A liga legerősebb csoportja után jöjjön talán az egyik leggyengébb. Itt már azért volt nehéz választani, mert nem túl acélosak a rosterek és több helyen bele lehet kötni a csapatokba.
Jacksonville Jaguars
A leggyengébb láncszem: elkapó sor
Tavaly elég sok gond volt a Jaguarsnál, ami egy 1/1-es gárdánál nem is túl nagy meglepetés. Ellenben alighanem a legnagyobb gondot sikerült megoldani azzal, hogy Urban Meyert eltávolítottak a csapattól. Trevor Lawrence nem feltétlenül tudta megmutatni, hogy miért is volt generációs tehetségnek kikiáltva, de ez nem is az ő hibája volt.
Éppen ezért gondolom hatalmas hibának, hogy az offseasonben nem akartak/tudtak hozni neki jobb társakat. A csúcsigazolás csak pénzben valósult meg azzal, hogy Christian Kirk teljesítményéhez képest aránytalan összegért lett idecsábítva, de elsőszámú elkapóként minimum kérdőjeles. Rajta kívül pedig van sok harmadrangú játékos, aki egy-egy mérkőzésre jó lehet, de hosszú távon nem lehet építeni rá. Marvin Jones egy jó iparos, Zay Jones egy örökös mély potenciál, Laviska Shenault egy gadget tehetség és lehetne még sorolni. Elhiszem, hogy nem könnyű sztárokat ide csábítani, de akkor legalább a drafton ne linebackereket húzzunk.
Miben lehet bízni?

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Ősszel irány Amerika! – Varázslatos New York, két NFL-rangadó, és egy kis baseball
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 3. rész
- A Commanders kivágja idén igazolt CB-jét és veterán kezdő guardját
- A Ravens el akarja kerülni a legutóbbi londoni fiaskóját
- Sean McDermottnak két különböző agyra van szüksége a HC és DC feladatokhoz
- Támadófalemberrel erősít a Bills és a Jets is
- Le’Veon Bell: Bárcsak máshogy alakult volna a Steelersszel
- Pass rush move-ok, 1. rész – Az erőre épülő mozdulatok
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 2. rész
- Hamarosan új szerződést kaphat Quinnen Williams
Legutóbbi hozzászólások