Az NFL még májusban hat mérkőzésre eltiltotta a Cardinals ligaelit elkapóját, DeAndre Hopkinst tiltott szerek használata miatt. Az elkapó ugyanakkor kitart amellett, hogy véletlenül került a szervezetébe a tiltott anyag, és ezért felbérelt egy szakértői csapatot, hogy vizsgálják meg az eredményeket, hátha sikerül csökkenteni a büntetést.
“Teljesen természetes vagyok, még vitaminokat is alig szedek, kiegészítőket pedig soha nem használtam. Ennek ellenére a szervezetemben egy Ostarine nevű szer nyomait találták meg, de ez csak valami szennyeződés lehet. Nem tudom hogyan történt mindez, sokkoltak a teszteredmények, de a csapatommal folytatjuk a vizsgálatot és remélhetőleg sikerül majd egy kicsit csökkenteni az eltiltást”
– nyilatkozta az elkapó (via KPNX).
A háromszoros első csapatos All-Pro elkapó tavaly a szezon közel felét kihagyta sérülés miatt, így csak 572 yardig jutott, 2020-ban viszont 1407 yard és 6 TD került a neve mellé. Nagy szükség lenne rá, ugyanis a Cardinalsnak jelen állás szerint a Marquise Brown, AJ Green, Rondale Moore trióval kell kiállnia a szezon első hat meccsén.

Legfrissebb cikkeink
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Prock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
- Brock Purdy után Fred Warnerrel tárgyal a 49ers: rekordszerződés jöhet
- Papíron ez nagyon jól néz ki – Giants draftértékelő
- Nem a cserék számán múlik – Texans draftértékelő
- 3 milliós szponzori megállapodást kötött a Dolphins 7. körös újonca
- Megint balhéba keveredett Antonio Brown
- A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Bevett szokás lehet a Vikings dupla európai turnéja
- ELF: Nagy vereséggel nyitotta a szezont az Enthroners
- MegLynchelve – 49ers draftértékelő
- Pozitív a kaszinó mérlege – Raiders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Pedro44 on MegLynchelve – 49ers draftértékelő
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Tinka1495 on Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
- Cseh Tibor on Papíron ez nagyon jól néz ki – Giants draftértékelő
- Miloo on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- ZoliZoltan on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
Oszinten? Maradjon csak eltiltva. Inkabb neznek egy szezont ahol rakeszulunk a Hopkins nelkuli meccsekre, majd ajandekba beesik az ajton egy elit elkapo a hetedik korre, mint hogy megint kezdjunk egy 9-3mal, hogy utana szopjunk 6bol 5ot amikor leserul.