Connect with us

Minden ami NFL

Valós Dream Team ’22 – AFC East

Hogyan nézne ki egy 53 fős álomkeret egy teljes divízió játékosait összegyúrva úgy, hogy betartjuk a fizetési sapka és a draft adta kereteket? Erre próbálunk választ adni legújabb sorozatunkban! 

A tavalyi évhez hasonlóan idén is megpróbálkozunk azzal, hogy minden divízióra összerakunk egy álomcsapatot a lehető legvalóságosabban. Azaz egyrészt 53 fős a keret, másrészt számít a fizetési plafon, tehát be kell férnünk a 208,2 millió dolláros sapkába (az idei cap hitek számítanak), illetve harmadrészt a draftra is figyelni kell, azaz az utóbbi négy évből minden egyes körből kell egy-egy játékost (tehát összesen 28-at) választanunk azok közül, akiket a divízióba drafoltak (és még mindig az eredeti csapatuknál vannak).

Érthető? Akkor vágjunk is bele, és jöjjön az AFC East.

Fun fact: a tavalyi AFC East álomcsapattal csak 19 helyen van egyezőség az 53-ból.

Irányítók (2) – $19.872.281

  • Josh Allen, Bills (vet.) – $16.372.281
  • Case Keenum, Bills (vet.) – $3.500.000

A kezdő poszt nem is lehetett kérdés, gyakorlatilag bármekkora cap hittel Josh Allent választottam volna a három másik – egyébként szintén első körös – helyett. Az pedig csak könnyítette a csapat összerakását, hogy csak bő 16 millióba került a liga egyik top5-ös irányítója. Cserének egy való életbeli kezdőt nem akartam betenni, ugyanis azzal el kellett volna lőnöm egy első kört, amit így fel tudtam használni más posztra. Így a csere QB-k közt válogattam, és ugyan Bridgewater lett volna a legjobb, de majdnem kétszer annyit keres, mint Keenum, így ezt a $3 milliót itt meg akartam spórolni.

Egyébként paradox módon az újonc szerződéses QB-k miatt talán bonyolultabb is volt a keret összerakása, mint vártam, hiszen így ezeknél a csapatoknál más játékosok rendelkeznek nagyobb cap hittel, szóval volt például olyan védő, akit nem tudtam beszuszakolni a sapka alá, pedig posztja legjobbja lenne a divízióban.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Futók (3) – $5.393.216

  • Breece Hall, Jets (2022/2.) – $1.084.599
  • Myles Gaskin, Dolphins (2019/7.) – $2.561.777
  • Michael Carter, Jets (2021/4.) – $1.026.840

Ennél olcsóbb nem nagyon lehetne az RB-szobám. Egyértelmű volt, hogy fiatalokkal fogom feltölteni a posztot, hiszen nagyrészt ilyenek futkároznak a csapatoknál, Chase Edmondson kívül nem volt veterán szerződés a csoportban. Már csak az volt a kérdés, hogy kiket tudok betenni a draftról, akivel azonos körben nincs értelmes vetélytárs. Végül Damien Harris ezért maradt ki, Dawson Knoxot hasznosabbnak tartottam a keretbe tenni, főleg hogy az itteni hármast gyakorlatilag nem lehetett mással helyettesíteni. A kezdőm az újonc Hall lesz, aki futásban és elkapásban is magas szintet képviselt az egyetemen. Mögötte Gaskin ugyan nem egy túl jó játékos, de az egyetlen használható hetedik körös volt 2019-ben. Illetve Carter került még be, aki tavaly nem nézett ki rosszul a földön – helyette lehetett volna Rhamondre Stevenson is, igazából majdnem mindegy, én Cartert kicsit jobban bírom. Nem egy sztár sor, de nem is kell az a futóknál, és hát a csoport sem hemzseg az ilyenektől.

Elkapók (6) – $30.240.032

  • Tyreek Hill, Dolphins (vet.) – $6.485.000
  • Stefon Diggs, Bills (vet.) – $11.736.111
  • Jaylen Waddle, Dolphins (2021/1.) – $6.155.908
  • Jakobi Meyers, Patriots (vet.) – $3.986.000
  • Gabriel Davis, Bills (2020/4.) – $1.069.843
  • Khalil Shakir, Bills (2021/5.) – $807.170

A futóval ellentétben ez egy nagyon ütős szekciója a csapatomnak. Hill baromi olcsó (idén), így kérdés sem fért a beválogatásához. Diggs már neccesebb volt majdnem kétszer annyiért, de nélküle kicsit egysíkú lett volna a brigád, kellett a magas szintű változatosság. Azért lett volna egysíkú, mert Waddle hasonlít Hillhez játékstílusra, de egyébként ő is megmutatta, hogy itt a helye, és kiütötte például Alijah Vera-Tuckert vagy Gregory Rousseau-t a tavalyi első körből. A padom is elég minőségi, hiszen Meyers és Davis a való életben második számú elkapónak számítanak, itt pedig olcsón hoznak egy 4-5. számú opciót. Lehetne érvelni amellett – és el is gondolkodtam rajta –, hogy miattuk kihagyom Diggst, de egyszerűen hiányzott volna az az elem az elkapószekcióból, amit ő tud nyújtani. A végére pedig az újonc Shakir szerepel itt, aki a slotban helyettesítheti Waddle-t, és aki szerintem nagy steal volt az 5. körben idén.

Tight endek (3) – $14.818.188

  • Mike Gesicki, Dolphins (vet.) – $10.931.000
  • Dawson Knox, Bills (2019/3.) – $2.745.545
  • Trevon Wesco, Jets (2019/4.) – $1.141.643

Segítene a helyzetemen, ha Gesickinek friss hosszú távú szerződése lenne és nem a franchise tag lenne épp rárakva, de így is kiütötte a keretből Hunter Henryt és Jonnu Smith-t, akik gyengébbek, ráadásul drágábbak is. A TE2 posztom is elég erős Knox-szal, a harmadik számú hely pedig Wescóé lett, mert nem volt jobb opcióm a keretbe az ő köréből – a tavalyi vagy idei harmadik körös Hunter Long és Jeremy Ruckert pályázott még az ő helyére a rosteren.

Tackle-ök (4) – $14.504.724

  • Terron Armstead, Dolphins (vet.) – $3.990.588
  • Mekhi Becton, Jets (2020/1.) – $5.030.740
  • Trent Brown, Patriots (vet.) – $4.544.118
  • Max Mitchell, Jets (2022/4.) – $939.278

11 olyan tackle van a ligában, aki egyedül többet foglal idén a sapkából, mint az én négyesem együttvéve. Mindeközben Armstead egészségesen top3-as LT a ligában, mellette pedig van két monstrum, aki hogyha megfelelő korlátok közt tartja a súlyát, akkor domináns játékra képes. Becton egyébként három dolphinsos első köröst (bustot) szorított ki a keretből, ami vicces volt a keret összerakásakor. Vész esetén a negyedik körös Mitchell ugorhatna be, de azért erre csak nem kerül sor…

Belső támadófalemberek (5) – $16.424.358

  • Laken Tomlinson, Jets (vet.) – $5.380.000
  • David Andrews, Patriots (vet.) – $6.375.000
  • Michael Onwenu, Patriots (2020/6.) – $945.617
  • Nate Herbig, Jets (vet.) – $1.335.000
  • Cody Ford, Bills (2019/2.) – $2.388.741

Van olyan guard a ligában, aki többet foglal idén a sapkából a kezdő triómnál. Tomlinsonnak lassan indult a karrierje, de az utóbbi években kiválóan teljesített, Andrews már hosszú évek óta megbízható centere a Patriotsnak (egy év kihagyással) és olcsóbb is volt mint a kicsit rosszabb Mitch Morse a csoportból, Onwenu pedig ár/érték arányban gyakorlatilag a liga talán legjobb falembere – érthetetlen számomra, miért szorult a padra Belichicknél a szezon egy pontján.

A padot kicsit szűkösebbre fogtam itt, a draftok miatt máshol kellett kicsit több hely, de úgy éreztem, hogy itt megtehetem, mert Herbig tud centert és guardot is játszani, ráadásul Bectont is be lehet tolni guardba, ha nagyon kéne. Az utolsó kivágás ezen okokból Ryan Batesé (Bills guard) lett, illetve előtte Connor Williamst kellett pénzügyi okokból olcsóbb társra váltani, és végül Ford van ott a rosteren, aki egyébként pocsék, de a 2019-es draft második körében még JoeJuan Williams volt elérhető (Patriots CB), aki szintén nem sokkal jobb, ráadásul a cornereknél eléggé telített voltam.

Edge rusherek (5) – $24.165.684

  • Von Miller, Bills (vet.) – $5.150.000
  • Emmanuel Ogbah, Dolphins (vet.) – $11.350.000
  • Melvin Ingram, Dolphins (vet.) – $3.960.000
  • Andrew Van Ginkel, Dolphins (vet.) – $2.617.991
  • Ronnie Perkins, Patriots (2021/3.) – $1.087.693

A támadósor nagyon jól néz ki, de a védelemben azért voltak problémák bőven. Von Miller megmentette az edge rusher egységet, mert nélküle nagyon rossz ár/érték arányú sort tudtam volna csak összerakni. Ogbah nem rossz, de egyáltalán nem olcsó, és ugyanez volt a helyzet Carl Lawsonnal a Jetsből, aki jobb Ogbah-nál és még drágább, a plusz $4 millió pedig már nem fért el a sapkában. Melvin Ingram azért segít a mélységen, Van Ginkel is képes megvillanni néha, Perkinsben is lehet potenciál másodévesként, de ahhoz képest, hogy az elkapók és cornerbackek után ez a legdrágább egységem, annyira azért nem vagyok elégedett – és nagyon javítani sem lehetne, csak a már említett drága Lawsonnal.

Belső védőfalemberek (4) – $13.007.649

  • Christian Wilkins, Dolphins (2019/1.) – $4.912.440
  • Christian Barmore, Patriots (2021/2.) – $1.936.876
  • Zach Sieler, Dolphins (vet.) – $2.575.000
  • DaQuan Jones, Bills (vet.) – $3.583.333

Na ez meg aztán katasztrófa egy álomcsapathoz képest. Egy kiemelkedő játékos sincs a csoportban és a közepeseket is vadászni kellett. Mondjuk legalább egész olcsók a srácok. Az nem segített, hogy Wilkins kiütötte Quinnen Williamst és Ed Olivert, mint 2019-es első körösök – utóbbi játékból, előbbit olcsóságból. Mellé Barmore kerül a kezdőbe, akit a saját draft köréből sem akartam beválogatni, mert Jevon Holland egyértelműen jobb játékos, és pénzügyileg is jobban jártam volna a Dolphins safetyjével a helyére berakott veterán drágasága miatt, de egyszerűen annyira siralmas volt a belső védőfal a csoportban, hogy muszáj voltam így is Barmore mellett dönteni. A padra a tavaly elég jól teljesítő Sieler és a veterán Jones került, de ez egyértelmű gyenge pontja a keretemnek.

Linebackerek (5) – $9.910.955

  • Matt Milano, Bills (vet.) – $4.923.588
  • Ja’Whuan Bentley, Patriots (vet.) – $2.420.000
  • Channing Tindall, Dolphins (2022/3.) – $954.876
  • Hamsah Nasirildeen, Jets (2021/6.) – $876.962
  • Baylon Spector, Bills (2022/7.) – $735.529

No de a linebacker sorom sem jobb, mint az iDL. Milano azért hoz egy minőségi játékot, de mögötte senki sem férne be egyik álomcsapatba sem a ligában – és Milano sem mindenhová. Egyedül Jerome Baker lenne az, aki hozhatna egy kis pluszt az egységbe, de annyit meg nem, hogy szűk $10 milliót fizessek ki érte. Úgyhogy jobb híján Bentley a második kezdőm, az újonc Tindall lehetne a WILL, a másodéves hátsó körös Nasirildeen a SAM linebackerem, és akkor mélységnek ott van az idei 7. körös Spector, aki csak azért került be, mert kellett valakit választanom minden körből. Borzalom ez a sor (is).

Cornerbackek (7) – $29.220.191

  • Sauce Gardner, Jets (2022/1.) – $6.081.963
  • Xavien Howard, Dolphins (vet.) – $9.889.281
  • DJ Reed, Jets (vet.) – $4.601.765
  • Byron Jones, Dolphins (vet.) – $5.871.000
  • Bryce Hall, Jets (2020/5.) – $973.950
  • Michael Carter II, Jets (2021/5.) – $907.232
  • Dane Jackson, Bills (2020/7.) – $895.000

A rossz hangulat után azért itt már mosolyra derül a szánk, hiszen négy kezdő szintű, sőt magas kezdő szintű játékosunk is van. És még Tre White ki is maradt a bő 16 milliós cap hitjével, amiből kijött Howard és Byron Jones/DJ Reed együtt. Sauce Gardner nálam egyértelmű volt az idei első körösök közül, mellé sikerült három veterán kezdőt szerezni, plusz Hall is elég jól mutatott tavaly. Van még két fiatal, Carter a slotban nem volt rossz újoncként, Jackson pedig a szélen volt rendben tavaly, szóval a mélység is adott a minőség mellé a CB-imnél.

Safetyk (5) – $21.056.999

  • Jordan Poyer, Bills (vet.) – $10.776.471
  • Micah Hyde, Bills (vet.) – $5.656.000
  • Kyle Dugger, Patriots (2020/2.) – $2.272.337
  • Ashtyn Davis, Jets (2020/3.) – $1.341.106
  • Jaquan Johnson, Bills (2019/6.) – $1.011.085

Hyde helye garantált volt a fizetése miatt, de úgy gondoltam, hogy Poyert nem fogom tudni betolni mellé, mert drága lesz. Ám mégis összeállt a buffalói safety-sor, ami több dolognak volt köszönhető. Leginkább annak, hogy Jevon Hollandet nem tudtam megszerezni, hiszen kellett a draft hely Barmore-nak, ezáltal pedig kellett még egy igazán minőségi safety a csapatba. És ugyan jó kezdőt többet is találni a csoportban (Adrian Phillips, Devin McCourty, Jordan Whitehead), nem éreztem volna elég ütősnek a sort velük. Ők cserének végül azért nem kerültek be, mert a draft kritérium miatt Duggernek és Davisnek is helyet kellett szorítani (előbbi helyett a guard Robert Hunt, utóbbi helyett a szintén safety Brandon Jones jöhetett csak szóba). Ötödiknek pedig szintén draft kritérium miatt kellett jönnie Jaquan Johnsonnak.

Special Team (4) – $8.081.113

  • K: Nick Folk, Patriots (vet.) – $2.215.000
  • P: Matt Araiza, Bills (2022/6.) – $768.613
  • LS: Joe Cardona, Patriots (vet.) – $1.330.000
  • KR/PR: Brexton Berrios, Jets (vet.) – $3.767.500

Tyler Basst akartam eredetileg rúgónak, de mivel ugyanabban a körben érkezett, mint Michael Onwenu, így értelemszerűen Bass szorult ki, a helyére pedig Folk került. A punter posztot az idei draftról a punt goddal oldottam meg, a long snapperem pedig a Patriots veteránja lett. Egy igazi visszahordót is betoltam a csapatba Berrios személyében, aki vész esetén az elkapók közé is becsatlakozna.

Elköltött összeg: $206.695.390
Fennmaradó keret: $1.504.610

Érdekesen alakult ez a csapatösszeállításom és meglepő dolgok kötötték meg a kezem, leginkább az, hogy annyira rossz volt a belső védőfal, hogy ahhoz kellett igazítanom még a safety sorom összetételét is. A CB-knél és a safetyknél a bőség zavarával küzdöttem, míg a linebackereknél és a pass rushereknél (plusz ez említett iDL-eknél) viszont elég szűkös volt a felhozatal. A defense-ben azért Tre White és Carl Lawson pénzügyi okokból való kimaradását kicsit sajnálom, de azzal kellett főzni, amink van. A támadóknál problémák nincsenek, a futó poszton nagyon a minimálisra voltam kénytelen törekedni, ellenben a fal, az elkapók, a tight endek, no meg a QB rendkívül magas szintet képvisel, szóval ezzel kifejezetten (és talán meglepően) elégedett voltam.

Draftoltak:

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!