A sportfogadásnak és úgy általában a fogadásoknak évezredes története van, de nem csak a világban, hanem nálunk Magyarországon is. Az első feljegyzett fogadásokra még az ókori görögöknél került sor, a leletek szerint i.e. 776-ban. Az ókori olimpiai játékok keretében még kétoldalú fogadásokat kötöttek a polgárok, vagyis egymás között fogadtak és a vesztes fizetett. A közvetítő fél, a bukméker a későbbiekben lett része ennek a történetnek.
Magyarország területén kétezer évvel ezelőtt az ókori rómaiak szerveztek olyan versenyeket, ahol a közönség fogadhatott a győztesekre. Erre a mai Óbuda területén került sor. Amikor a magyarok megérkeztek a Kárpát-medencébe, a földeket és a zsákmányt sorsolással osztották szét maguk között.
A mai napig is élő és népszerű típusú fogadás a lóversenyekhez köthető, amelyek először a 19. századi Angliában jelentek meg. Tekintve, hogy a brit uralkodó család is szenvedélyes lóversenyrajongó volt, ezért magát a versenyt a mai napig a királyok sportja néven emlegetik. A lóversennyel pedig nem csak Angliában, de nálunk is együtt járnak a fogadások. Ha a lóversenyfogadás érdekel, erre ma már online is lehetőséged van, látogass el például a https://rabona.com/hu/horse-racing oldalra.
Fontos fogadási szempontok lóversenyfogadás esetén
A lóversenyfogadás a kezdők számára talán kissé bonyolultnak tűnik, ezért fontos, hogy megfelelően tájékozódj, mielőtt belevágnál. Olvass némi szakirodalmat, ismerd meg a fontosabb fogalmakat, a szorzókat, nyerési esélyeket. Az egyik legfontosabb tanács, hogy ne tekints erre mint megélhetési forrásra, kizárólag, mint szórakozási lehetőségre.
Fontos szempont, hogy fogadás előtt ismerkedj meg a versenyen induló zsokék közelmúltbeli statisztikáival. Ha olyan zsokét szemelsz ki, aki lovától függetlenül mindig az élbolyban végez, minden bizonnyal egy tehetséges lovasról van szó, akire érdemes fogadni, mert jó eséllyel a dobogón végez.
Akik rendszeresen járnak lóversenyekre, általában rendelkeznek favoritokkal, kedvenc lovakkal, lovasokkal. A fogadásnál azonban fontos szempont, hogy ettől tekints el, vagyis ne fogadj mindig a favoritra. Ezzel ugyanis saját nyerési esélyeidet korlátozod. Célszerűbb olyan lovat keresni, amely a legnagyobb értéket kínálja a fogadás során. Attól, hogy nem fogadtál rá, még szurkolhatsz a kedvencednek.
A verseny előtt érdemes megvizsgálni magát a lovat is, annak viselkedését, hangulatát. Ha egy ló nincs jó passzban, ingerült, nem valószínű, hogy jó teljesítményt nyújt majd. Persze ez nem egy döntő szempont, de érdemes szem előtt tartani.
Ha még kezdő vagy a lóversenyfogadásban, könnyen elveszhetsz a szakkifejezések tengerében. Ezért fontos, hogy megismerkedj azzal a terminológiával, amit a lóversenysportban használnak, mert ez fontos kulcs lehet a sikeres fogadásokhoz. Ahhoz, hogy pontosan tippelj, minél több információt be kell gyűjtened, ehhez pedig értened kell az egyes kifejezések mögöttes tartalmát.
A ló és a lovasa mellett hasznos lehet megismerkedi az oktatókkal is. A professzionális fogadó játékosok ismerik az edzőket, oktatókat, azok munkásságát és eredményeit, olyanok is vannak, akik naplót vezetnek az eredményeikről. Ha szisztematikusan vizsgálod ezt a területet, megállapíthatod, hogy vannak olyan edzők, akiknek a kezei között szinte minden ló favorittá válik, vagyis az ilyen lovakra érdemes fogadni.
A kezdő fogadó játékosok gyakran esnek abba a hibába, hogy egy-egy versenynapon az összes futamra fogadnak. Mivel először meg kell ismerned ezt a sportot, belerázódni, rutint szerezni, ezért lépésenként haladj. Először csak egy-két futamra fogadj, aztán ha már szereztél némi tapasztalatot és jobban ismered a versenyek résztvevőit, valamint át tudod látni a figyelemre méltó egyéb szempontokat is, akkor köthetsz több fogadást is.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”