Tyreek Hill múlt héten szépen felkavarta az állóvizet az új podcastjével, ahol azt merte állítani, hogy Tua Tagovailoa pontosabb irányító, mint Patrick Mahomes (ami egyébként annyira nem elrugaszkodott kijelentés). Egyesek pedig ezt annyira a szívükre vették, hogy halálos fenyegetéseket küldtek az elkapónak – ezt maga Hill mondta el podcastje második adásában.
“Az összes közösségi médiás fiókomba érkeztek halálos fenyegetések. Úgy érzem, hogy sokan túlreagáltak indok nélkül. Nem értették, amit mondtam.”
A negatív hangok természetesen várhatóak voltak Hill állítása után, erre minden bizonnyal ő is számított, de a halálos fenyegetések azért tényleg a túlzás kategóriájába esnek.
Mahomes egyébként kissé meglepődött Hill megszólalásán, szerinte kicsit közrejátszott benne, hogy be akarta indítani az új podcastjét, de ettől még szereti korábbi csapattársát. Tyreek amúgy a mostani adásban azt mondta, hogy Mahomes “top2-es irányító a ligában, és nem ő a második”.

Legfrissebb cikkeink
- Aaron Rodgers helyett Ryan Tannehill lehet a befutó a Vikingsnál?
- A Patriots az utolsó utáni pillanatban győzte meg Milton Williamst
- A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Újabb tackle-t igazolt a Texans
- Ismét a Saintsben Brandin Cooks
- Rodgers 6 órán át egyeztetett a Steelersszel, szerződés nélkül távozott
- Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- Se gáz, se fék, csak elpöfögünk, amíg meg nem állunk – Saints FA-értékelő
- Mégsem akarunk nyerni? – Lions FA-értékelő
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- mihaszna on Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- Cseh Tibor on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Cseh Tibor on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Cseh Tibor on Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- dr.baji on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
Wаtch mе masturbаtе оn webcam 💘 https://jpeg.ly/w_6R
Azért ez már az imbecillis pszichopaták kora. Ők még nincsenek többségben, de vezetik a többséget elfoglaló csak simán hülyéket. Így eshet meg, hogy egy 20-ad rangú témában is az a természetes, hogy meg kellene ölni bárkit, aki nem a saját nézetrendszerünkbe illő (jelen esetben: Mahomes az isten) kijelentést tesz.
Könnyen meglehet, hogy pár év és ezeket konzekvensen meg is próbálják majd végrehajtani. Egy olyan országban, ahol minden ilyen majomnak lehetősége van mindehhez egy kisebb ország elfoglalásához is elég fegyvert is venni, nagyon kell vigyázni kinek lépsz a lábára.