Az NFL-ben óriási a verseny, és nem csak a pályán. A Fekete Hétfő után a főedző nélküli csapatok hatalmas elánnal vetik bele magukat az edzőkeresésbe, ami sokszor mindenki számára kellemetlen helyzetet szül – ez ellen tett most lépéseket a liga.
Mostantól a Wild Card kör végéig nem lehet személyes interjúra hívni azokat a jelölteket, akik bejutottak a rájátszásba a csapatukkal. Online persze lehet interjúztatni, de ennek is szigorodtak a feltételei: a rájátszásba jutó csapatok koordinátorait a 18. heti meccsük után minimum két nappal lehet csak interjúra hívni (a szombati/vasárnapi meccsek esetén kedden, a hétfői mérkőzések után pedig szerdán).
Ez nem tűnik soknak, de még mindig jobb, mint amikor például egy koordinátornak a vasárnapi meccse után azonnal utaznia kell az ország másik felébe egy interjúra. A módosításokkal a jelölteknek több idejük lesz felkészülni, az őt alkalmazó csapatoknak sem kell aggódni, hogy túl sok időt vesz el az interjú, illetve a HC-t kereső csapat is megfontoltabb, alaposabb döntést hozhat.
Az persze más kérdés, hogy miért nem lehet egyszerűen azt csinálni, amit Tony Dungy javasolt és a Super Bowl végéig felfüggeszteni a főedzőkeresést. Akkora versenyelőnyt nem jelent a korai kinevezés, pláne ha az új HC a régi csapatával sokáig menetel (mint a Vikings idén kinevezett főedzője, a Super Bowl győztes Kevin O’Connell).
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Ezzel is csak adtak a szarnak egy pofont.
Már azt hittem, valami olyan szabály lesz, hogy a nem fehér jelölteknek 1 nappal többet adnak felkészülésre. Vagy előre leírják nekik a kérdéseket.