az extra pont után pedig már a Cowbells vezetett. A Steelers megpróbálta visszavenni a vezetést, azonban a futó Elijah Fera kezéből saját csapattársa, Herke Zsombor ütötte ki véletlenül a labdát, amit a Cowbells szedett össze. A budapestiek pedig növelni is tudták előnyüket, egy negyedikre (szabad játékkal) megoldott hosszú passz után a linebacker Bak Csaba állt be fullbacknek és vitte be ő maga a labdát a célterületre. Így már 29-21 volt a Cowbellsnek.
A Steelers ismét megpróbált visszajönni a meccsbe, azonban előbb Dalton English szerzett egy strip sacket, majd egy budapesti punt után ismét ő erőszakolt ki egy fumble-t, így pedig a Cowbells lezárta és megnyerte a meccset.
A Steelers ezzel 1-1-es mérleggel áll, míg a Cowbells 2-1-gyel, amivel karnyújtásnyira került a rájátszás.
A HFL ma este 18 órától a Budapest Wolves – Győr Sharks mérkőzéssel folytatódik a Kincsem Parkban.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót