A nyárra kanyarodva is lehet még erősíteni a kereteken. Így tett a Buccaneers Akiem Hicksszel, a Vikings és a Cardinals pedig a támadósorát mélyítette a tegnapi nap folyamán.
Minnesotában elkapót kerestek, ugyanis Dede Westbrook és Albert Wilson is próbajátékon volt a csapatnál. Westbrooknak tettek ajánlatot, ő azonban nem fogadta el azonnal, mert vannak más lehetőségei is, a Vikings viszont nem várt rá és inkább szerződtette Wilsont egy évre $1,12 millióért. A 29 éves elkapó az utóbbi három évet a Dolphinsnál töltötte (előtte négyet a Chiefsnél), tavaly 14 meccsen 25 elkapással és 213 yarddal zárt. A harmadik számú elkapó posztért megküzdhet Justin Jefferson és Adam Thielen mögött, vetélytársai elsősorban KJ Osborn, Bisi Johnson és Ihmir Smith-Marsette.
Arizonában pedig futót igazoltak. Darrel Williams még áprilisban volt a csapatnál látogatóban, és mostanra született döntés, amely szerződésben manifesztálódott. A 2018-as draftolatlan running back az utóbbi négy évet a Chiefsnél töltötte, és a tavalyi volt a legjobb éve. A földön 558 yardot és 6 TD-t ért el, a levegőben pedig 452 yardot és 2 touchdownt, tehát átlépte az 1000 scrimmage yardos határt. A Cardinals backfieldjén James Conner mögött a második számú posztért lehet versenyben Eno Benjaminnal és a hatodik körös újonc Keaontay Ingrammel.

Legfrissebb cikkeink
- Döntött a Saints a két 2022-es első köröséről
- Chargers-Lions meccsel indul a 2025-ös futballszezon
- Támadót akar draftolni a Jaguars?
- Kétszer annyi embert várnak a draftra Green Baybe, mint ahányan laknak a városban
- Ne feledjétek, FK! Draft Show csütörtök és péntek éjjel!
- Final Mock ’25 – alatriste
- Matthew Stafford: Soha nem akartam igazán távozni a Ramstől
- Jól haladnak a tárgyalások a 49ers és Brock Purdy között
- Nehezen tud dönteni két 2022-es első köröséről a Packers
- Final Mock ’25 – Maetthy
- Triple Coverage #598 – 2 körös “mi mit csinálnánk” mock draft
- A 49ers két elit sztárja is új szerződést akar
- A 2025-ös linebacker és safety class
- Lehívja első körös falemberének az opcióját a Cowboys
- A centerét is alaposan megfizette az Eagles
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Final Mock ’25 – alatriste
- AntalKovacs21 on Final Mock ’25 – alatriste
- Zotya on FK! Draft Big Board 2025
- Cseh Tibor on A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Cseh Tibor on Triple Coverage #598 – 2 körös “mi mit csinálnánk” mock draft
- vicgeordie on FK! Draft Big Board 2025
- Zotya on FK! Draft Big Board 2025
- Zotya on A Jets három játékost választott a 2022-es draft első körében, mindegyiknek lehívta az opcióját
Vikingsnál legnagyobb need ezzel megoldva. :D