Connect with us

Hír

TRADE: A Raiderstől szerzett elkapót a Falcons!

Az Atlanta Falcons egy 2023-as ötödik körös pickért cserébe megszerezte a Raiderstől Bryan Edwardsot és egy kondíciós hetedik körös cetlit. A lépéssel 793 ezer dollárt spórolt a Las Vegas.

Edwards a Raiders harmadik köröse volt 2020-ban, de nem váltotta meg a világot (yard/útvonalfutás kategóriában konkrétan a liga három legrosszabb elkapója között volt). A még mindig csak 23 éves elkapó 28 meccsen lépett pályára a vegasi csapatban, de mindössze 45 elkapása volt 764 yardért és négy TD-ért. A szerződése még két évig érvényes, a Falconsnak 2,2 millió dollárjába fog kerülni a következő két évben, de ebből egy cent sem garantált. Atlantában viszont olyan rossz az elkapószekció, hogy kaphat játékidőt, ráadásul Arthur Smith főedző láthatóan nagyon szereti a nagyobb darab WR-eket, amilyen Edwards is.

Ezzel a Raiders 2020-as draftja alighanem versenyben van a történelem legrosszabb draftja címért. Az első körös elkapó Henry Ruggs és corner Damon Arnette már nincs a ligában, a harmadik körös Edwardsot és a futó/elkapó Lynn Bowdent elcserélte a csapat (utóbbit konkrétan a draftolása után négy hónappal), a szintén harmadik körös LB Tanner Muse-t 2021-ben kivágták, így két év után az egész classból mindössze a negyedik körös guard John Simpson és a corner Amik Robertson van még a keretben.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
reszelo.aladar
reszelo.aladar
2022-05-17 14:45

Akkor ezért nem kell túldimenzionálni a draft cetlik értékét.

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x