Devin Funchess nem tud kikopni a ligából, pedig effektíve három éve nem lépett már pályára. Ezúttal a Lions adott egy esélyt az elkapónak, hátha a hazai környezet (Michiganben nőtt fel és a Wolverinesben játszott az egyetemen) jó hatással lesz rá és lehet belőle egy korrekt tight endet faragni.
Funchess 2015-ben a Panthers második körös pickje volt. A 193 centi magas és 102 kilós elkapó 558 yardot és öt TD-t átlagolt szezononként, ami nem túl jó, de a 2017-ben jegyzett 840 yardja és nyolc TD-je miatt több csapat is látott benne potenciált. Miután 2019-ben lejárt a szerződése, egy évre aláírt a Coltshoz, ahol az első meccs után megsérült. Ezek után fogadta el a Packers ajánlatát, de a Covid miatt opt outolt, és bár emiatt a szerződése tolódott egy évvel, sérülés miatt tavaly sem tudott pályára lépni.
A Lionsnek van egy nagyon tehetséges tight endje TJ Hockenson személyében, mögötte viszont nem igazán van minőség, így egy jó holtszezonnal akár még lehet is esélye Funchessnek megragadni a rosteren.

Legfrissebb cikkeink
- Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Íme az összes főműsoridős és ünnepi meccs az idei menetrendben
- Már csak 112 nap: íme az első forduló menetrendje
- Íme az NFL teljes 2025-ös menetrendje
- Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- Ki gondolta volna: Jimmy Garoppolo az utolsó aktív irányító a 2014-es classból
- BREAKING: A Ravens hosszabbított Derrick Henryvel!
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
Legutóbbi hozzászólások
- Loosername on Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Fetyke on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Csakeztne on A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- vicgeordie on Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- AntalKovacs21 on Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
Vált be ilyesmi valaha? mármint nem a fiatalon való átképzés, hanem miután valaki már kibukott.