A Panthers QB-helyzete nem egyszerű, bár állítólag már tovább nem fog bonyolódni egy veterán érkezésével (bár Matt Rhule egy pénteki nyilatkozatban már ezt sem zárta ki). Így jelenleg a harmadik körös Matt Corral és Sam Darnold között dőlhet el a kezdő QB posztja, és bár egyelőre az utóbbi a favorit, de az újonc sem úgy készül, hogy csere lesz.
A Panthers irányítót draftolt, mert elakadtak a Baker Mayfieldet érintő tárgyalások a Brownsszal
“Ha ismerem a playbookot, akkor kész leszek pályára lépni és egyértelműen olyan mentalitással készülök, hogy én legyek a csapat kezdő irányítója”
– mondta Corrall a csapat weboldala szerint.
Matt Rhule korábban azt nyilatkozta, hogy Corral kap esélyt a bizonyításra és nincs kikötve, hogy mindenképp Darnoldnak kell kezdeni. Ami nem meglepő, ugyanis a Jets korábbi 1/3-asa tavaly 59,9 százalékos pontossággal 2527 yardot, kilenc TD-t és 13 INT-t passzolt 12 meccsen.
Az NFL egyébként berakta az első hétre a Panthers és a Browns összecsapását, talán titkon bízva abban, hogy Mayfield mégis Carolinában köt ki. A draft során is voltak erről tárgyalások, de akkor nem sikerült megegyezni az ellenértéken és az irányító fizetésének elosztásán – érdeklődés azonban mindenképp volt és ezek szerint akár még lehet is.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót