Ahhoz képest, hogy Jarvis Landry pár hónapja még 20 millió dolláros fizetést szeretett volna, most beérte ennek a hetedével: a remek elkapónak mindössze 3 millió dolláros alapfizetése lesz idén, írja több forrás. Ösztönzőkkel egyébként ezt megduplázhatja, de csak akkor, ha bejut a csapattal a rájátszásba.
A Browns korábbi elkapója 250 ezer dollár lesz gazdagabb 55 elkapás után, ami 500 ezerre nő 65- és 1 millióra nő 75 elkapás után. Emellett kap még 500 ezer dollárt, ha legalább öt TD-t szerez, illetve ugyanennyi jár akkor, ha a snapek legalább 48,5 százalékán a pályán van. Emellett rájátszással aktiválódó ösztönzője is van, bár ez leginkább a csapaton múlik: extra 500-500 ezret vihet haza 60+ elkapás és 600+ elkapott yard yard után, HA a Saints bejut a rájátszásba.
Tehát 75 elkapás, 600 yard és öt TD, illetve PO-részvétel kell ahhoz, hogy 6 millió dollár kerüljön a bankszámlájára. A 75 elkapás a nyolc profi szezonjából hatszor összejött, 600+ yardja hétszer volt, az 5+ TD viszont csak háromszor jött össze, rájátszásba pedig mindössze kétszer jutott. Nem lehetetlen, de nem is egyszerű a kihívás.

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
Mickey Loomis zseniàlis :D
“Nem lehetetlen, de nem is egyszerű a kihívás.” + akik belerondíthatnak (és fognak is): Michael Thomas, Chris Olave és persze Winston mester.
+Féreg Úr