Justin Jefferson a valaha volt egyik legjobb első két szezont tudhatja magának az NFL-ben, hiszen 196 elkapást, 3016 yardot és 17 TD-t jegyzett rövidke pályafutása során. A még mindig csak 23 éves elkapó már most a liga egyik legjobb játékosa, akinek még rengeteg cél lebeg a szeme előtt. Ennek a végső állomása Canton, azaz a Pro Football Hall of Fame.
“Nagyon sok mindent akarok még elérni, végtelen a lista. A végén pedig Hall of Famer akarok lenni. Addig persze még nagyon sok lépés van, még tanulnom kell, jobbnak kell lennem. Alig várom, hogy lássam, meddig juthatok. Még mindig csak a karrierem elején tartok, sok mindent tanulhatok még, sok mindent kell még csinálnom, hogy elérhessem a Hall of Famer státuszt.
– mondta Jefferson az NFL Networkön, és hozzátette, hogy idén még jobb számai lehetnek, ugyanis a támadósor már nem elsősorban a futásra fog építeni. Nagyon izgatott az új offense miatt, amit Kevin O’Connell hoz magával. De nem csak a támadófilozófiát, hanem a játékosok közérzetét is megváltoztatta az új főedző, máshogy áll hozzájuk, mint Mike Zimmer korábban – vélhetően jobban szót ért a fiatalabb játékosokkal.

Legfrissebb cikkeink
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
“Justin Jefferson a valaha volt egyik legjobb első két szezont tudhatja magának…”
Könnyű annak, akinek elit irányítója van.
Dammit! Throw the ball Kirk!