Egyelőre úgy tűnik, hogy csak nagyon lassan haladnak a hosszabbítási tárgyalások a 49ers és a sztárelkapó Deebo Samuel között. A csapat ligaelit tight endje, George Kittle szerint ugyanakkor nem kell aggódni, a közeljövőben megszületik az egyezség.
“A 49ers eddig minden fontos szerződést – például az enyémet vagy Fred Warnerét – elintézett egy héttel a szezon kezdete előtt. Nincsenek konkrét információim, de arra tippelek, hogy három héten belül meg fognak egyezni”
– nyilatkozta a támadó (via 95.7 The Game).
Deebo Samuel pár hónapja bejelentette, hogy nem szeretne a továbbiakban a 49ers játékosa lenni, mivel Kyle Shanahan nem csak elkapóként, de futóként is nagyon gyakran használja. A 49ers meg is hallgatta az ajánlatokat, de egyik sem volt túl jó és most a hosszabbításon dolgoznak a felek. A csapat állítólag egy évi 25 millió dolláros szerződést ajánlott még tavasszal a tavaly 1770 total yardot és 14 TD-t szerző elkapónak, amit Samuel nem fogadott el az előbb említettek miatt.
Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy nem a dupla szerepkör, hanem a pénz a fő probléma. Samuel idén csak 4 millió dollárt keresne és például egy 4 éves, 100 milliós szerződéssel éves átlagban csak 20,8 millió dollárt vihetne haza a következő öt évben, ami konkrétan évi 7,2 millió dollárral kevesebb, mint amit Davante Adams kap a Raiderstől (Tyreek Hill 30 millió dolláros hosszabbítása átlagban csak 23,3 millió dollárt fizet, ami még így is jócskán több annál, mint amit Samuelnek ajánlottak).

Legfrissebb cikkeink
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
- Caleb Williams nagyon nem akart a Bearsbe menni
- Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Íme az összes főműsoridős és ünnepi meccs az idei menetrendben
- Már csak 112 nap: íme az első forduló menetrendje
- Íme az NFL teljes 2025-ös menetrendje
- Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- Ki gondolta volna: Jimmy Garoppolo az utolsó aktív irányító a 2014-es classból
Legutóbbi hozzászólások
- Loosername on Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Fetyke on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Csakeztne on A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- vicgeordie on Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- AntalKovacs21 on Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal